Budapesti hétköznapok
Kerüljön, ha teheti! – Óriási közlekedés káosz, lezárások a Duna mind két partján
Reggel 9 óra körül indulnak a lezárások a környéken.

Lezárások várhatók a Várkert Bazár környékén egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt hétfőn, a korlátozás több lakóházat érint, és a környéken megváltozik a közösségi közlekedés is.
100 kilós üzenet a múltból
Gajdos Milán főhadnagy, a Magyar Honvédség tűzszerész alakulatának kommunikációs tisztje korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltó búvárai bukkantak dunai gyakorló merülésük közben a második világháborús, százkilogramm tömegű, szovjet gyártmányú légibombára az Erzsébet híd és a Lánchíd közé eső fővárosi folyamszakaszon. Elmondta azt is, hogy a robbanóeszköz biztonságos kiemeléséhez, illetve hatástalanításához mintegy négyszáz méter sugarú körben lezárják a területet hétfő délelőtt.
Lezárások forgalmirend változások a Várkert Bazár környékén
A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte, hétfőn 9 órától lezárják a budai oldalon a Sztehlo Gábor rakpartot és a Friedrich Born rakpartot a Lánchíd irányába, a Lánchíd utcát pedig a Clark Ádám tér felé. A pesti oldalon lezárják a Jane Haining rakpartot az Erzsébet híd irányába, valamint a Salkaházi Sára rakpartot. A lezárások 14 óráig lesznek érvényben.
Kövesse cikkeinket a Google Hírek-en!
A lezárások a közösségi közlekedést is érintik
A Budapesti Közlekedési Központ azt közölte: előreláthatólag hétfőn 10-13 óráig a 2-es, a 2B és a 2M villamosok két szakaszon, a déli végállomások és a Boráros tér, illetve a Széchenyi István tér és a Jászai Mari tér között járnak. A 19-es villamos két szakaszon, Kelenföld vasútállomás és a Döbrentei tér, illetve a Batthyány tér és a Bécsi út/Vörösvári út között jár. A 41-es villamos módosított útvonalon, a Rudas Gyógyfürdő és a Szent Lukács Gyógyfürdő között a Krisztina körút – Széll Kálmán tér – Margit körút útvonalon közlekedik. A 105-ös autóbusz Budán módosított útvonalon, a Lánchíd utca helyett az Attila úton és a Krisztina körúton jár. A 105-ös és a 178-as autóbuszok Pesten a Gyöngyösi utca felé a Petőfi Sándor utcán, Buda felé a Kiskörúton járnak. A terület kiürítése több ingatlant is érint. A budavári önkormányzat közlése szerint a Lánchíd utcára, az Ybl Miklós térre, a Döbrentei utcára, valamint a Várkert rakpartra néző ingatlanok kiürítése és a terület elhagyása hétfőn reggel 8 órakor kezdődik meg. Az önkormányzat közölte azt is, hogy a hatástalanítás idejére a Virág Benedek Ház (Döbrentei utca 9.) üzemel befogadóhelyként. Kérik, hogy aki szeretné igénybe venni a befogadóhelyet, legkésőbb vasárnap délig jelezze ezt a 06-1-225-7271, 06-1-225-7272 vagy 06-20-447-1003 telefonszámon.
(Képünk illusztráció)
Friss!
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosaMegosztás Simicskó István, akit jelenleg mint a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetőjét tartunk el mi mindannyian, politikustól szokatlan lépésre szánta el magát: közösségi oldalán mutatta be a „64 éves közép-európai férfi felsőtest-ideált”. Az egyre szűkülő költségvetési helyzet okán a szemléltető-pasi szerepét magára osztotta a volt honvédelmi miniszter. 32 év kitart meló eredménye „Si-Jo Leung Ting, a… További információ: Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!Megosztás Aki meggondolta magát, még elkattinthat és nem kell belenéznie a közeljövőjébe, de aki továbbra is marad, annak indul a -augusztusi- mandula! Vajon mit hoz számodra az augusztus anyagiak terén? Kíváncsi vagy rá? Akkor most megmutatjuk mire számíthatsz ebben a hónapban! Augusztusi általános pénzhoroszkóp: ebben a hónapban kétségkívül rengeteg pénzzel lesz dolguk a csillagjegyeknek, de… További információ: Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…Megosztás Elsőre aggasztónak tűnik a hír: csődvédelmet kért a Pepco német részlege. De a háttérben sokkal összetettebb folyamatok zajlanak – és van egy meglepő magyar vonatkozása is! Sokk a diszkontvilágban! Döbbenetes hír rázta meg a vásárlókat! A magyar családok egyik kedvenc diszkontlánca, a Pepco, váratlan fordulattal került a hírek középpontjába: a Pepco Germany, azaz a… További információ: Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztárMegosztás Nemcsak a rajongóit, de szinte mindenkit megrázott Hulk Hogan a sportember -akinek elterjedését és népszerűségét köszönheti a pankráció- halála. Az elmúlt hétvége óta róla szól a világsajtó, függetlenül a közvetítő közegtől, a papíralapútól az internetig. Mi most a Blikket idézve Hogantól a filmsztártól búcsúzunk. A nagy ugrás Remekül kamatoztatta népszerűségét Hulk Hogan, a szorító… További információ: Hulk Hogan a filmsztár
- ‘Csak rajt ne fogjanak’ – Orbán újabb migrációs valósághajlításaMegosztás Szűcs Róbert Gábor nyugdíjas diplomatát aligha lehet Orbán Viktor feltétlen hívei közé sorolni és ez az ő esetében nem újkeletű „viszonyulás”, így azután nem csoda, hogy közösségi oldalán időről-időre igyekszik -sikerrel- rajtakapni a nagy valósághajlítót. Na ne! Szűcs csak egyetlen apró elemét emeli ki a tusványosi beszédnek, és annak hitelességi vizsgálatával mutatja be az… További információ: ‘Csak rajt ne fogjanak’ – Orbán újabb migrációs valósághajlítása
Szerző
Friss
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztár
- ‘Csak rajt ne fogjanak’ – Orbán újabb migrációs valósághajlítása
- Csak időjárás? – Így teszi tönkre a testedet a hirtelen lehűlés, sokan nem is sejtik, miért érzik magukat rosszul
- Gábor György: nyílt levél Schmidt Máriának és Lánczi Andrásnak, az egyes számú Digitális Polgári Kör örök tagjainak
- 31. heti horoszkóp: amikor végre minden a helyére kerül
- Kezet rázott Donald Trump és Ursula von der Leyen: a megegyezés megköttetett
- Ujhelyi István: Tusványos 2026 – Átmenet a diktatúrából a demokráciába