Connect with us

Bulvár

Frissítve, megvan a győztes!!! – Két órás késéssel rajtolt az idei Kékszalag

Megosztás

A csütörtök reggeli viharos időjárás miatt kétórás halasztással, az eredetileg tervezett 9 óra helyett 11 órakor elrajtolt az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről. A szervezők tájékoztatása szerint a tókerülő versenyre 2532 vitorlázó nevezett 515 hajóval.

A halasztás oka az erős szél

A Kékszalag rajtjának halasztásáról szerdán döntött a versenyvezető és versenykoordinációs központ. Az időpont megváltoztatását azzal indokolta, hogy az erős szélben a rajthoz este, éjszaka és hajnalban érkező hajók biztonságos kikötése – a kikötői infrastruktúrák szűkössége miatt – nem biztosítható optimálisan. A szervezők hangsúlyozták: a limitidő továbbra is 48 óra, így az idei Kékszalag szombaton 11 órakor zárul.

Nők a csúcson

A verseny honlapján azt írták: az 515 vitorlás közül nyolc külföldi. Tizennyolc csapatban nő a kormányos, és öt hajó – a Szent Ágota, a Jukebox, a Mópogó, a Zsófi és a Lilly Elliott – fedélzetén csak nők versenyeznek. Az indulókat 29 hajóosztályban és 8 csoportban értékelik, a végső győzelemre legesélyesebb nyílt többtestű hajóosztályba 14 csapat nevezett.

Lassult a szél

A verseny honlapján fél órával a rajt előtt közzétett meteorológiai előrejelzés szerint a Kékszalag kezdetén időnként erős, 35-45 km/órás lökésekkel kísért északnyugati szélre lehet számítani, ami napközben csak kissé mérséklődik.
Délutántól tovább mérséklődik a szél, de a stabil északi irányú élénk, 20-30 km/órás légmozgás várhatóan estig fennmarad. Éjszakára gyengül a szél, az északias alapáramlás azonban várhatóan több helyen erősebb marad, mint a tavi cirkuláció módosító hatása – jelezték.
Azt írták: eleinte erősen felhős lesz az ég, majd a nap folyamán változóan felhős égre, felhőátvonulásokra lehet számítani, egy-egy futó zápor kialakulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet a víz felett 24-25, késő este 22 fok körül alakul. A víz hőmérséklete 24 fokos.
A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg.

Útvonal

A hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár, a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével haladnak, és Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.
Tavaly a versenyre nevezett 516 hajóból 456 teljesítette a nagydíjat, amelyet – saját 2014-es rekordját megdöntve – 7 óra 13 perc 21 másodperces idővel a Józsa Márton vezette Raiffeisen Fifty-Fifty nyert meg.
A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas győzött a Kékszalagon.

Frissítés!

Saját korábbi rekordját megdöntve, 5:04:04 órás idővel a Józsa Márton kormányozta MLS Raiffeisen Fifty-Fifty nyerte a vitorlázók 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíját csütörtökön Balatonfüreden.

A Fifty-Fifty – egy kétárbocos magyar fejlesztésű katamarán – a saját maga által tavaly felállított 7:13:21 órás pályacsúcsot döntötte meg, negyedik alkalommal megnyerve a Kékszalagot.
Az élen végző hajó legénységének tagjai Józsa Márton kormányos mellett Goszleth Marcell, Németh Áron, Adorján Csaba, Józsa-Kovács Attila, Erőss Loránd János és Bagyó Áron. 

Kapcsolódó

Szerző