Már korábban többször is foglalkoztunk az iskolai bántalmazássok egyik fontos alfajával, amelyben a gyerekek egymást bántalmazzák, méghozzá nagyon durván. Egy áldozat, egy 13 éves kislány, most...
Négy budapesti kerületben, öt megyeszékhelyen és kilenc egyéb településen tartottak vasárnap olyan időközi önkormányzati választást, ahol párt, vagy pártok jelöltjei is indultak. Az ilyenkor megszokott független...
Öt percen belül a tettes elfogásával reagáltak a nagykőrösi rendőrök arra a bejelentésre, amely szerint egy nő két aranyékszert lopott egy helyi üzletből. Személyleírás alapján megtalálták,...
Kövér László házelnök cerkája újra vastagon fog, egyelőre a „bünti” pontos összegét még nem lehet tudni, de azt igen, hogy a Demokratikus Koalíció képviselőinek levelet hozott...
Sokan már most mellékállásban többet keresnek, mint tanárként, és a felmondásukat is letétbe helyezték. Ha szeptemberben nem érkezik el a pedagógusok számára a pozitív fordulat a...
„Spórolni kellene az üzemanyaggal, de amíg érvényben van az árstop, addig a magyar autósok ezt nem fogják megtenni” – véli Holoda Attila energetikai szakértő, aki szerint...
Nem közlekednek a vonatok a Déli pályaudvar és Kelenföld között, mert nem sokkal szombat fél öt után letörött egy szerelvény áramszedője és leszakadt a felsővezeték is...
Szombaton Csák János kulturális és innovációs miniszter negyedik generációs Da Vinci Xi robotsebészeti eszközt adott át a Semmelweis Egyetemen.
Nem hagyták abba az országjárást a fidesz-megválasztottak, teljes gőzzel és tele tankkal autózgatnak országszerte és dicsőítik éppen azt, ahová az útjuk viszi őket. Ha rájuk hagyatkozunk,...