Connect with us

Ez a nap

Kizárta az MSZP a polgármesteri posztért függetlenként induló Hernádi Gyulát

Hernádi kitálal
Megosztás

Kizárta az MSZP tagjai közül a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson függetlenként induló Hernádi Gyulát, mert a párt által támogatott jelölt ellenében indult a posztért – közölte a párt helyi szervezete szombaton.

Az MSZP azt kérte szimpatizánsaitól, hogy  Márki-Zay Pétert támogassák

A közlemény szerint Hernádi Gyula kizárásáról az MSZP alapszabálya alapján döntöttek: a tagsági viszony megszűnik, ha valaki egy választáson a párt által állított vagy támogatott jelölttel szemben önkényesen más szervezet jelöltjeként vagy függetlenként indul.

Hódmezővásárhelyen Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester halála miatt kellett időközi választást kiírni. A február 25-i voksoláson a Fidesz és a KDNP jelöltjeként Hegedűs Zoltán jelenlegi alpolgármester, független jelöltként pedig Hernádi Gyula orvos és Márki-Zay Péter közgazdász indul.

Hernádi Gyula indulását azzal indokolta: egy megyei jogú városban tarthatatlan, hogy a baloldalnak ne legyen jelöltje

Az ellenzéki pártok – köztük az MSZP is – azt kérték szimpatizánsaiktól, hogy Márki-Zay Pétert támogassák a választáson.

Bemutatkozó sajtótájékoztatóján a jelölt azt mondta, indulásának szigorú feltétele volt, hogy más jelöltet ne indítsanak ellene az ellenzéki pártok.

A magát konzervatív, keresztény embernek valló közgazdász a legfontosabb feladatnak Hódmezővásárhelyen a munkahelyteremtést nevezte.

Hernádi Gyula indulását azzal indokolta: egy megyei jogú városban tarthatatlan, hogy a baloldalnak ne legyen jelöltje. A felmérések szerint a hódmezővásárhelyiek harmada baloldali elkötelezettségű – hangsúlyozta. Hozzátette: sokáig várt a döntéssel, de úgy gondolja, nem lehet cserbenhagyni ezeket a szavazókat.

Hernádi Gyula 2002-től 2010-ig képviselőként dolgozott a hódmezővásárhelyi közgyűlésben. A 2002-es önkormányzati választásokon az MSZP, az SZDSZ, a Centrum, a Munkáspárt és egy civil szervezet, majd 2006-ban az MSZP és egy civil szervezet jelöltjeként indult a polgármesteri posztért.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük