Ez a nap
Kétarcú időjárás vár ránk a hétvégén – „egy kicsit ebből, egy kicsit abból”
Csütörtökön még napos, meleg időjárásra lehet számítani, erős UV sugárzással (UVI 7). Délutánra 30 fok köré, sokfelé pár fokkal a fölé melegszik a levegő. Számottevő csapadék délutánig sehol nem várható, de késő délután a nyugati és az északi határszélen már előfordulhat egy-egy záporeső, zivatar. A Dunántúlon kissé megélénkül a déli szél.
Este, éjszaka, a Dunántúl nyugati kétharmad részén zivatarok kialakulásával kell számolni, míg a Duna vonalától keletre inkább csak fent északon fordulhat elő zivatar. Másutt csillagfényes, eseménytelen idő lesz.
Na és a hétvége időjárása?
Pénteken az ország északkeleti harmadán és délnyugaton folytatódik a napos idő, másutt erősen felhős időre van kilátás, néhol kisebb esővel, délután nyugaton zivatarokkal. Estefele már szerte a Dunántúl egész területén kialakulhat zivatar, illetve az északi határszélen is lehet. Mérsékelt, néha kissé élénk légmozgás várható. Északnyugaton valószínű a leghűvösebb. Éjszaka keleten is befelhősödik az ég, elszórtan, bárhol számítani lehet kisebb esőre, záporesőre, néhol zivatarra. Jelentősebb csapadék legfeljebb egészen kis körzetekben fordulhat elő.
– Szombaton alapvetően borongós időre készülhetünk, csak rövid időszakokra süthet ki a nap. Kisebb eső, záporeső, néhol zivatar is előfordulhat. Mérsékelt északias szél fúj. A sok felhő ellenére nem lesz hideg, délkeleten 30, nyugaton 25 fok körül alakul a maximum hőmérséklet.
– Vasárnap, hétfőn naposra fordul az idő, északkeleten várható felhősebb ég. A napsütés mellett, délután elszórtan alakulhatnak ki záporok, valamint zivatarok.
– Kedden egy hidegfront érkezése körvonalazódik, a Dunántúlon megerősödő északnyugati széllel. Felhősebb időre készülhetünk, országszerte és sokfelé, de továbbra is csak elszórtan kialakuló záporokkal, zivatarokkal.
– Szerdán, csütörtökön –jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de – most változékony, szeles, zömmel felhős, mérsékeltebben meleg és elszórtan csapadékos idő a valószínűbb.
-Péntektől naposabb, szárazabb, melegedő idő kialakulása körvonalazódik, bár ez még messze van, nagy a bizonytalanság.
Szerző
Friss
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is