Connect with us

Kerítésen túl

Kormányzati titkolózás – Reakciók a tengerentúlon és nálunk

Megosztás

Miközben nálunk, mint a hétköznapok része szinte elfogadott a kormányzati titkolózás az „Államokban” még egy látszólag banális egészségi probléma elhallgatása is komoly felháborodást kelt.

kormányzati tiltakozás,
Megosztás

Miközben nálunk, mint a hétköznapok része szinte elfogadott a kormányzati titkolózás az „Államokban” még egy látszólag banális egészségi probléma elhallgatása is komoly felháborodást kelt.

Erről jutott eszembe

Elismerte az amerikai védelmi miniszter, hogy a kórházi ápolásáról nem megfelelően tájékoztatták a közvéleményt. Lloyd Austin ezt szombaton kiadott közleményében jelezte, öt nappal azt követően, hogy kórházba került, amiről értesülések szerint Joe Biden elnököt sem informálták.

Így magyarázkodnak „ott”

kormányzati titkolózás

A védelmi miniszter kiemelte, hogy a tájékoztatás módjáért vállalja a felelősséget, és a jövőben jobb munkát végez majd e téren, ugyanakkor azt is írta, „ez része volt az őt érintő orvosi eljárásnak”. Egyben köszönetet nyilvánított az orvosoknak az ellátásért, és közölte, hogy készül munkájának folytatására, a visszatérésre a Pentagonba.
Lloyd Austin hétfő óta tartó kórházi kezelését pénteken késő este ismerte el a Pentagon szóvivője, aki jelezte, hogy a miniszter január 1-je óta a Washington melletti Walter Reed Katonai Kórházban tartózkodik. Pat Ryder annyit mondott, hogy a tárcavezetőt egy tervezett műtéti beavatkozás nyomán fellépett komplikáció miatt kellett ápolni. Miniszterének állapotáról a szóvivő pénteken nem adott tájékoztatást „a változó helyzetre” hivatkozva.

Biden az alulinformált

Illetékesektől származó információ szerint Lloyd Austin intenzív ellátást kapott. Közben az Egyesült Államok fegyveres erőit irányító tárca vezetését Kathleen Hicks miniszterhelyettes vette át, aki a héten szabadságát töltötte Puerto Ricóban.
Sajtóinformációk szerint az ügy megütközést keltett az adminisztráció vezetőinek körében, különösen, mert Joe Biden elnököt is csak csütörtökön délután tájékoztatta nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan, miután tudomást szerzett a védelmi miniszter kórházi tartózkodásáról.

A sajtó kikéri magának

A Pentagon titkolózását tiltakozó levélben kifogásolta a védelempolitikával foglalkozó szakújságírókat tömörítő szervezet, a Pentagoni Sajtószövetség (Pentagon Press Association). Azt írták, önmagában a tény, hogy

„a miniszter a Walter Reed Központban van, és a Pentagon csak négy nappal később riasztja a közvéleményt, felháborító”.

Hozzátették: olyan időkben, amikor egyre nagyobb veszély fenyegeti a Közel-Keleten szolgáló amerikai katonákat, valamint az Egyesült Államok jelentős szerepet játszik az ukrajnai és az izraeli háborúban, különösen fontos, hogy az amerikai közvélemény tisztában legyen első számú védelmi vezetőjének egészségi állapotával és döntéshozatali képességével és ezt gátolja az ilyen kormányzati titkolózás.
A Pentagon eljárása, Lloyd Austin kórházi kezelésének eltitkolása szembemegy az általánosan bevett tájékoztatási gyakorlattal az amerikai elnökről és a vezető tisztségviselőkről.
A 70 éves Lloyd Austin 41 év katonai szolgálat után, tábornoki ranggal 2016-ban vonult nyugállományba, és 2021 januárja óta védelmi miniszter Joe Biden elnök kormányában.

Persze, persze!

Az estet, a kormányzati titkolózás, számunkra egy követendő példát, azaz az általános sajtó felháborodásét minden képen tartalmaz. hiszen a honi sajtó úgy tűnik egy-két renitens orgánumtól eltekintve legfeljebb csak duzzogni képes, bár a lakájmédia „műfajából” adódóan még arra sem.

Gondoljunk  bele például, hogy eddig egyedül a Klubrádió tudósítója vállat szolidaritást (maradt távol) a kormányinfóról kitiltott „Magyar Hang” tudósítójával.

Ezeket olvasta már?

Szerző