Connect with us

Blogbazár

Maruzsa, Marosi, Rábel és a tankerületek nevüket is szégyenlő munkatársai (…) küldjék be a szüleiket! Beszélni szeretnék velük – Kepes András kiakadt….

Megosztás

„Csődben az oktatás. Ennél nagyobb válságban csak az oktatás állapotáért felelősök morális tisztessége van.” Néhány nappal ezelőtt Kepes András nyilvános posztban állt ki a tanárok mellett, melyben többek között azt sérelmezte: hogy kerülhetett a belügyminiszter, Pintér Sándor felügyelete alá a közoktatás. Az alábbiakban betűhíven közöljük véleményét.

Megosztás

„Csődben az oktatás. Ennél nagyobb válságban csak az oktatás állapotáért felelősök morális tisztessége van.” Néhány nappal ezelőtt Kepes András nyilvános posztban állt ki a tanárok mellett, melyben többek között azt sérelmezte: hogy kerülhetett a belügyminiszter, Pintér Sándor felügyelete alá a közoktatás. Az alábbiakban betűhíven közöljük véleményét.

„Csődben az oktatás

Ennél nagyobb válságban csak az oktatás állapotáért felelősök morális tisztessége van. Persze, nem lenne korrekt dolog az oktatás és az egészségügy áldatlan helyzetét kizárólag a jelenlegi kormány nyakába varrni, jól emlékszem, hogy már a Kádár-korszakban is az a mondás járta, hogy „A pedagógus szendvics: két ígéret között egy nagy lóf@sz”.

De az elmúlt 12 évért a felelősség mindenképpen a jelenlegi kormányt terheli.

A csapnivaló Nemzeti alaptanterv, a tanárok és a diákok túlterhelése, a tanári és tantestületi önállóság korlátozása, a nem egyházi iskolák infrastruktúrájának és finanszírozásának hiányosságai, a jogos elégedetlenség, a sztrájkjog betiltása már mindenképp a jelenlegi vezetők bűne.

Az az kijelentés pedig, hogy a pedagógusok bérének rendezését a kormány az Európai Uniótól befolyó pénzekre hárítaná végképp arcpirító és cinikus.

Különösen egy olyan kormány részéről, amely az elmúlt években, enyhén szólva, vitathatóan bánt a Brüsszelből érkező pénzekkel,

s amely néhány hónappal ezelőtt is százezrekkel emelte a kormánytagok, köztük az oktatásért felelősök fizetését.

Pintér Sándor nyilvánvalóan nem ért se az oktatáshoz, se az egészségügyhöz, hogy miért vállalta ezeknek a területeknek a felügyeletét, azt ő tudja.

A közbiztonság javításában, a kormányhivatalok, a kormányablakok fejlesztésében elért eredményei tiszteletet érdemelnek, korábban a politikai megnyilvánulásaiban is, legalábbis minisztertársaival összehasonlítva, visszafogottnak tűnt, az utóbbi hónapokban azonban hitelének morzsáit is felélte.

De a felelősség azokat legalább annyira terheli, akik a belügyminiszterre bízták ezeket a területeket.

Nyilván arra gondoltak, hogyha képtelenek megoldani a válságot, akkor majd a rendőrminiszter garantálja a rendet. Csakhogy a rendnek többféle meghatározása van. Az egyik szerint olyan állapot, amely megfelel a szabályoknak és a törvényeknek, a másik, amikor a dolgok a célszerűség jegyében rendeződnek el. A szabályoknak és a törvényeknek is csak ebben az utóbbi összefüggésben van értelmük. A hazai oktatás helyzetének siralmas állapota, a tanárok megfélemlítése, az elégedetlenkedők kirúgása, az egzisztenciális zsarolás, a tanárhiány, a legtehetségesebb fiatalok tömeges emigrációja, és ezek következményeként a nemzetgazdaság sérülékenysége vajon milyen célszerűség?

Ez volna a rend?

Maruzsa Zoltán oktatásért felelős államtitkár, aki a hazai oktatás és a tanárok képviselete helyett a kormány és saját tévképzeteit igyekszik ráerőszakolni a közoktatásra, minap azt nyilatkozta:

„Milyen erkölcsi alapokon állnak és tanítanak azok a pedagógusok, akik önmaguk sem tartják be a rájuk vonatkozó jogszabályokat?”

Nos, Maruzsa államtitkár, nagyon el lennék keseredve, ha a gyerekeim és a mai fiatalok az Ön erkölcsi alapjairól vennének példát. Azt kívánom, hogy mindenkinek inkább azok a nagyszerű pedagógusok és diákjaik szolgáljanak morális mintául, akik nem hagyják megfélemlíteni magukat és bátran kiállnak az igazukért, közös érdekünkért, a jól működő hazai oktatásért. Minden tiszteletem az övék!”

… és eljött a péntek….

Ahogy arról beszámoltunk, pénteken több mint száz diák és szimpatizáns indult el reggel nyolc előtt a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumtól a tankerületi központhoz, hogy a gimnázium tanárai átvegyék a nekik címzett levelüket Rábel Krisztina tankerületi igazgatótól.

Kepes András erre is reagált:

„Most meg Rábel Krisztina tankerületi igazgató, rendőri védelem mögé bújva fenyegette meg a Karinthy Frigyes gimnázium 24 „engedetlenkedő” tanárát. Nagyon szomorú vagyok Maruzsa Zoltán, Marosi Beatrix, Rábel Krisztina és a tankerületek nevüket is szégyenlő munkatársai viselkedése miatt, akik júdáspénzért elárulják pedagógus kollégáikat. Szolidaritásból, problémamegoldásból és etikából bukásra állnak. Nem lesz ennek jó vége! Küldjék be a szüleiket! Beszélni szeretnék velük.”

FRISS!

Szerző