Kultúra
A Klapka-fiú túlad apja házán – böngéssze a hirdetést
Egy éve halt meg Klapka György, aki Vámház körúti házát a fiára hagyta. A gyerek már régen próbál túladni a jusson, de mindeddig sikertelenül. Most új módszerhez folyamodott.
A tetemes juss nem mindig áldás
Az „aranyember” fia, ifj. Klapka György feldarabolta a nagyméretű ingatlant és darabonként hirdette meg az eladást. A 170 négyzetméteres lakás – elmondása szerint – csak viszi a pénzét, ezért a sietség.
„Amikor átvettem, rengeteg elmaradás volt, több százezres közös költség halmozódott fel, a közüzemi számlákat is rendeznem kellett, még az áramot is vissza kellett kapcsoltatni, ugyanis nem lett fizetve az sem. Hiába csökkentettem szeptemberben az árát, így sem sikerült eladni. Egyelőre egy forintot sem láttam az örökségből, csak a pénzemet vitte ez a lakás”
– nyilatkozta a Blikknek a legidősebb Klapka-gyerek. Azt is elmondta, hogy lassan milliós nagyságrend a ráköltött összeg.
„Nem volt ez így jó, ezért elkezdtem átalakítani. Egyelőre két lakást csináltam belőle, hogy ki lehessen adni a turistáknak. Megnézem, hogy pörög-e a piacon, ha bejön, akkor később nekilátok a harmadik rész kialakításának”
Először kiadja, de eladná
„Nem tudom, mennyire járható út ez, most még csak tesztüzemmódban van a dolog. Egy közvetítő intézi a két lakás kiadását, így pontosan azt sem tudom, mennyiért lett meghirdetve, de a szezontól függően változnak az árak. (….) Emellett ugyanúgy hirdetni fogom eladásra, illetve fix bérlőt is keresek, mert ki tudja, megéri-e rövid távokra kiadni. Elég nagy a rezsije, amit nekem kell fizetnem, csak a közös költség harmincezer forint havonta, de amíg nincs komoly érdeklődő, addig hadd jöjjenek a turisták, ne álljon üresen.”
Ha érdekel valakit, itt megtalálja a leírást.
(forrás: Blikk)
Szerző
Friss
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg
- Van, aki semmit nem szégyell? Bóka János nettó hablatya
- Orbán Balázs állítólag kedden a XIII. kerületben fejtágított, ezúttal ömlengő videó nem került elő róla
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem