Kerítésen innen
Komjáthi Imre: a Hatalmasok csak addig látszanak annak, amíg térden állunk előttük
Portálunk is beszámolt arról, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter még január végén, egy vásárhelyi lakossági fórumon, olyat mondott, amely igencsak kiverte a biztosítékot:
„170-180 ezer ember van közmunkában. Akinek reggel 6-kor el kell mennie melózni, és mondjuk Hegedűs Laci dolgoztatja itt, a hódmezővásárhelyi városházán, annak délután háromkor már nem sok kedve marad, hogy elmenjen lopni. Beszéljünk világosan és egyértelműen. Ráadásul egy idő után rájön arra, hogy 60-70 ezret kap úgy, hogy dolgozik reggel 6-tól délután 2-ig, akkor minek akkora kockázatot vállalni.”
Komjáthi Imre, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke,az elhangzottak miatt,- február elején-, feljelentést tett közösség elleni izgatás alapos gyanúja miatt a Legfőbb Ügyészségen.
Lázár miniszter, az országgyűlési választási kampányban megvilágosodott.
Választókörzetének egyik kis falujában, Csanádalbertiben egy házaspárnál vendégeskedett. A háziasszony, aki közmunkásként dolgozik, igencsak sérelmezte, hogy Lázár letolvajozta őt is. A miniszternek sok választása nem volt, a maga sajátos stílusában bocsánatot kért kijelentéséért:
„Itt például, ebben a faluban, az én városomban is, senki nem nézi le a közmunkásokat, de sajnos volt olyan időszak, amikor nem lehetett a szociális segélyből megélni, és akkor is boldogulni kellett. Voltak olyan emberek, akik a jövedelmüket másképp egészítették ki. Ezt kár eltagadni, az én mondatom valószínűleg nem volt jó”
A Városi Kurírnak exkluzív interjút adott Komjáthi Imre:
„A feljelentéssel egy időben három dolgot kértünk Lázár Jánostól:
- kérjen bocsánatot,
- mondjon le
- tűnjön el a közéletből!
Jó úton halad.
Egy feljelentés, egy kiadós vereség és egy Elios-os lebukás kellett hozzá, hogy néhány emberi szót kicsikarjon magától. Lássuk be, hogy ez még egy bűnbánó maffiózós alakításhoz is kevés. Ezt bizony csak bilinccsel lehet jutalmazni, nem Oscar díjjal. A bocsánatkérés – ha lehet ezt annak nevezni- – meg volt.
Komjáthi Imre: borsodi melós gyerek vagyok, nem ijedek meg a „dicsőséges nagyuraktól”
Most következzen az, hogy lemond, gyorsan elhúz valamelyik puccos vadászkastélyába és kiélvezi azt a néhány hetet, ami hátra van neki szabadlábon töltött idejéből. Mert a kormányváltás után úgy le lesz csukva, hogy a műanyag lakat is rárohad a cellája ajtajára.
Lázár János azt mondta, hogy az ő mondata nem volt jó. Nos, nem csak a mondatok nem voltak jók, de a mögöttük lévő gondolatok sem.
Nem először fordul elő, hogy Lázár bántóan,
lekezelően beszél a nála kevésbé tehetős emberekről. Ne legyenek kétségeink, ugyanígy gondolkodik mindenkiről, aki nem a fizetett bűnözők és választott tolvajok rendjébe tartozik. A Kormány második embere nem gondolkodhat, és nem nyilatkozhat így a társadalom egyetlen csoportjáról, rétegéről sem!
Nem csupán a megsértett közmunkások, de én magam sem tudok hinni abban, hogy Lázár János valóban megbánta a „nem jó mondatait”.
Lázár egy két lábon járó érdekkupac.
Mondatait politikai érdek és a nagyúri gőg hatja át. Azzal a véleményével pedig végképp nem tudok egyetérteni, hogy a szociális segélyből megélni nem tudó emberek bűnözésből egészítették ki a jövedelmüket.
Talán meglepő, de egy dologban egyetértek Lázár Jánossal.
A „megélhetési bűnözés” fogalmának bevezetése az SZDSZ és annak a pártnak szélsőségesen liberális nézeteket valló politikusainak a sara.Baloldali emberként én a közösségben hiszek. Azt gondolom, hogy egy közösség semmilyen indokkal nem hunyhat szemet a társadalmi együttélés normáit semmibe vevő, törvényszegő és deviáns viselkedés fölött. Egy embernek sem lehet joga arra, hogy szegénysége okán megkárosítsa, ne adj, isten megölje másik embertársát.
A megélhetési bűnözés fogalmának bevezetése és annak törvényi alkalmazása rendkívül közösség romboló hatású volt. Csupán azt eredményezte, hogy jelentősen gyengítette a társadalmi szolidaritást a szegény, nehéz sorsú emberekkel kapcsolatban.
A nyomoron enyhíteni kell,
a szegénységből kitörési lehetőséget kell adni, a bűnt pedig büntetni kell! Azt azért hozzátenném, hogy elég furcsán hangzik egy kőgazdag NER-lovag szájából, akinek már a gyermeke is milliomos, amint bírálja azt az embert, aki azért megy el fát lopni azért,mert fázik a gyermeke. Persze Lázár János nem tudhatja mit éreznek ,gondolnak az egyszerű hétköznapi emberek.
Lázár sok mindent nem tud, vagy nem akar tudni a magyar valóságról.
A miniszter nem tudja, hogy 2010-ig, nettó 60200 forint volt egy közmunkás jussa. Nem tudja, hogy Orbán hatalomra jutása előtt a szociális segélyen kívül lakhatási támogatás,rendszeres gyermekvédelmi támogatás és még egy sor egyéb szociális juttatás segítette a nehéz sorsú embereket.
Ha mindezeket nem tudja a Kormány második embere, akkor azért alkalmatlan a posztjára. Ha tudja, de tudatosan elhazudja ezeket, akkor azért.
Summa summarum, Lázár Jánosnak és tettestársainak el kell tűnnie a közéletből. A Hatalmasok csak addig látszanak annak, amíg térden állunk előttük. Április 8-án fel kell állnia mindenkinek, a szemükbe kell nézni és elzavarni őket!”
Komjáthi Imre elmondta, hogy a főminiszter ellen tett feljelentését nem vonja vissza, erre semmi oka nincs.
Szerkesztőségünk továbbra is várja, mit lép Polt Péter a feljelentés kapcsán. Tudjuk, ha a Fidesz érdekei úgy kívánják, képes gyorsan intézkedni. A társelnök feljelentése kínos Orbánnak és szép csendben altatják valamelyik asztalfiókban.
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….