Connect with us

Kerítésen túl

Könyvek helyett iPad – már lapozni sem tudnak a gyerekek az Egyesült Királyságban

Megosztás

A tanárok szerint sokan úgy kerülnek az iskolába, hogy az is meglepetést okoz nekik, hogy a könyveket lapozni kell.

A modern technológia térhódításával egyre több családban szorítja ki a hagyományos, nyomtatott könyveket az iPad, a Kindle és az okostelefon, így egyre több gyerek kerül be úgy az oktatásba, hogy első élménye az irodalommal ezekhez a készülékekhez vezethető vissza. Az Egyesült Királyság pedagógus szakszervezete szerint ez a jelenség már az óvodákban és az általános iskolákban is megfigyelhető. Volt olyan tanár, aki arról számolt be a szervezet konferenciáján, hogy egy gyermek felkapott egy könyvet, és ahelyett, hogy lapozta volna, az okoskészülék kijelzőjéhez hasonlóan próbálta meg azt kezelni.

„Egy könyv közös olvasásával olyan élményhez jutnak a családok, amely értékes pillanatokkal gazdagítja őket” – mondta Jennifer Bhambri-Lyte pedagógus Észak-Somersetből a konferencián. Azt is hozzáfűzte, hogy az ebook-olvasók és iPadek hiába csodálatos készülékek, mégsem adják vissza a könyvek illatát, azokat az apró élményeket, amiket a lapok között felejtett emlékek – mint például egy vonatjegy vagy egy blokk – adhatnak az olvasónak.

A Brigthonban tartott eseményen a szakszervezet a könyvtárak fennmaradásáért is kampányolt, hiszen azok száma folyamatosan csökken a szigetországban. Az elmúlt 10 évben 900 intézmény zárt be és ez a szám tovább növekedhet a jövőben.

Terítéken voltak még a közösségi médiumok is, amelyeknek használata a fiatalok írástudásán is nyomot hagy: a Booked magazin felmérésében 214 tanárt kérdeztek meg a Facebook és a Twitter hatásairól. 70 százalékuk azt állította, hogy ezek a felületek negatívan befolyásolják a fiatalok műveltségét. A helyesírásukban ugyanis fellelhetők azok a rövidítések, amiket ezeken a felületeken használnak. Az Oktatási Minisztérium szóvivője szerint azonban az elmúlt 8 évben folyamatosan emelkedik az oktatás színvonala az Egyesült Királyságban, és egy többmillió fontos alapnak köszönhetően további fejlődés várható – áll a Daily Mail beszámolójában.

Farmosi Nóra

Globoport

Kapcsolódó:

A modern oktatás kulcsa

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük