Sport
Karantén bajnokság

Régen a megboldogult Népstadionban rendeztek kettős rangadókat, amikor négy budapesti csapat kedvéért telt ház volt a neves intézményben.

Tavaly óta az egykor volt nép stadionja helyén ott árválkodik a 200 milliárd forintba került Puskás Aréna. Az új stadion eddig egy nyitómérkőzést bonyolított le, azóta várja, hogy az idei európai labdarúgó Eb négy mérkőzését megrendezhesse.
A legfrissebb hírek szerint
azonban az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) jövő héten bejelenti, hogy a kontinensviadalt egy évvel elhalasztja. Lényegében az UEFA nem is tehet mást, hiszen ez az Európa-bajnokság valójában az egész kontinensen, 12 város stadionjaiban került volna megrendezésre, ám kétséges a koronavírus-járvány miatt bármelyik helyszínen is lehetne mérkőzést rendezni a nyáron.
A nyitómérkőzés Rómában, míg az Eb utolsó három találkozója Londonban lett volna
De visszatérve az árván maradt Puskás Arénára, itt lenne az alkalom, hogy az elsőosztályú magyar labdarúgó-bajnokság birtokba vegye az intézményt. Az más kérdés, hogy békeidőben a 12 profinak mondott csapat hétvégi hat találkozójának összes nézője beférne a 68 ezres befogadóképességű arénába, ám mivel most zárt kapus fordulóra kerül sor, egyáltalán nem oszt, nem szoroz melyik csapat játszik hazai pályán.
Ráadásul az OTP Bank Liga március 14-i fordulójában az Újpest FC-Paksi FC zárt kapus találkozót Zalaegerszegen rendezik meg, ami már mégiscsak túlzás.
Szóval, ha már az MLSZ nem hajlandó felfüggeszteni a bajnokságot,
azt nyugodtan megtehetné, hogy a Puskás Arénát a csapatok rendelkezésére bocsájtja és egy füst alatt mind a hat mérkőzést – nézők nélkül – megrendezik a milliárdos stadionban.
Ráadásul több legyet is üthetnének egy csapásra, az állami média egyetlen stábbal egy helyről közvetíthetné mind a hat mérkőzést.
Szombat:
Ferencvárosi TC-Kaposvári Rákóczi FC 17.00
Mezőkövesd Zsóry FC-Puskás Akadémia FC 17.00
Újpest FC-Paksi FC, Zalaegerszeg 17.00
Budapest Honvéd-Kisvárda Master Good, Illovszky Rudolf Stadion 17.00
Debreceni VSC-ZTE FC 17.00
MOL Fehérvár FC-Diósgyőri VTK 19.30
Szerző
Friss
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet