Connect with us

Budapesti hétköznapok

Karácsony Gergely: helyreállhat a szemétszállítás rendje Budapesten

Megosztás

Budapest főpolgármestere, aki csütörtök hajnalban az FKF telephelyén kezdte a napját, este a facebookon jelentette be, hogy megszületett a megállapodás a szemétszállítás helyreállításáról.

szemétszállítás
Megosztás

Budapest főpolgármestere, aki csütörtök hajnalban az FKF telephelyén kezdte a napját, este a facebookon jelentette be, hogy megszületett a megállapodás a szemétszállítás helyreállításáról.

Karácsony: Köszönet illet mindenkit, aki a megállapodáson dolgozott, de én hadd köszönjem meg külön is azoknak a kollégáknak, akikkel ma hajnalban volt módom találkozni

„A mai tárgyalások eredményeként a felek aláírták az egyezséget, amely szerint Budapest a lehetőségeihez mérten segíti a hulladékszállításban dolgozó munkatársait az áremelkedések és a rezsiköltségek növekedése miatti megélhetési gondok enyhítésében, ők pedig felveszik a munkát, és mindent elkövetnek a felhalmozott lemaradás mielőbbi bepótlása érdekében.”

A megállapodás szerint

  • a hulladékgazdálkodási és a köztisztasági közszolgáltatásban dolgozók, illetve az azokat közvetlenül kiszolgáló területek dolgozói fejenként egyszeri bruttó 200 000 forintos rendkívüli rezsitámogatást kapnak;
  • a Budapesti Közművek minden nem vezető beosztású dolgozója 120 ezer forintos karácsonyi jutalmat kap 2022 decemberében;
  • a Hulladékgazdálkodási Divízió és a Köztisztasági Divízió dolgozóinak ösztönző bérelemeit a felek közösen felülvizsgálják, átalakítják, és az ösztönző jellegű pótlék felét az alapbérbe beépítik;
  • a Budapesti Közművek a hulladék begyűjtés és szállítás ellenőrzési folyamatát az érintett munkavállalók képviselőivel közösen 2022. október 31-ig felülvizsgálja és átalakítja.

A főpolgármester azt is bejelentette, hogy kézbesítették a kormányzati Kukaholdingnak azt a számlát, amivel megfizetheti az adósságát és visszaadhatja azt a pénzt, amit a budapestiek által befizetett szemétdíjból eltett.

„És megkezdtük az egyeztetéseket a fővárosi cégek szakszervezeteivel arról, hogyan tudunk segíteni a megélhetési válságban a Budapest-család dolgozóinak”

– tette hozá Karácsony Gergely.

A kormányzati megszorítások – ma ötször annyi adót vonnak el a fővárostól, mint a fideszes városvezetés idején –, a tíz-húszszorosára nőtt energiaköltségeink nagyban korlátozzák a főváros mozgásterét…

Forrás: budapestikozmuvek.hu

Friss híreink

Szerző