Kerítésen innen
Ez ám a kettős beszéd – Orbán nem akarja kiléptetni az országot az EU-ból, de azért…
Orbán Viktorról jól tudjuk, hogy soha nem fogalmaz pongyolán, semmit nem mond véletlenül, de mestere a kettős beszédnek.
Orbán Viktorról jól tudjuk, hogy soha nem fogalmaz pongyolán, semmit nem mond véletlenül, de mestere a kettős beszédnek. Ezt bizonyította legutóbb is amikor a Corvinus alapítvány konferenciáján néhány meghívott külföldi újságíróval beszélgetett.
Eltűnő kérdezz felelek
„– Akarná, hogy Magyarország az Európai Unió tagja maradjon? – Határozottan nem!”
– ha hihetünk Rod Drehernek, az American Conservative című folyóirat szerkesztőjének, nemrég ez a párbeszédrészlet hangzott el azon a beszélgetésen, amelyet a Fidesz-közeli káderképző intézet, a Mathias Corvinus Collegium médiakonferenciáján részt vevő 15 újságírónak szerveztek Orbán Viktorral.
Azt, hogy a kérdést ki tette fel. Rod Dreher nem árulja el, azt viszont igen, hogy bár a miniszterelnök kimondta, nem akarná Magyarországot az Európai Unióban látni, sietve hozzáfűzte, Magyarországnak nincs más választása, mint hogy maradjon hiszen az exportja 85 százaléka az Európai Unió felé irányul.
Azóta, hogy megjelent, az American Conservative cikkét valószínűleg átírták, szövegében jelenleg ugyanis az szerepel, hogy Orbán Viktor személy szerint „fájdalmasnak” tartja Magyarország EU-tagságát, a folyamatos zaklatás miatt, amelynek ő van kitéve. Ettől függetlenül nem kérdés, hogy Magyarország marad az Európai Unió tagja, hiszen a gazdasági jóléte ezen múlik. A miniszterelnök azt elismerte, hogy hatalmas a szakadék Budapest és Brüsszel között, és csak egyre mélyül.
Kint is vagyok bent is vagyok?
Orbán Viktor és a Fidesz számára egyébként valószínűleg végzetes lenne kilépésről beszélni. Bár kilenc hónap alatt 20 százalékot esett a 2022. márciusában mért, rekordot jelentő 86 százalékról, a magyarok kétharmada most is megszavazná, hogy országuk legyen az Európai Unió tagja -írja a Népszava.
Kapcsolódó a kettős beszéd kapcsán: A Brexit következményeiről azoknak akik Huxiten gondolkodnak.
Friss
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….