A fideszes Németh Szilárd is megszavazta, hogy Szél Bernadett a nemzetbiztonsági bizottság tagja legyen, holott a bizottság alelnökeként hónapokon át arra hivatkozva bénította meg a titkosszolgálatok ellenőrzésére hivatott testület munkáját,...
Újabb tömegtüntetést szervezett a „Mi vagyunk a Többség” csoport. Talán érdemes lett volna megfontolni a hétfői munkanap helyett a tegnapi vasárnapot, hiszen ahogy tegnap még nem...
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a hétfőn zajló 189. közgyűlésén kiállt amellett, hogy az oktatásügyben határozott változásokat tartanak szükségesnek. A 80 százalékos többséggel elfogadott állásfoglalás több konkrét kritikát fogalmaz meg...
A rendőrök váratlanul beengedték a környező utcákban várakozó tüntetőket, akik betódultak a térre a parlament főlépcsőjéhez. A parlamentet továbbra is rendőrsorfal védi, a rendőrök kb. 5...
Az Országgyűlés alakuló ülése előtti, alatti és utáni időpontokra, a Kossuth térre és a tér melletti helyszínekre számos demonstrációt jelentettek be. De tudjuk-e pontosan, hogy mihez...
A Hír-TV élőadásában követheti velünk együtt a délelőtt eseményét, így készülnek a tüntetők, akik közül többen is bohóckodásnak nevezik, amit a teljes parlamenti ellenzék csinál. Időnként frissíts rá...
A rendőrök megkezdték az oszlatást és az élőlánc eszközeinek elbontását a Kossuth téren reggel fél hét körül, amit pár perc múlva befejeztek. A tüntetők közül többen...
Az eddigi gyakorlattal ellentétben Orbán negyedik kormánya nem járul Isten színe elé a parlamenti eskütétele előtt, hanem biztonsági okból a Jóteremtőt magához rendelve az Országházban tart...
A rendőrség állítólag perceken belül akciózni fog a Kossuth téren tegnap estétől demonstrálók ellen. Mérce videó. Senki nem tud semmi biztosat Ahogy az ilyen esetekben lenni...