Connect with us

Kultúra

Keserü-kép lett a legdrágább és Maurer-életműrekord született a Virág Judit Galéria kortárs aukcióján

Megosztás

Keserü Ilona Mind 2 című festménye 38 millió, míg Maurer Dóra Overlappings 9. című alkotása 36 millió forintos leütést, és ezzel aukciós életműrekordot ért el a Virág Judit Galéria jubileumi aukciójának második napján szerda este a Budapest Kongresszusi Központban, ahol háború utáni és kortárs műveket bocsájtottak árverésre.

Megosztás

Keserü Ilona Mind 2 című festménye 38 millió, míg Maurer Dóra Overlappings 9. című alkotása 36 millió forintos leütést, és ezzel aukciós életműrekordot ért el a Virág Judit Galéria jubileumi aukciójának második napján szerda este a Budapest Kongresszusi Központban, ahol háború utáni és kortárs műveket bocsájtottak árverésre.

Kikiáltási árának háromszorosáért, 9 millió forintért talált gazdára Keserü 2018-as Labirintusa

Keserü Ilona, a háború utáni absztrakt művészet egyik kiemelkedő alkotójának Mind 2. című műve 24 millió forintos kikiáltási árról kúszott fel 38 millióra. A festmény az egyik kiemelkedő darabja a Mind-kép sorozatnak, amelynek képei színkísérletek arra, hogyan harmonizál egymással a szivárvány színe és árnyalata az ember bőrszínének árnyalataival.

Az 1981-ben készült mű induló ára 24 millió forint. Kikiáltási árának háromszorosáért, 9 millió forintért talált gazdára Keserü 2018-as Labirintusa, míg Lebegő című szitanyomata 950 ezerért kelt el.

Életműrekordot döntött Maurer Dóra

A magyar avantgárd jeles képviselőjének Overlappings 9. című műve, amely 15 millió forintról indulva szárnyalta túl az eddigi 31 millió forintos csúcsot: ezt a 3-ból 5 című installáció érte el a galéria tavaly őszi kortárs árverésén.

Maurer Dóra Overlappings 9. című festménye a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Virág Judit Galéria 69. tavaszi aukciójának második napján a Budapest Kongresszusi Központban. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Jól szerepelt Birkás Ákos Fej című sorozatának 1998-as darabja, amely 10 millió forintról indulva kelt el 17 millióért.

Izgalmas licitharc bontakozott ki Rozsda Endre Cím nélkül műve körül, amely 6,5 millió forintos kikiáltási árról kúszott fel 20 millióra, míg Nádler István Vagyunk című, 1986-os festménye 9,5 millióról jutott 11 millióig.

Nagy érdeklődés övezte Gyarmathy Tihamér Robbanás című, 1959-es absztrakt expresszionista festményét, amely 3,8 millió forintról indulva kelt el 8 millióért, ettől nem sokkal maradt el és 8,5 millió forintért talált gazdára Mengyán Sándor Formák logikája III./3.-as akrillja, míg Bak Imre Art Deco festményénél 7,5 millió forinttal zárult a licit.

(MTI)

Soós Nóra és a NagyMolnár alkotópáros kiállítása a Virág Judit Galériában

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Mark Ruffalo a Műcsarnokban megnézte Martin Parr kiállítását - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük