Ez a nap
Katalán választás
Az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középutas párt nagy eséllyel megnyerheti a katalán parlamenti választásokat december 21-én – derült ki a La Vanguardia című katalán országos napilapban vasárnap megjelent felmérésből.

A mérleg nyelve a baloldali Katalónia közösen párt lehet
A GAD3 közvélemény-kutató cég december elején készített felmérése szerint a párt a szavazatok 23,1 százalékát szerezheti meg, amit 30-31 képviselői helyre válthat.
A helyi mandátumkiosztási szabályok szerint azonban mégsem a Ciudadanosnak lehet a legnagyobb parlamenti frakciója, hanem a függetlenségi Katalán Köztársasági Baloldalnak (ERC), amely 21,5 százalékos támogatottsággal másodikként juthat be a törvényhozásba. Ezzel 31-32 mandátumot nyerhet, mivel szavazataik alacsonyabb népességű területeken élőktől érkeznek, a választási törvény pedig ezeknek a voksoknak nagyobb súlyt ad.
A harmadik lehet a pártok versenyében a Brüsszelben tartózkodó Carles Puigdemont volt katalán elnök pártja, az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya), 18,2 százaléknyi szavazattal 30-31 képviselője foglalhat helyet a parlamentben.
A Katalán Szocialista Párt (PSC) 16,5 százalékos támogatottsággal 22 mandátumhoz juthat, a baloldali Katalónia közösen (Catalunya en Común) 7,4 százalékkal 8 képviselőt delegálhat, a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) a voksok 7,1 százalékával szintén 8 mandátumot kaphat.
Utolsó lehet a függetlenségi Népi Egység (CUP) nevű radikális baloldali párt 5 százalékos támogatottsággal és 5 parlamenti képviselői hellyel.
A közvélemény-kutatás szerint a választásokon külön induló függetlenségi pártok mandátumai közösen sem érnék el a kormányzóképes többséget. A 135 fős törvényhozásban ehhez 68 képviselői hely szükséges.
Viszont a függetlenséget ellenző blokk, a Ciudadanos, a PSC, a PP sem rendelkezne együtt ekkora létszámmal, így a mérleg nyelve – ahogy ezt már korábban több felmérés is kimutatta – a baloldali Katalónia közösen nevű párt lehet, amely ellenzi a katalán függetlenséget, de támogatja, hogy arról tartsanak szabályos népszavazást.
A GAD3 szerint 82 százalékos választási részvétel várható, amely a legmagasabb lenne a katalán helyi parlamenti választások történetében.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára