Kepes András: nem az a kérdés, hogy az emberben gerjednek-e indulatok, hanem hogy mit kezd velük
Megosztás
„A világ ma arról szól, hogy mindenki azzal szeret beszélgetni, aki úgy gondolkodik, mint ő, és azokat a sajtótermékeket olvassa, amelyek megerősítik őt a téveszméiben” – mondta Kepes András a Forbes magazinnak adott interjújában. Az apropó a Két macska voltam című nemrég megjelent regénye volt, de szóba került régi meggyőződése, hogy mindent több oldalról érdemes megközelíteni.
„A világ ma arról szól, hogy mindenki azzal szeret beszélgetni, aki úgy gondolkodik, mint ő, és azokat a sajtótermékeket olvassa, amelyek megerősítik őt a téveszméiben” – mondta Kepes András a Forbes magazinnak adott interjújában. Az apropó a Két macska voltam című nemrég megjelent regénye volt, de szóba került régi meggyőződése, hogy mindent több oldalról érdemes megközelíteni.
A korrupció gyökere az „oldjuk meg okosba”…
„Az foglalkoztatott, hogy a tekintélyelvűség, a viselkedési normák hogyan nyúlnak át változó politikai rendszereken, például mitől vált egyre elfogadottabbá az ügyeskedés, az „oldjuk meg okosba”, hol vannak a mai korrupció gyökerei, mi a lelki háttere. A gyökerek persze évszázadokra nyúlnak vissza, de nekem csak a Kádár-kor kezdetétől vannak személyes élményeim.
A rendszerváltás után azt reméltük, hogy ez a szemlélet majd lassanként eltűnik, ehelyett hatalomra került és rendszerszintűvé vált…”
-magyarázta Kepes, hogy regényeiben miért tér vissza a rendszerváltás körüli időbe.
Arra a kérdésre, hogy manapság is elképzelhetőnek tart-e az ikonikus Desszert című műsorához hasonlót -három különböző gondolkodású vendéggel beszélgetett- az író-műsorvezető azt válaszolta:
„Bizonyára léteznek intelligens, nyitott emberek ma is. Én sem lettem szemellenzős. De a világ ma arról szól, hogy mindenki azzal szeret beszélgetni, aki úgy gondolkodik, mint ő, és azokat a sajtótermékeket olvassa, amelyek megerősítik őt a téveszméiben. A vitaműsorokban pedig még egyszer sem láttam, hogy valaki felkiáltott volna:
„igaza van, tévedtem”, mert elismerte, hogy meggyőzték a vitapartnere érvei.
Ezek valójában nem viták, a vitának az ókori görögök óta megvannak a szabályai. Ezek párhuzamos monológok. Sokféle hírforrást olvasok, nézek és hallgatok, a szélsőségeseket kivéve kormánypártit és kormánytól függetlent egyaránt, de egy idő után elég unalmasak, mert mindenki tudja, hogy milyen hírre melyik hogyan fog reagálni.”
A fröcsögés kultúra kérdése
A fizetett-, vagy önmagától „kritikus” véleménynyilvánítók stílusával kapcsolatban Kepes Andrásnak az a véleménye, hogy
„….Gyakran előfordul, hogy amikor felteszek valamit a hivatalos honlapomra, szélsőséges reakciók is érkeznek. Tanulságos, hogy gyakran egy szimpla mondat hányféle értelmezést nyerhet. Íróként különösen elgondolkodtató, hogy az ember azt képzeli, világosan fejezi ki magát, aztán szembesül az eredménnyel.
Az eltérő értelmezés teljesen normális, ahogy az is, hogy a kommentelők néha vitába szállnak egymással. Az indulatos és egymást sértegető megszólalásokat viszont nehezen viselem.
(…) Generációk nőttek fel úgy, hogy mindig megmondták nekik a tutit, és emiatt azt hiszik, egyféle tuti van. És ha nem azt a tutit hallják, amit ők annak hisznek, akkor azt gondolják, hülyének nézik őket, és megsértődnek. Mint a gyerekek.
A tekintélyelvű társadalmak gyermekként kezelik a polgárokat, ők pedig ennek megfelelően viselkednek. Pedig a felnőtt ember autonóm. Ahogy József Attila mondja: „Ki nem istene és nem papja se magának, sem senkinek.”
(…) Nekem is vannak indulataim, de próbálom kezelni. Ennél többet nem tehet az ember. Akiben semmiféle indulat nincs, abból hiányzik egy alkatrész, abban alighanem nincsenek érzelmek és érzékenység.
Nem az a kérdés, hogy az emberben gerjednek-e indulatok, hanem hogy mit kezd velük….”
