Kerítésen innen
Kocsis Máté és a Fidesz megszavazza a svédek NATO-csatlakozását – Arcvesztés nélkül nem megy
Hosszas és felesleges halogatás, rángatózás után Kocsis Máté Fidesz frakcióvezető, aki nem mellesleg eddig élharcosa volt a svéd NATO-csatlakozás gáncsolóinak, váratlanul(?) kedden reggel levélben kérte meg a csatlakozást ellenzők másik „arcát”, Kövér László házelnököt, hogy vegye a tavaszi ülésszak első napjának programjába a csatlakozás szavazásra bocsátását.
Arcvesztés nélkül nem megy
A levélben ott áll feketén-fehéren, hogy a Fidesz-frakció megszavazza azt a NATO bővítést, ami ellen eddig kézzel-lábbal tiltakozott, ám épeszű, valós érveket nem tudtak felhozni ellene.
Kocsis Mátéék persze igyekeznek a botrányos ügyet arcvesztés nélkül megúszni. Alighanem ezt a célt szolgálta a lakájmédián végigsöprő gondolat, hogy a hozzájárulás ellenében újabb Gripen vadászgépek megvásárlására lehet lehetőségünk. Ezt a fajta „csereüzletet” azonban svéd részről cáfolják, hiszen a létrejöttét eddig sem gátolta semmi.
Kövér László kutyaszorítóban
Ha minden igaz, Novák Katalin dicstelen távozása okán a hozzájárulás aláírásakor az alaptörvényből következően a házelnök, azaz Kövér László lesz az ideiglenes köztársaságielnök is, neki kell az okiratot szignálni. Kíváncsiak vagyunk, milyen arcot vág majd Kövér, amikor éppen ő szentesít egy döntést, amit eddig folyamatosan akadályozott, gáncsolt.
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….