Kerítésen innen
Követendő a példa…. – „A pécsi Fidelitas folyamatos és hatékony vezetésének biztosításához szükségessé vált a csoport megszüntetése”

A Fidelitas Központi Irodája a napokban e-mailben tájékoztatta az ifjúsági politikai szervezet pécsi csoportjának tagjait, hogy a csoportot november 6-ai ülésén feloszlatta az országos elnökség – tudta meg a Szabad Pécs.

„Zökkenőkkel működés”
Hogy miért, azt a portál információi szerint nem közölték az említett levélben a tagokkal. Az eset példaértékű lehet a többi „zökkenőkkel működőknek” is.
Miután a portál hétfői megkeresésére nem válaszoltak az érintettek, kedd délután délután telefonon keresték Beke Zoltánt, a Fidelitas dél-dunántúli régióvezetőjét, aki annyit mondott, hogy
erről később szeretne nyilatkozni
(tehát nem cáfolta a hírt), majd megadta hivatalos e-mail címét (egy fidelitasos cím), hogy oda küldje el a portál a kérdéseit.
A feltett kérdés nem volt bonyolult:
a feloszlatásnak köze van-e ahhoz, hogy a Fidesz pocsék eredményt ért el az október 13-ai önkormányzati választáson Pécsen.
(Péterffy Attila 6300 szavazattal verte Vári Attilát, a párt a 18 egyéni választókerületből kettőt nyert meg, de azokból sem a Fidesz, hanem az ÖPE jelöltjei jutottak be a közgyűlésbe. Az új, kétharmados ellenzéki többségű testületben mindössze öt fideszes politikus ül, mindannyian a kompenzációs listáról jutottak mandátumhoz. A fidelitasos Beke Zoltán a kertvárosi 16-os választókerületben indult, ahol a későbbi alpolgármester, Bognár Szilvia nagyon elverte.)
További következmény?
Ha a pécsi Fidelitas-csoport feloszlatása mögött a párt katasztrofális pécsi szereplése van, akkor nem kizárt, hogy a Fidesz pécsi csoportjának szervezetében is alapvető változások várhatók a közeljövőben. A párt pécsi csoportjának elnöke Hoppál Péter országgyűlési képviselő. A ő választókerületi teljesítményéről annyit, hogy Pécsen, Kozármislenyben és Komlón kampányolt nagy lendülettel, előző két településen totális vereséget szenvedett a pártja, utóbbiban pedig elvesztette többségét a képviselő-testületben. Hoppált az új közgyűlési Fidesz-frakció sajtótájákoztatóján megkérdeztük róla, várhatók-e változások a párt helyi szervezetében. A politikus akkor azt mondta,
„a választással kapcsolatos feladatok elvégzése tükrében újra értékelni fogják a szerepeket”.
Megérkezett a várva várt…..
Kedden 17 órakor megérkezett a reakció a szerkesztőség kérdésre:
„A pécsi Fidelitas folyamatos és hatékony vezetésének biztosításához szükségessé vált a csoport megszüntetése. A csoport megszüntetése és a pécsi választási eredmények között nincs összefüggés. A csoport november 9-én újra alakult Nagy Gergely vezetésével.”
– írta Konkoly Gergő, a Fidelitas Baranya megyei választmányának elnöke és Nagy Gergely, a Fidelitas pécsi csoportjának elnöke.

Szerző
Friss
- Takács Pétert már lebuktatni is ciki….
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”