Blogbazár
Kis ország vagyunk, „teszkógazdaságos” gazemberekkel
Mondják, kis ország vagyunk, nekünk gazemberekből is a selejt jutott. Az alja. A zacc. A teszkógazdaságos viccosztály.
Tényleg mindenki ennyire stupid?
Értem én, de a karmelita kolostor milliárdos falai között, meg „szerte e hazában”, tényleg mindenki ENNYIRE stupid? Ez lenne a válságra adott kormányzati válasz? KÖLTSÖN A CSALÁD KEVESEBBET A BEVÉTELÉNÉL!?
Két hónap alatt szétesik köröttünk minden,
naponta ezrek veszítik el egyik napról a másikra kapaszkodójukat a világhoz, a józanészhez, most rúgták ki őket az állásukból, és erre jön egy futóbolond a Fidesz nevű zártosztályról, kétmilliós, helyesbítek: négymilliós havi fixszel az Állami Számvevőszék elnöki székéből, egy senki, aki valakinek képzeli magát, és életvezetési tanácsként ezt löki a képébe annak a háromszázezer embernek, aki szűk néhány hét alatt vált munkanélkülivé, és akiknek a száma exponenciális nő? Költsön a család kevesebbet a bevételénél!?
Ennyi? Ennyit tudtok adni?
Azoknak, akiknek jelen állás szerint nincs jövőjük, munkájuk, fizetésük, de még egy rohadt maszkjuk sem, amivel legalább a látszat kedvéért megvédhetik magukat?
Nincs bevételük, csak gáz-, víz-, villanyszámlájuk, jobb esetben még két üvöltő kölyök, és egy egyre idegesebb feleség?
Költsön a család kevesebbet?
Ez az Állami Számvevőszék gazember vezetőjének hozzáfűznivalója az évszázad szociális válságához? Minél kevesebbet pubi? A nullánál? Eszednél vagy? Meddig lehet, hogy álkeresztény áldoktorok, „álamfők”, Kedves Vezetők, nagy fehér főnökök, Voldemort nagyurak, egybites, suksükölő mangalicaszerelők, lepukkant alkoholisták és kokósok, meg a jóég tudja még milyen intelligenciabajnokok lopott milliárdjaikkal kitömve, kioktassanak tízmillió embert?
Meddig lehet bírni?
Üvöltés nélkül tűrni, hogy egy cezaromán, hatalmába csavarodott ember istent játsszon? Döntsön kórházi ápolásra szoruló, rákos, végstádiumú betegek sorsáról, döntsön életről és halálról? Meddig nézzük még ezt a pokoli színjátékot, amit egy ripacs ad elő naponta, fürdőzve a rivaldafényben, hatalomban?
Hány stadionnak kell még felépülni, betegnek meghalnia, hogy azt mondja végre ez a szerencsétlen nép: Elég volt?
Szerző
Friss
- Szegény fotós előre szaladt, hogy lekaphassa az érkező loholót? – érdeklődött egy kommentelő Szijjártó újabb szaladgálásával kapcsolatban
- A három legcélirányosabb női csillagjegy
- Döntsön, hogy jó hír-e, hiszen Ön fizeti: a Rogán-minisztérium levédeti a ‘jó hír’ szópárt
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….