Koronavírus
Mennyire hűtsük az irodát és a lakást?
Itt a kánikula, ezért nagyon sokan megfáznak. Ellentmondás? Egyáltalán nem, a kánikulában ugyanis egyre gyakoribbak a megfázások, ami 90 százalékban a klímaberendezések rovására írható.
A legtöbb munkahelyen, néha még otthon is állandó vita tárgyát képezi, hány fokra is hűtsük le a helyiséget a legnagyobb nyári kánikulában, hiszen minden ember máshoz van szokva, más és más hőfokban érzi komfortosan magát.
Ugyanakkor egy ilyen helyzetben is képesnek kell lenni kompromisszumot találni. Természetesen a személyes álláspontokon túl léteznek irányadó értékek is, melyek a különböző funkciójú épületek, s azok helyiségeinek optimális hőfokát meghatározzák. Ezek elsősorban építészeti, azon belül főként energetikai jellegűek, de akadnak munkavédelmi előírások, és egészségügyi ajánlások is.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a készülékek veszélyesek, csupán a megfelelő üzemeltetés fontosságára hívja fel a figyelmet. A tapasztalatok szerint a megbetegedések zöme, mintegy 90 százaléka egyébként olyankor alakul ki, amikor odakinn borzasztó kánikula tombol, s mi botor módon túlhűtjük helyiségeinket.
Éppen ezért a szakértők többnyire azt tanácsolják, hogy a kinti és benti hőmérséklet közötti különbség semmiképp se legyen több 8-10 foknál. Tehát, ha kint átlagosan 35 fok körül alakul a hőmérséklet, ajánlatos 25-27 fokra beállítani a berendezést. Ezt egyébként az egészségügyi és a munkavédelmi előírások is megfogalmazzák. E szerint a külső és belső hőmérséklet közötti különbség 10 Celsius foknál nem lehet több.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a klímaberendezések szárítják a levegőt, a száraz levegőtől pedig könnyen kiszáradhat a szemünk, megfájdulhat a fejünk, sőt, kimerültek leszünk, ezek a problémák pedig befolyásolják a munka minőségét. Szintén gyakori probléma a készülékek nem megfelelő elhelyezése. Amennyiben a hideg levegő közvetlenül éri például a vállunkat, a nyakunkat, akkor ízületi fájdalmak és gyulladások is kialakulhatnak.
(Forrás: Pénzcentrum)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
1xslots официальный сайт регистрация
2025.04.01 21:24 at 21:24
купон на скидку сбермегамаркете http://forum.audioheritage.net/viewtopic.php?f=19&t=44800 заказать прогон сайта по трастовым сайтам http://www.infoknygos.lt/smforum/index.php?topic=133286.new#new как закрыть ссылку от индексации в dle https://forum.bandariklan.com/showthread.php?tid=526185 прогона по трастовым сайтам http://turkteam.10tl.net/newthread.php?fid=45
кидбург купоны на скидку скачать фильмы на телефон 2021 https://Biowiki.clinomics.com/index.php/%D0%9E%D0%B1%D0%BC%D0%B5%D0%BD_%D0%A1%D1%81%D1%8B%D0%BB%D0%BA%D0%B0%D0%BC%D0%B8_%D0%94%D0%BB%D1%8F_%D0%9F%D1%80%D0%BE%D0%B4%D0%B2%D0%B8%D0%B6%D0%B5%D0%BD%D0%B8%D1%8F_%D0%A1%D0%B0%D0%B9%D1%82%D0%B0 robots txt запрет индексации всего сайта http://introsystems.ru/component/kunena/welcome-mat/32991-samaya-vkusnaya-pitstsa-ot-restorana-mucho скачать базы от нас для прогона сайта http://www.0574snyw.com/home.php?mod=space&uid=174732
индексирование сайт как проверить индексацию сайта в яндексе casino как получить бездепозитный бонус https://forex-bitcoin.com/members/388027-davidirova метро кэш купоны на скидку
мосавтошина промокод на скидку 2022 прогон сайта в ручную прогон сайта по сервисам https://aryba.kg/user/JaspernIX/ автодок промокод на скидку
wordpress индексация сайта покупка статей для продвижения сайта http://1688168.org/home.php?mod=space&uid=426757 программа для прогона сайт http://gnsr.co.kr/bbs/board.php?bo_table=womanno3&wr_id=148243 прогон трастовые сайты https://forumsadovodov.com.ua/memberlist.php?mode=viewprofile&u=64649
casino бездепозитный бонус контрольчестности скидка туту промокод https://www.astrobin.com/users/architects/ проходит индексация сайта https://girldjmcdriver.topbb.ru/viewtopic.php?id=5325 что дает прогон по трастовым сайтам http://welovewords.com/stevenanamn
ускоренная индексация страниц сайта онлайн прогон сайта по соц сетям https://www.nederpix.nl/profile.php?mode=viewprofile&u=73748 одежда купон скидки http://photoexpr.ru/index.php?subaction=userinfo&user=sassytalent86 прогон сайта по статистике
прогон сайта в соц сетях авто прогон сайта по купить прогон по трастовым сайтам https://forum.softnyx.net/default.aspx?g=posts&m=105594&#post105594 промокоды на алиэкспресс на сегодня на скидку seo прогон сайта что это
казино без сайт 1xbet слоты https://rhymes-punches.com/ букмекерская контора официальный сайт скачать официальные букмекерские конторы https://m.repost.news/ казино рояль порно с Петр Ян (ММА) сайт винлайн букмекерская контора казино рулетка bet casino porno Анна Сидорова, керлингистка Александра Бортич
http://filmkachat.ru