Ez a nap
Kézfogás, ölelés 19 megyében, a DK 36 órája
A DK EP-listavezetője egy mozgósító kampány részeként 36 óra alatt akarja felkeresni mind a 19 magyar megyét.
Az 1300 kilométeresre tervezett országjárást Felcsúton zárják
Dobrev Klára hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kampánykörúton részt vesz a DK EP-listájának második és harmadik helyezettje, Molnár Csaba és Rónai Sándor is. Az országjárást csütörtök reggel kezdik és péntek délután fejezik be. Hozzátette, a kampány során eddig elsősorban nagyobb városokat látogattak meg, ezért most inkább kisebb településeket akarnak felkeresni. Az 1300 kilométeresre tervezett országjárást Felcsúton fogják zárni, hogy onnan érkezzenek a DK hivatalos, budapesti kampányzáró rendezvényére.
Azt is elmondta, hogy csak úgy tudnak minden megyét felkeresni, ha valamennyi helyszínen csak egy szimbolikus „kézfogásra vagy egy ölelésre” állnak meg.
Tisztességtelen módszerek
A más témában feltett kérdésekre Rónai Sándor, a DK szóvivője felelt. A politikust kérdezték Heinz-Christian Strache lemondani kényszerült osztrák alkancellárról, aki egy 2017-es felvétel szerint a választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy magát ausztriai befektetésre készülő dúsgazdag orosznak valló nőnek.
Rónai Sándor azt mondta, a volt alkancellárról kiderült, hogy tisztességtelen módszerekkel, „Orbán Viktorhoz hasonlóan, egy médiabirodalmat szeretne kiépíteni”. Ebben olyan emberek segítségére számított, akik nem Európa erősebbé tételére, hanem Európa szétverésére szerződtek – közölte.
Elkeserítő, hogy egy politikus, aki az emberek szolgálatára szerződött, ezeket az embereket szeretné nap mint nap hazug propagandával befolyásolni
– tette hozzá.
Köteles Kövér László és a melegek
Kérdezték arról a sajtóinformációról is, hogy a DK EP-képviselőjelöltjének, Czeglédy Csabának több külföldi bankban is lehet széfje. Rónai Sándor a többször is megismételt kérdésekre minden esetben azt felelte, hogy Czeglédy Csaba számtalan pert nyert a kormánypropaganda ellen és újabbakat nyerhet, amennyiben továbbra is valótlanságokat állítanak róla.
A szóvivő véleményét arról is kikérték, hogy a Kövér László házelnök melegekre tett kijelentései miatt tartott múlt heti tüntetésen néhány demonstráló trágár feliratú molinót tartott fel. Rónai Sándor leszögezte, hogy ez a DK stílusától nagyon távol áll. Egyúttal azonban azt mondta, hogy
az az ember nem méltó a közéleti méltóságra, aki „kötéllel fenyegeti a vele egyet nem értők szavazókat” illetve választók sokaságát titulálja másodrendűnek.
Le lehet győzni a Fideszt
Újabb, az őszi önkormányzati választásra vonatkozó kérdésre azt felelte, a DK-nak az a célja, hogy Czeglédy Csaba és a hozzá hasonló politikusok az ellenzék közös jelöltjeiként megmutassák, hogy a Fideszt le lehet győzni.
A politikust szembesítették azzal, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, 2006-ban, még miniszterelnökként, az öszödi beszédként elhíresült hangfelvételen trágár szavakat használt. A szóvivő úgy fogalmazott: aki trágár kifejezéseket használ, az azokkal még nem vonja kétségbe mások emberi jogait és „nem fenyeget halállal választókat”.
(Forrás: MTI)
Dobrev Klára: vagy európai kormányunk lesz, vagy elfelejthetjük az összes EU-s pénzt
Szerző
Friss
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki
- Orbán-Pintér urak! Ezt tényleg nem látták jönni, vagy csak tettek rá? – Frissítve!
- Magyar György: nem babra megy a játék
- Pottyondy Edina: gumicsontok, mi?! Ühümm, persze….
- Orbán Viktor: a magyar azt hiszi, hogy dörzsölt, de nem így van…. – Pénteki észosztás a Kossuth rádióból
- Köztünk élnek… köztük élünk
- Ez ám a magyar virtus: név nélküli tanár-értékelés a KRÉTA-ban
- Juszt László: Orbán mértéket vesztett
- Az önkényuralom szavatossága
- Nagy Márton -a boldog fogkrémtulaj- üzenete a budapestieknek: ez ilyen sport….