Kerítésen innen
Kitüntetések az Orbán-rezsimben: mindennapi hányinger
Hiába igyekeznek mihazánkék Horthy-szoborral és más efféle provokációkkal túlszárnyalni a Fidesz aljasságát és cinizmusát, ebben a versengésben rendre kispályásnak bizonyulnak. Meg kell szoknunk, hogy március 15-e, augusztus 20-a, október 23-a táján, amikor az ütemesen barnuló Orbán-rezsim kitünteti kedvenceit, heveny gyomorpanaszokat kell átélnünk.
Hiába igyekeznek mihazánkék Horthy-szoborral és más efféle provokációkkal túlszárnyalni a Fidesz aljasságát és cinizmusát, ebben a versengésben rendre kispályásnak bizonyulnak. Meg kell szoknunk, hogy március 15-e, augusztus 20-a, október 23-a táján, amikor az ütemesen barnuló Orbán-rezsim kitünteti kedvenceit, heveny gyomorpanaszokat kell átélnünk.
A doki köszönte, nem kért Orbánék összebayerezett keresztjéből
Idős háziorvossal, dr. Körmendi Istvánnal készített interjút a Népszava Visszhang mellékletének újságírója. ( “Az antiszemitáknak udvarló Orbán-kormányét elutasította, a Zsidó Nemzeti Alap kitüntetését átvette a 99 éves magyar háziorvos”)
“A napokban számára meglepő megtiszteltetés érte: ünnepélyes keretek között megkapta a Zsidó Nemzeti Alap (KKL) Magyarország és Közép-Európa életműdíját. Ami egyben azt is jelenti, hogy az alapító, Herzl Tivadar után második magyarként került be az Alap Aranykönyvébe. Korábban a magyar állam kitüntetését kétszer is visszautasította: nem akart egy listára kerülni Bayer Zsolttal, és nem akarta elfogadni olyan miniszterelnöktől, aki antiszemita szavazóknak udvarol.”
Dr. Körmendi István az interjúban így fogalmazott:
“Ha jól emlékszem, 2020-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét kaphattam volna meg, de többekhez hasonlóan én sem akartam egy listára kerülni Bayer Zsolttal. Egy év múlva újból megkerestek valami mással, de lelkiismereti okokra hivatkozva azt sem fogadtam el. A Budavár Díszpolgára címet viszont 2020-ban örömmel átvettem polgármesterünktől, mert ezt a kerületet szolgálom, és elégtételt is jelentett a korábbi megpróbáltatásokért.
De hogyan fogadjak el kitüntetést attól a politikai rendszertől, amelynek a bukását kívánom, és küzdök ellene.
Az idei választási kampányban is részt vettem. Telefonon győzködtem a bizonytalanokat, hogy ne fanyalogjanak, hanem szavazzanak a változásra. Nem tudom elfogadni az egészségügy és az oktatás mai helyzetét, a homoszexuálisokkal szembeni aljas propagandát, és azokat a kijelentéseket, amelyekkel a miniszterelnök antiszemita szavazóknak udvarol.”
A Bayer-botrány emléke
A 444 oldalon ma is megtalálható a számláló, amely azt jelzi, hányan adták vissza felháborodva és undorodva állami kitüntetésüket, lovagkeresztjüket, egyéb plecsniljüket, miután kiderült, hogy a rezsim a propagandagépezetének egyik legsötétebb figuráját, Bayer Zsoltot is kitüntette. (“Azok száma, akik eddig visszaadták a lovagkeresztjüket és egyéb állami kitüntetésüket tiltakozásul amiatt, hogy Áder János kitüntette Bayer Zsoltot”)
Az Orbán-rezsim határtalan cinizmusa
Idén tavasszal kormányzati információk alapján olvashattuk a sajtóban, hogy hiába az uszító figura kitüntetése elleni tiltakozás, idén olyan személynek adományozták a rezsim által beszennyezett keresztet, akit bizonyára “elfelejtettek” erről tájékoztatni, de tulajdonképpen megaláztak ezzel a cinizmussal.
“Magyar állami kitüntetést nyújtottak át kedden Lily Ebert Londonban élő magyar holokauszt-túlélőnek. A 98 esztendős Lily Ebert a londoni magyar nagykövetségen a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vette át Kumin Ferenc nagykövettől.”
Cikkünk a Kuríron.
Sch. Lóri is felsorakozik
Az idei augusztus 20-a alkalmából is “lelkesedhettünk” az Orbán-rezsim választékos ízlése miatt. “Szélsőjobboldali politikus és oroszoknak lobbizó üzletember is a magyarországi kitüntetettek között” – hívta fel a figyelmet az rtl.hu oldal. Az állami közleményekből kiderült, hogy Geert Wilders és Klaus Mangold mellett Sch. Lóri is a kitüntetettek közé került. Lovagkeresztet kapott, ahogyan évekkel ezelőtt eszmei cimborája, Bayer Zsolt is… Közismert tény, hogy Sch. Lóri az antiszemita párt politikusai közé állt, ami önmagában is szégyen, de Kácsor Zsolt tárcájából egyebet is megtudhatunk embertelen megnyilvánulásairól.
“Nem vagyok hajlandó Sch. L. gyalázatos nevét leírni, s miatta nem mentem el szombaton a Tabánba – amúgy meg nem is értem, hogy a szervezők hogyan engedhették színpadra ezt az alakot. Senki sem értesítette őket arról, hogy kicsoda?”
– írta Kácsor Zsolt.
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?Megosztás Én biz’isten, nem tudom, Trumpnak ez mire jó, de szerintem ő sem tudja. Kormánykörökben ez nem olyan szokatlan, a baj csak az, hogy az Egyesült Államok elnöke alighanem a világ leghatalmasabb embere, ott csücsül egy rakás atomfegyveren, és ő az amerikai hadsereg főparancsnoka. Azért ez elég aggasztó helyzet. Pillanatnyilag a vámokon összevész az egész… További információ: Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- Juszt: 477 millió eurónyi, azaz 191 milliárd forint bírságot halmozott fel nekünk OrbánMegosztás Ahogy a múltban, úgy manapság sem kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét és azonnal reagál. Alább 2025 12. hete fontosnak ítélt kérdéseit olvashatják tollából. Az esztendő 12. hetében, március végén már 477 millió eurónyi, azaz 191 milliárd… További információ: Juszt: 477 millió eurónyi, azaz 191 milliárd forint bírságot halmozott fel nekünk Orbán
- Leleplezés: Vágó István és Ábrahám Róbert kapcsolata a valóságbanMegosztás Perintfalvi Rita író, lelkész közösségi oldalán közölt fontos posztjából kiderül, hogy mi az igazság abból, amit Ábrahám Róbert állít Vágó Istvánnal való kapcsolatáról. Az információ Vágó Judittól, vagyis első kézből olvasható. „Fontos leleplezés, add tovább! Ma beszélgettem Vágó Judittal, Vágó István özvegyével és a szó hamar a politikára terelődött, aztán előkerült Ábrahám Róbert neve… További információ: Leleplezés: Vágó István és Ábrahám Róbert kapcsolata a valóságban
- Megérte? – Ó! Hát ki tudja ezt? – Egy tüntetés margójáraMegosztás Mi értelme volt? Nem bánták meg? Megérte? – kérdezte a riporter a renitens országgyűlési képviselőtől, aki a velejéig romlott uralom ellen az emberi szabadságjogokért füstgyertyázott a parlamentben és tüntetett a Ferenciek terén. Szóval: megérte? Mintha ez valami költség-haszon viszony elemzésének tárgya lehetne, hiszen a Ház fura ura milliós büntetéseket rótt ki önkényesen a tiltott… További információ: Megérte? – Ó! Hát ki tudja ezt? – Egy tüntetés margójára
- Ágoston László: ‘a dicsőséges fülkeforradalmár státusz már régen a múlté’Megosztás Ágoston László énekművész, a Moltopera vezetője, zenei menedzser, marketing tanácsadó és blogger. A 2017-ben elhunyt T. Ágoston László író fia. A 2018-as országgyűlési választásokat követően hagyta el Magyarországot, jelenleg az Egyesült Királyságban, Bristolban él. Közösségi oldalán gondolkodott el arról mivé lehetett volna Magyarország és mivé lett…. 2025-ben egyre nagyobb szégyen a Fideszre szavazni Egyre jobban látszik, hogy ehhez… További információ: Ágoston László: ‘a dicsőséges fülkeforradalmár státusz már régen a múlté’
Szerző
Friss
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja
- Piktorra fel! – Havas Henrik, a gyilkos szatíra mestere
- Már Orbán Viktor ‘szájáig’ ér a tüntetéshullám
- Harmadik alkalommal érdeklődik holland parlamenti delegáció a magyar viszonyokról, most a Tessely-Dudás párosig jutottak
- Az elnök, aki gyanús lett