Connect with us

Kerítésen innen

Kocsis Máté: Lehet, hogy ő is „idegállapotba került”?

kocsis máté
Megosztás

A Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán üzent Korózs Lajosnak, szerinte ugyanis az MSZP-s politikusnak bocsánatot kellene kérnie.

Kocsis-vélemény….

„A baloldali kamuvideó sztárriportere, Prof. Dr. Németh Athina menedzsere, Korózs Lajos ma nem szólalt fel a parlamentben, pedig akár bocsánatot is kérhetett volna legalább a mentősöktől és a becsapott emberektől. Lehet, hogy ő is „idegállapotba került”?

Kocsis a parlamentben…

A képviselő az ország házában is megcsillantotta csak rá jellemző humorát:

Kocsis Máté (Fidesz) azzal kezdte a felszólalását, hogy azt majdnem visszamondta, hiszen már azt hitte, hogy Magyarország Európa utolsó diktatúrája, miközben Tordai Bence most azt mondta, hogy Fehéroroszország az.

“Most már ön sem tudja, mit beszél? Nem fogják ezért megbüntetni?”

– ironizált aFidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté aztán megemlékezett róla, hogy ugyanez a baloldal, azt sem támogatta a négyötödös voksoláson, hogy meghosszabbítsák a veszélyhelyzetet. Holott ők az egyeztetéseken megmondták, hogy az akkori tudásuk szerint nem tudták megmondani, hogy 60, 90, 120 vagy 150 napig tarthat-e majd a járvány, a veszélyhelyzet. Ők akkor is azt mondták, hogy amint vége a járványnak, “a veszélyhelyzetet eltöröljük”. Ez volt a helyes, felelős magatartás. Ez így is lett – jelentette ki.

Önkormányzatolás….

Azt is szóvá tette, hogy a baloldali önkormányzatok kivonták magukat a szolidaritásból, a közös büdzséhez való 34 milliárdos hozzájárulásból, de a védekezésből is. Aztán Arató Gergely, Vágó Gábor, Szabó Tímea, Hadházy Ákos kijelentéseit idézte.

Az ellenzék kivonta magát a védekezésből, és emellett folyamatosan alaptalanul támadták a kormányt, Müller Cecíliát még hitében is gyalázták, de a határon túli magyarokat is megslázták

– mondta Kocsis Máté. Megfogalmazása szerint “gyönyörűen koronázza meg” a folyamatot az a baloldali kamuvideó, aminek nincsennek következményei. Mindaz ami a parlamenti ellenzékhez kötődik, egy dolgot mutatott meg:

“bajban sem lehet a magyar baloldalra számítani”

– hangoztatta a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint az ellenzéknek nincs más választása, mint a bocsánatkérés.

A maga által felvetett bocsánatkérés kapcsán Kocsis Máté végül azt mondta, ha az MSZP a választókra bízza ezt, akkor

“a szocialisták leküzdik magukat a szövetségesük, a Párbeszéd szintjére”.

Háttér….

Zukor

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük