Ez a nap
Megfúrják a kettes metró rákoskeresztúri meghosszabbítását?
Nem támogatja a fideszes vezetésű kőbányai önkormányzat a kettes metró rákoskeresztúri meghosszabbításáról szóló terveket.
A fővárosi fejlesztési tervek szerint a kettes metrót és a gödöllői hév vonalát összekötnék az Örs vezér téren, az így létrejövő vonal elágazása lenne a keresztúri metró. A beruházás hívei szerint ez nem csak a kerületben élő mintegy 90 ezer ember életét tenné könnyebbé, hanem összesen 320 ezer lakos számára szűnne meg az átszállási kényszer az Örs vezér terén. A fejlesztés eredményeként kiváltanák a párhuzamosan közlekedő buszokat, az új utasok miatt pedig csökkenne a belvárosra nehezedő autóforgalom.
Noha jó esetben is csak 5-10 év múlva kezdődhet el a beruházás, a tervezett nyomvonal máris vitákat szít – értesült a Népszava. A X. kerületi vezetés egyebek mellett azt kifogásolja, hogy a tervezett nyomvonal fővárosi védettség alatt álló természeti területen halad keresztül, a beruházás pedig mintegy 20 hektárnyi erdő besorolású területet is érint. Kőbánya szerint ráadásul – a Pesti határút mellett futó felszíni vonalvezetés miatt – „kritikus zajterhelés” érné a környéket, ezt pedig csak egy ezer méter hosszú és három méter magas zajvédő fallal lehetne orvosolni.
Kőbánya már rendkívüli bizottsági ülést is tartott az ügyben, az erre az alkalomra készült előterjesztésben pedig azt is kifogásolják, hogy a sínek bizonyos területeket teljesen elvágnak a kerülettől, így azok „zárványként működnek” majd.
Kőbánya szerint a keresztúri metró keresztülmenne a Mátyásföldi modellrepülőtértől keletre található „vízbázis-védelmi”területen is, a beruházás miatt szükségessé váló új településrendezési tervek pedig „jelentős többletköltséget” okoznának.
Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke ugyanakkor azt állította, hogy a kőbányai Felsőrákoson terveznek egy lakópark-építést, az erre vezetett metró pedig csökkentené az építési terület nagyságát. – Ezt a X. kerületi vezetés a kisajátítás ellenére veszteségként értékeli.
(Forrás: Népszava)
Szerző
Friss
- Havas Henrik leleplezte a Nemzeti Sport hazugságát
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja
- Piktorra fel! – Havas Henrik, a gyilkos szatíra mestere
- Már Orbán Viktor ‘szájáig’ ér a tüntetéshullám
- Harmadik alkalommal érdeklődik holland parlamenti delegáció a magyar viszonyokról, most a Tessely-Dudás párosig jutottak