Banánköztársaság
Az akció fedőneve: gyalogosprioritás
Tudunk a sorok között is olvasni. Ezért nem is annyira rejtélyes számunkra a kormány határozata, mint amennyire annak aláírója szeretné.
Bár már fogyatkozik, de még itt a generáció, a Ratkósoké. És tud a sorok között is olvasni. Ezért nem is annyira rejtélyes számára „a Kormány 1372/2018. (VIII.13.) Korm. határozata a Steindl Imre program harmadik ütemével kapcsolatos további döntések meghozataláról”, mint amennyire annak aláírója (Orbán Viktor s.k., miniszterelnök) tán szeretné.
A Magyar Közlönyben megjelent szöveg ugyan még csak a Vértanúk tere „gyalogosprioritású átalakítását” említi, és a tervezés, a kivitelezés finanszírozásáról intézkedik azonnali hatállyal, de azért „mink eztet mégis jól ércsük”…
Merthogy a jelek szerint teljesen véget akar vetni a regnáló hatalom az amúgy már rég veszni látszó, kurta, illékony nyugalomnak és békének, aminek 1989-ben felcsillant a reménye, s azt végleg ki is oltaná. Az ország főtere, a Kossuth Lajos tér után a Vértanúk tere az újabb színhely, amit a maga avítt ízlésére formálna, s ahonnan – nyilván a Horthy-korszak restaurációja jegyében – el akarja most tüntetni Nagy Imre mártír miniszterelnök szobrát. Azét a Nagy Imréét, akinek újratemetésekor alapozta meg a népszerűségét, a legitimitását, a jelenét Orbanisztán mai fura ura a rendszerváltás hajnalán, l989-ben.
Idézzük csak fel akkori szavait:
„Ma, harminchárom évvel a magyar forradalom és harmincegy évvel az utolsó felelős magyar miniszterelnök kivégzése után esélyünk van arra, hogy békés úton érjük el mindazt, amit az ’56-os forradalmárok véres harcokban ha csak néhány napra is, de megszereztek a nemzet számára… Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József a magyar függetlenségért és szabadságért adták életüket. Azok a magyar fiatalok, akik előtt ezek az eszmék még ma is sérthetetlenek, meghajtják fejüket emléketek előtt.
Nyugodjatok békében!”
Tempora mutandur: aligha a vértanúk és eszméik emléke előtti főhajtásra utal, hogy Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója javaslatára a Jászai Mari térre telepítenék át a mártír miniszterelnök, Nagy Imre szobrát. Méghozzá azzal a felettébb álságos indoklással, hogy „a környéken lakók igényei, valamint turisztikai szempontok figyelembevételével kialakított új forgalmi rend szerint – a tömegközlekedés járatainak kivételével – gépjárművek nem hajthatnak majd át a téren.”
Valójában persze másról van szó
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén Wachsler el is mondta: a Vértanúk tere rehabilitációja során
„a második világháború utáni szoborrombolásokat megelőző képzőművészeti arculatot kell visszaállítani”, s az 1934-ben felavatott és 1945-ös ledöntéséig a téren álló Nemzeti Vértanúk emlékművét akarják korabeli fényképek és dokumentumok alapján rekonstruálni.
Arról az emlékműről pediglen tudható, hogy „A Nemzeti Vértanúk emlékműve kőpillért mintáz, amelynek tetején egy hatalmas kőkoporsó helyezkedik el. A pillér előtt… Hungária nőalakot látjuk… Alatta a felirat: ’A nemzet vértanúinak 1918-1919’, a pillér oldalán az elesettek egy részének névsora. A pillér mögött egy izmoktól dagadó férfi épp a végső ütést készül rámérni egy sárkány alakú szörnyre”.
Az ugyanis a vörösterror áldozatainak emlékműve volt. A megtorlás, a fehérterror áldozatainak viszont az 1934-ben javában regnáló Horthy-hatalom nem állíttatott semmiféle mementót. A fehérterroról pedig a Wikipédia így ír:
„…higgadtabb történészi értékelések szerint nagyságrendileg ugyanannyi áldozata volt mint a megelőző vörösterrornak (500-600 között, esetleg több, de jóval 1000 alatt), bár a Horthy- és a Kádár-rendszerre, valamint a baloldali emigrációra is jellemző volt, hogy az ellenpólus által elkövetett gyilkosságok számát igyekeztek eltúlozni.”
Nagy Imre szobra a hídon állva most még az Országház – elvben a magyar demokrácia szentélye – felé veti pillantását. A Nagy Imre Társaság budapesti elnöke, dr. Donáth Ferenc szerint a szobor és a Parlament összetartozik és csak együtt hordozza üzenetét.
Így talán e bronzalak az utolsó, aki a centrális erőterű, illiberális Magyarországon ma kifejezi, megtestesíti a többség demokrácia iránti vágyát, reményét.
Jelkép. Ha eltünteti, ha elviszi innen a hatalom, akkor ezzel azt üzeni: megint visszatér, kísért a XX.század. A diktatúrák, vérontások kora. S újra valamiféle „főméltóságú kormányzó úr” adhat majd engedélyt az „újraavatáskor”, hogy a vértanúk egyik részének rekonstruált emlékművéről lehulljék a rekonstruált lepel.
A többi vértanú? Áh, ugyan már!
Az tán igaz sem volt… Hisz’ emlékművük sincs! Elég kitörölni a róluk szóló sorokat a történelem tankönyvekből… Fehérterror? Persze, voltak túlkapások, de azoknak a „főméltóságú kormányzó úr” vetett véget… Azt se kell majd tudnia a NER ifjúságának, ki is volt Nagy Imre. Legyen nekik elég annyi: kétes figura, vörös gárdista, komcsi, csekista múlttal…
Forradalmakról pedig több szó ne essék, mivelhogy nincsenek! Legyen elég minden igaz hazafinak az ikszelős fülkeforradalom! Nem kell ide rebellió… Törvényes és legitim itt minden. Rend van. És lesz is! Tessék kérem szaporán továbbhaladni!…
Valami kalapos, nagykabátos bronzalak áll egy bronzhídon a Jászai Mari téren, és tán a Duna habjaira veti tekintetét… Akár azt is gondolhatná a tájékozatlan turista: a magányos öngyilkos-jelölt emlékműve ez… Az új „főméltóságú kormányzó úr” pedig hamarost átköltözhet a Budai Várba. Látványosan, fehérlóhátas prioritással vonulhat fel oda. Azután föntről, a Parlament épületére is lenézve kormányozhatja tovább szekértáborosított, lövészárkokkal szabdalt birodalmát, Orbanisztánt.
Persze, nem örökké. Csak amíg a birnami az orgoványi erdő Dunsinane Budavár dombjára nem vonul…
