Voks 2024
„Karesz hüje, Gyöngyi hüje, csak én vagyok okos” … – Az évértékelő margójára
Aki végig követte Orbán Viktor évértékelő beszédét, észrevehette, hogy az eddigiektől eltérően, amikor mindnki másról, más nemzetekről csak lenézően nyilatkozott, most kifejezetten haragos volt, miközben egy helybe toporogva, ágálva igyekezett rohamot vezényelni, de hogy mi vagy ki ellen azt ő maga sem tudta eldönteni. Így aztán kedvenc idoljától, Donald Trumptól eltekintve, szinte mindenkit az ellenségek közé sorolt.
A botrány
Szerinte a kegyelmi döntés miatti felháborodást az növelte dühhé a jobboldalon, hogy nem egy bonyolult helyzetben hozott döntésről van szó, hanem egy „ki nem kényszerített hibáról”. „A jobboldal számára ez olyan egyszerű, mint a faék: pedofil bűncselekményeknél nincs kegyelem!” – jelentette ki. De ami felkorbácsolta a jobboldal dühét, az mérsékelje az indulatainkat is – folytatta -, a lemondás ugyanis elégtétel és példa az ország számára, ami esélyt adott Magyarországnak, hogy a bajból megerősödve kerülhessünk ki. „És úgy is fogunk” – tette hozzá. Szerinte a köztársasági elnök távozása helyes, bár nagy veszteség Magyarország számára.
A távozó két asszony kisujjában több méltóság van, mint a baloldal összes vezetőjében együttvéve
-mondta, csak, hogy az ellen oldal is érezze a törődést.
Vagyis: nincs itt kérem semmi látnivaló lehet tovább haladni.
Sok (zöld) energia sokk!
A zöldátálláshoz Orbán Viktor szerint két dolog kell: a zöldenergiát meg kell termelni, és el kell tárolni. A mi tervünk az, hogy megépítjük Paks 2-t, Paks 1 üzemidejét meghosszabbítjuk, és szélsebesen felépítjük a kisebb-nagyobb naperőműveinket – emelte ki a miniszterelnök.
Majd azt vizionálta, hogy úgy rohanunk az új energiák felé, hogy olykor már a kormánynak kell megálljt parancsolnia.
Presszózzunk?
Az évértékelő közben több más „humorbonbon” mellett előkerült egy nem túlzottan szellemes „szóvicc” is:
„Úgy is mondhatnánk, hogy a brüsszeli válságkezelés klasszikus. Az Egyesült Államoknak klassz, a többieknek kuss”
– mondta a magyar kormányfő, aki szerint a nagykövetek már a parlamentbe járnak ellenőrizni, vajon jól viselkedik-e a dollárbaloldal. Mjd képesbeszéd formájában, de az USA magyaroroszági nagykövete David Pressman is megkapta a magáét:
„Olyanok vagyunk mint a jó presszó, a nagy nyomás hozza ki belőlünk a legjobbat. „
ezzel utalva arra, amikor az Pressman az USA, több más NATO-tag ország magyaroroszági nagykövetével együtt bement a parlamentbe amikor ott meg kellett volna szavazni a svéd NATO csatlakozást.
Tovább lépve
Hagyjuk most ott az évértékelő beszédet és környezetét, hiszen a fenti linken a HírTV „megzenésítésében” megnézheti bárki.
Vessünk egy pillantást a válogatott közönségre, akik mindig pontosan a dramaturgiai helyen tapsikoltak, nevetgéltek. és egyetlen embernek sem jutott eszébe, vagy nem volt bátorsága hozzá, hogy felálljon és elrikkantsa magát, mint a kis fiú a mesében: „meztelen a király.” Lehet, hogy ők is beérték azzal, hogy tegnap este több mint ötvenezren már kimondták helyettük is az igazságot?
Szerző
Friss
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb
- Üzent a pápa
- Új Jalta köttetik? Orbán magányosan, Európából kitaszítva, súlyát vesztve…
- Vitézy: ‘ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana’
- Ujhelyi István: tényleg ilyen a lapjárás?
- Nocsak… Zelenszkij és Európa vezetői Orbán Viktor nélkül tartanak vasárnap megbeszélést
- Reszkess Al Di Meola – Beszóltál Orbánnak? Már kutakodhat a Fidesz-troll a múltadban…
- Szanyi Tibor: a fej nélküli tyúk rohanása