Budapesti hétköznapok
Karácsony Gergely: ideje van a figyelmeztetésnek
Karácsony Gergely főpolgármester úgy látja, hogy minél több koronavírustesztet kellene elvégezni Magyarországon, és a kormánynak át kellene gondolnia az ingyenes teszteléssel kapcsolatos eljárást.
A főpolgármester csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta, hogy „európai összehasonlításban még mindig le vagyunk maradva a tesztelések számát illetően, ennek egyik oka az lehet, hogy más uniós tagállamokhoz képest is túl szigorú annak szabályozása, kinek jár ingyenes teszt”.
Szinte mindenhol máshol Európában könnyebb ingyenesen tesztet csinálni, mint Magyarországon
Karácsony Gergely közölte, Budapesten a lehetőségeik és a tartalékaik azt teszik lehetővé, hogy a kockázatot jelentő munkahelyeken dolgozó kollégáikat szűrik. A főváros intézményeiben a második hullámra készülve is több ezer tesztet tartalékoltak, és eddig 24 ezer, a közeljövőben pedig 12 ezer tesztet végeznek el.
Aggasztó számok, előrejelzések látnak napvilágot, és nem csak Budapestre vonatkozóan. Tudjuk, sok szempontból különbözik a járvány második hulláma az elsőtől
„Elsőként is azt kell számba venni, mit tanultunk az első hullám tapasztalatiból. Ezekről a kérdésekről egyeztettünk tegnap a fővárosi fenntartásban működő idősotthonok vezetőivel. Beszámoltak a júliusban kiadott főpolgármesteri utasítás végrehajtásáról, az izolációval, teszteléssel, járványügyi protokollal kapcsolatos intézkedéseikről, arról, hogy jelenleg rendelkezésre állnak a védekezéshez szükséges eszközök és források. Nekünk az a dolgunk, hogy az intézményvezetők minden kérésének eleget tegyünk. Ezt tesszük…”
A főpolgármester szerint a másik fontos teendő a biztonsági szabályok betartása és betartatása: a maszkviselés, a távolságtartás, a folyamatos fertőtlenítés, a higiénés követelmények teljesítése.
„Talán ez is közrejátszik abban, hogy a mai napon nincs olyan ellátott az idősotthonaikban, aki elkapta volna a fertőzést. De egyáltalán nem biztos, hogy ez így is marad. A mai tudásunk szerint az első hullám jelentős részben intézményi fertőzés volt, az idősotthonokba is a kórházakból kerülhetett be a vírus, a második hullámban a kórházak mellett azonban komoly kockázatot jelent, hogy a látogatók, vagy az ott dolgozók vihetik be a fertőzést az intézményekbe. Ez ellen két dolgot teszünk: bár tudjuk, hogy sok esetben nehéz élethelyzeteket teremt, kénytelenek voltunk elrendelni a látogatási tilalmat az idősotthonokban. És folyamatosan szűrjük nem csak az ellátottakat, de a dolgozókat is.”
Rövidesen ezres nagyságrendben jelenhetnek meg Magyarországon a fertőzöttek – állítják a tudósok
„Én nem nagyon értem, hogy az ilyen modellszámítások, és az abból fakadó feladatok miért nem a hivatalos tájékoztatás részei. Többször próbáltam jelezni, hogy változtatni kell a tájékoztatás első hullámban tapasztalt rendjén. Az önkormányzatok továbbra sem kapnak semmiféle információt, ami alapján teendőiket elvégezhetnék. Jó lenne bízni abban, hogy a járvány második hullámában a politikai hecckampányok helyét a kiegyensúlyozott információáramlás veszi át. Ezt a reményemet némiképp árnyalja, hogy bár augusztus közepén levélben kérdeztem meg Kásler Miklós minisztertől, mit tesz, mit tervez a kormány a kórházi fertőzések kordában tartása érdekében, válasz azóta sem érkezett.”
A kiegyensúlyozott tájékoztatásnak a jegyében jó lenne magyarázatot kapni a kormánynak a határzárral kapcsolatos egyes lépéseire is
„Hogy ne tűnjön úgy, mintha a kivételeket politikai alapon osztogatnák. Mert miközben sok tízezer külföldön dolgozó magyart hoz szinte kilátástalan helyzetbe a határzár, kivételt adunk azoknak a visegrádi országoknak, ahol az esetszám akár három-négyszeres, mint például Dániában, hogy más példát most ne hozzak. Értem és egyet is értek vele, hogy az egyes ember mellett a gazdaságot is meg kell óvnunk.”
Számítani lehet a második hullám robbanásszerű áttörésére
„Azt gondolom azonban, hogy ezt a magyarázat nélkül hagyott, helyenként ad hoc-nak tűnő kormányzati lépések nem szolgálják. Ha számítani lehet a második hullám „robbanásszerű áttörésére” – idézet a minisztériumi (!) munkacsoport vezetőjétől- , és ha kikerült a fertőzés az intézményi keretek közül, akkor pár dolgot biztosan tehetünk. Hogy mit, arra is egészen pontos eligazítást adnak a szakértők, köztük a kormány szakértői is. Most már csak be kellene ezeket tartani. Még a kormánynak is.”
Megértem, ha sokak belefáradtak az állandó rendszabályokba, de ez sem ment senkit a saját egyéni felelőssége alól
„Persze a belátást, a megértést és a felelősséget erősítené a példamutatás. Azok részéről például, akik a szabályokat hozzák. Ha például azt mondja a kormány, inkább ne utazzanak a magyarok az Adriára, akkor ezek után a kormánytagok se tegyék ezt. Ha azt mondják, viseljünk maszkot, ugyan vegyék már föl ők is. És ha azt mondják, tartsuk a távolságot, ne pacsizzanak már minden nyilvános eseményükön!”
Ha ennek az átkozott járványnak a második hulláma komolyabb kihívás lehet, mint az első, akkor úgy is kell hozzáállnia mindenkinek, akinek ezzel dolga van!
https://www.facebook.com/karacsonygergely/photos/a.266672553365598/3560870503945770/
Szerző
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jó tanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is