Kerítésen innen
Kuncze Gábor: Orbán szerint egyenesben vagyunk – azt azért tegye hozzá azt is, hogy melyik irányba megyünk!
Hasra esések még lesznek, hiába beszél sikerről a miniszterelnök. Most például azt mondja, hogy egyenesben vagyunk – csak akkor tegye hozzá azt is, hogy melyik irányba megyünk, mert úgy tűnik, visszafelé indultunk el – jegyezte meg Kuncze Gábor a pénteki és hétvégi oltási problémákról a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.
Hasra esések még lesznek, hiába beszél sikerről a miniszterelnök. Most például azt mondja, hogy egyenesben vagyunk – csak akkor tegye hozzá azt is, hogy melyik irányba megyünk, mert úgy tűnik, visszafelé indultunk el – jegyezte meg Kuncze Gábor a pénteki és hétvégi oltási problémákról a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.
Kétségtelenül nehéz a helyzet….
Kuncze Gábor volt belügyminisztert kérdezte a rádió arról, ami a hétvégén történt az egészségügyben.
Kétségtelenül nehéz a helyzet a vírus miatt, és ha egy egy jól szervezett állam találja szembe magát ezzel a járvánnyal, feltehetően akkor is problémák lettek volna.
De a magyar állam nem ilyen. Pandémia nélkül is elég rátekinteni az egészségügyre, az oktatásra (most különösen az egyetemekre), a kultúrára, azon belül színházi szférára, és azt látni, hogy nincsenek koherens elképzelések, a szakmai szempontok helyett egy ember akarata érvényesül.
ez a magyar állam már nem működött, de ezt eddig nagyon jól tudta palástolni kommunikációval, nevezetesen ellenségek képzésével és az ezek elleni „harccal”. A hívek legfeljebb úgy gondolták, hogy kicsit kevesebb a pénzük, a gyerek meg elmegy külföldre dolgozni, „de hát szegény Orbán Viktort támadja az EU, a migránsok meg a Soros”. Aztán amikor jött a valódi ellenség, a vírus, akkor kiderült, hogy azt nem lehet kommunikációval legyőzni. Mondhatja a miniszterelnök, hogy lenyomtuk a vírust a birkózószőnyegre, és mi támadunk, az meg védekezésik, de a vírus legfeljebb akkor kerül a birkózószőnyegre, ha „hanyatt esik a röhögéstől”
Hozzátette:
nemzeti konzultációt indítanak a nyitásról, aztán hirtelen zárnak, pedig matematikusok jelezték előre, hogy jöhet a harmadik hullám. Azonban a miniszterelnök erről nem vesz tudomást, megy a saját feje után.
Nem túlbonyolított a rendszer, hanem központosított
„Mindenhova katonákat vezényelek, mindent én tudok, nem érdekelnek a szakemberek”
– fogalmazott Orbán Viktorra utalva. Az operatív törzsről azt mondta:
„áll két rendőr között egy néni, mondanak valamit, amiben többnyire nincs érvényes találatuk, majd büszkén megyünk tovább”. A magyar állam már korábban beleállt a földbe, most pedig azt látjuk, hogy a lábai fölfelé mutatnak és rúgkapál.
Az oltási regisztrációnál (amelyet a propagandaminisztérium intéz) ott volt a második kis négyzetecske, amelyet ha valaki beikszelt, akkor tudomásul vette, hogy a kormány tájékoztatókat küldjön neki és egy Fidesz-közeliként számon tartott cég kezelhesse az adatait – jegyezte meg. Ezért sokan nem regisztráltak. A hétvégi oltási malőrről azt mondta: azt végképp nem érti, hogy tudnak az adatok összekeveredni,
„ez nem magyar kártya, hogy a Rodolfo megkeverte, aztán már csak ő tudja, melyik van legfelül”, a számítógépes rendszereknek vannak sajátosságai. Alkalmatlan emberek kezelik, akik hűek a rendszerhez, és ezért sok pénzt kapnak, csak most az életünkről van szó..
Gyengülő „szürkeállomány-ellátás”
Egyetértett Lakner Zoltánnal abban, hogy egyre kevésbé erős szürkeállományban a környezet, amely körülveszi a miniszterelnököt. Ez azzal egészült ki a volt miniszter szerint az elmúlt másfél évben, hogy kiderült, Orbán Viktor szeret katonásdit játszani,
„parancsra csinálunk mindent”. A lényeg a központosítás, ő megmondja, hogy mit kell csinálni és azt is, hogy mit kell mondani, hiszen látszik, Müller Cecíliáék ugyanazokat a szövegeket hangoztatják.
Amikor hirtelen jön valami, akkor csúszik be az, ami pénteken történt: a miniszterelnök közli, hogy leállítják az oltást, mert nem működnek az adatbázisok, majd rá egy órára „a megfelelő beszélő nyelv” azt mondja, hogy ez álhír, igenis rendben megy az oltás, aztán hivatalosan megállítják, de kiderül, hogy aki elmegy, mégis beoltják. A zűrzavar azért van, mert senki nem tudja, mit kell mondania, nem a tényekből nyilatkozik, hanem fölfelé néz, vár, és ha nem kapja meg a szöveget, „hülyeségeket beszél”.
Hasra esések még lesznek, hiába beszél sikerről a miniszterelnök. Most például azt mondja, hogy egyenesben vagyunk – csak akkor tegye hozzá azt is, hogy melyik irányba megyünk, mert most éppen úgy tűnik, hogy visszafelé indultunk el
– jegyezte meg Kuncze Gábor.
Az ország tehát fog működni, a szereplők működtetik, függetlenül attól, hogy a fölöttük lévő állam, kormányzat mi a túrót csinál és hogy próbálja őket megetetni azzal, hogy itt van már a Kánaán.
Ha meghallgatná a beszélgetést, ide kattintva teheti.
Szerző
Friss
- Önt is érdekli az Orbán família vagyonnyilatkozata, vagy csak Magyar Pétert?
- Horoszkóp azoknak, aki szeretnének túllátni a karácsony napjain
- David Pressman: ez egy rendkívüli ország, és egy olyan ország is, ahol a demokráciát a kleptokrácia teszi próbára
- Sehol a Fülöp-Csizi-Cséplőné-Menczer fidesz-kommandó? – érdeklődött egy hozzászóló Szentkirályi gyermekotthon-látogatása kapcsán
- Orbán a lovardában: Martonyi János munkája egylényegű Széchenyi István és Andrássy Gyula országépítésével
- Nettó 1.000.000.- forint a nyomravezetőnek! – Felismeri?
- Orbán „fekvőrendőr” minőségében Szijjártó-szájjal vétóztatott az uniós szavazáson
- Schmidt Mária: nem látom azt, hogy Orbán megszakítaná azt a 26-ban már 20 éves hagyományát, hogy nem vitázik miniszterelnök-jelöltekkel
- A karácsony 12 (kiber)fenyegetése
- Közlemény van róla: ellenszavazat nélkül jóváhagyva a 15. szankciós csomag – Oroszország hadviselő képessége szűkítve