Blogbazár
Kedves taxisok! Elmentek ti a maci náthás nemiszervére
Amikor az Uber miatt tüntettetek azon kevés kívülállók egyike voltam, aki mellettetek érvelt a közösségi médiában és mindenhol, annak ellenére, hogy mint a komplett magyar szolgáltatóipar a ti területetek is tele van nem odavaló kókler, csaló senkiházival, akinek még a személyi igazolványát is bevonnám, nemhogy a vállalkozói engedélyét.
A számok nem hazudnak
Minden ellenőrzés alkalmával 45-65 %-nál találnak valamit. Az Uber egy a hatályos jogszabályokkal teljesen szembemenő vállalkozás volt, aminek abban a formában valóban semmi keresnivalója nem volt a piacon.
DE!!
A BOLT egy egyébként teljesen szabályosan működő személyszállító szolgáltatás. Sárgák az autóik. Megfelelnek a méret és évjárat megkötéseknek. A sofőrök rendelkeznek PÁV minősítéssel, amit sokatoknak nem adtam volna meg, ha én ülök veletek szemben a Kisfaludy utcai központban. Rendelkeznek a taxis vizsgával, amit többségében ti is szimplán megvesztek.
Egész életemben a tisztességes verseny mellett kampányoltam
Örömtáncot jártam, amikor a tachográfot kötelezővé tették, hogy tisztul a piac, ha azt valóban ellenőrzik is. Nem tették. Rohadjon meg az ilyen állam, ahol ezt meg lehet tenni.
Azóta is ugatom, hogy a furgonokba is tegyék kötelezővé. Néhány hivatalos helyről konkrétan ki kellett vezetni.
Eztán bent voltam az első 350 engedéllyel rendelkező fuvarozó között és hátradőlve röhögtem, ahogy az utolsó utáni pillanatban kapkodott a sok alkalmazottnak sem való idióta, hogy hogyan fog tovább kárt tenni a korrekt szolgáltatók között. Boldog voltam, hogy tisztul a piac. Amikor megszüntették őrjöngtem minden fórumon, hogy megint a fél legális szolgáltatók viszik a piac jelentős részét.
És vissza a BOLT-ra. Egyetlen bűnük van Ők a 21. század, ti pedig a huszadik
Van egy működő módszer, amivel manapság sok szolgáltatás könnyebben elérhető a megrendelőknek. Ez a bizonyos szolgáltatói applikáció. És van egy funkció amire az Uber rajött és a TAXIFY, most pedig BOLT beépítette. A közösségi média világában a megrendelők szeretnek a részeivé válni az adott sztorinak. KÖZÖSSÉGI ÉLMÉNYKÉNT akarják a pénzüket költeni.
Ennek a legegyszerűbb módja a közvetlen értékelés, illetve az értékelések alapján történő választás. Üdv a közösségi média világában. Nem csak arra való, hogy fröcsögjétek a sok baromságot. Bizony. Rengeteg pénz van benne. Ha okosan használják. Ti, illetve az általatok eltartott fuvar irodák, pedig szarul használják Említett társaságok profin meglátták a lehetőséget. A ti idióta cégvezetőitek nem.
Most pedig azok a „funkcionáriusok” uszítanak titeket,
akiket ti tartotok el a tagdíjaitokkal, a droszt díjjal, stb. Ahelyett, hogy a Fő, a City és a többi régi társaság vezetői már akkor fejlesztettek volna egy megfelelő applikációt, amikor látták, hogy az Uber tarol. Most pedig jobb híján a szabad-jelzővel és a matricával szórakoztok?
Tanuljatok meg végre profin szolgáltatni. Ez nem ér véget a pár éves, német extaxi, lízingelt E Mercinél, vagy Priusnál. És nem elég hozzá, hogy naponta megfürödtök. Mi több, az is kevés, ha esetleg megtudtok szólalni legalább egy idegen nyelven. A háttérre is figyelni kell. Bizony. A piac változik.
Kapjátok be.
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik