Banánköztársaság
Kövér László ismét összehordott tücsköt és bogarat
A választásokon el kell dönteni, hogy melyik úton megyünk tovább: helyi gazdaságokban termelt egészséges élelmiszer vagy fehérjegyárakban előállított műhús; sonka, csülök, kolbász, vagy „lisztkukac, tücsök és sáska”.
A disznóvágás a magyar élet egyik ünnepe, amely az egész éves, mindennapos kemény munka eredménye, a következő évre való minőségi eledel köré szerveződik – fogalmazott az Országgyűlés elnöke a hetedik Nemesgörzsönyi Böllérverseny és Fesztivál megnyitóján szombaton.
Kövér László a helyi közösséget méltatva azt mondta: jól ismerik és értik a vidéki élet igazi értékét, a kerteket művelik, és az ólakban is állatok vannak.
Hangsúlyozta: csak ott lehet ilyen közösségi összejöveteleket szervezni, ahol tudják, hogy milyen fontos az ember és a természet kapcsolata, a tiszta hús, a becsületesen elkészített étel és az asztalközösség, amelyet a legősibb közösségnek nevezett.
A házelnök a közelgő parlamenti választásról tétjéről szólva megjegyezte:
„ha még egyszer letérünk Magyarország és a vidék évezredes útjáról, soha többet nem térhetünk vissza rá”.
Kövér László felhívta a figyelmet arra, hogy a „sötétzöldek” által ajánlott út szakadékba vezeti az európai, és benne a magyar mezőgazdaságot, állattartást, és általában a vidéki életet. A másik út Magyarország közösségei és az asztalközösségek megerősítésén keresztül vezet, a magyar gazdák által megtermelt jó minőségű hazai élelmiszerek piacra jutásának segítésével.
Beszélt a magyar családok, valamint a faluközösségek megerősítésének fontosságáról, arról, hogy jó és kifizetődő legyen faluhelyen élni, hogy minél többen választhassák „az emberi méltóságot meghatározó, hagyományos értékekhez legközelebbi életet”.
Az Országgyűlés elnöke kiemelte: a Magyar Falu programot a jövőben is folytatni kell, és ha a kormánypártok megkapják a választóktól a támogatást, folytatni is fogják.
Úgy fogalmazott: a választásokon el kell dönteni, hogy melyik úton megyünk tovább: helyi gazdaságokban termelt egészséges élelmiszer vagy fehérjegyárakban előállított műhús; sonka, csülök, kolbász, vagy „lisztkukac, tücsök és sáska”; a gyermekek neveléséhez hozzájáruló családtámogatás vagy „közpénzből finanszírozott nemváltó műtét”; keresztény és magyar Magyarország vagy „illegális migráció és multikulti”; nemzeti függetlenség, vagy új birodalmi függés. Előre menjünk vagy hátra – mondta.
A megnyitón Kovács Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője a jó hangulatot kiemelve köszöntötte a határon túlról érkezett magyar gazdákat, ugyanis a verseny 16 csapata közt felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki indulók is voltak.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint óriási értéke van minden ilyen, a vidéki szokásokat, értékeket felelevenítő rendezvénynek, amelyek „két lábbal állnak a földön”.
Tatai László, Nemesgörzsöny független polgármestere a gasztronómia fellegvárának nevezte a rendezvényt, Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke pedig a hagyományon alapuló ízekre hívta fel a figyelmet a megnyitón.
(MTI)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Pingback: Juszt László továbbra is rajta tartja a célkeresztet Kövér Lászlón - Városi Kurír