Blogbazár
Kiürül az ország!
Ma beszéltem egy barátommal, aki kb. 2012 óta folyamatosan istápolja, eteti, ruházza a hajléktalanokat, sokszor adósságba verve önmagát, befejezi. Május végéig még teljesíti, amit vállalt, utána vége.
Elmegy.
Több ismerősöm a házát, cégét árulja és amint túladnak rajtuk, elmennek. Egészségügyes ismerőseim hagynak hátra családot, gyereket, és mennek.
Elfogyunk szép lassan, elindul az újabb exodus 2014 után. Akik akkor még azt mondták, hogy kihúznak még 4 évet, hátha…
MOST AZOK IS ELMENNEK!
Itt marad Orbánia azoknak, akiknek ez kellett, cudar világ lesz!
Az alábbiakat 2015-ben írtam, írhattam volna ma is. 2014 után én is itt hagytam az országot, de visszajöttem a netadós tüntetésre és maradtam, nem kellett volna.
„Most kb. 10 perce kaptam egy telefont az egyik ismerősömtől, elköszönt!
Elmegy ebből az élhetetlen országból, hogy idézzem ismerősömet, aki a svájci frankos hitellel rommá terhelt autóba bepakolta a családot és irány Anglia és onnét is tovább! Trafikja volt, már nincs! Egy másik ismerősöm a múlt hét folyamán ment el, Ő Kanadába… Előtte egy barátom Izraelbe…
Cirka egy hét alatt három jó ismerősöm vágott neki az ismeretlennek.
Itt hagyva a tágabb családot, telefont a határon eldobva, nagy levegőt véve, itt hagyva az adósságot, kilátástalanságot, ki családdal, ki egyedül! Vannak akik, nyelvet nem beszélnek, de úgy gondolják nyugaton még meghalni is könnyebb, ott legalább nem a családnak kell elkaparni, a két kezével a saját hozzátartozóit!
Ennyi reményvesztett ismerősöm még soha nem volt, mikor azt kérdem, -”Miért nem jöttetek ki tüntetni?, az rá a válasz, “- Itt? Kivel? Minek? ” Tök mindegy ki kerül hatalomra, itt évtizedekig még szívás lesz!”
…és mennek...sokan…hátra sem nézve, el!
El, Tündér/Turul Orbániából, a felépülő stadionok és leépülő gazdaság országából!”
2015
Hétfőtől a magyar Google-n a legkeresettebb szó: kivándorlás
Szerző
Friss
- Lázár János nagy vécéfelújítása: a Kelenföldi pályaudvar 3 mobilslozival repülőrajtol Európa felé
- Chuck Norris ’85 – Isten éltesse Walkert, a texasi kopót
- Bruck András: egy országot elveszejteni
- ‘Azt láttuk hogy az angol nem megy, de hogy a magyar se..’ – mutattak fityiszt Deutsch képviselő ‘mélységes felháborodására’
- Magyar György: Orbán újabb ostoba kérdéssel bolondítja a magyarokat
- Azt kérdezd meg, Orbán…. – A lengyel külügyérnek van egy remek ötlete….
- Rakonczay Gábor átevezte az Atlanti-óceánt – Nézze a partraszállás pillanatait
- Orbán belehúzott a ‘nőnapba’: ‘Nincs más pasas, csak én?’
- Orbánisztánban minden lehetséges, ha a ‘beltenyészet’ érdekelt az üzletben? – kérdezte naivan egy hozzászóló – Döntse el, hogy jogosan-e!
- Velünk marad a tavasz, csak kicsit átalakul – Itt megtudhatja, hogyan