Kerítésen innen
Kunetz Zsombor: ennek sokkal több halottja lesz majd, mint amennyit most látunk!
A járvány miatt kiürített kórházi ágyak egyharmadát visszaadják az intézményeknek hétfőtől. A helyeket viszont el sem kellett volna venni – álltja az ATV-nek nyilatkozó egészségügyi szakértő.
…kapkodó válságintézkedések…
Szerinte az egész ellátás újragondolására is lett volna lehetőség a járvány idején, de ehelyett csak kapkodó válságintézkedések születtek. Egy hónapja kiürítették, hétfőtől viszont már visszaadják a koronavírus miatt rohamtempóban felszabadított kórházi ágyak egy részét a betegeknek.
„Annyira kevés lesz ez a hely, ez az 1/3-ad, hogy nem érdemes nekünk értelmében beszélni erről. Mi lesz a másik 2/3-al? Az megtartja koronavírusos betegeknek?”
– Kunetz Zsombor egészségügyi szekértő úgy látja, végső soron a beteg kárára ürítették ki a kórházakat, vagyis meggondolatlanul gazdálkodott a kapacitásokkal a szaktárca.
A VÍRUS NEMCSAK VITT, hanem lehetőségeket is adott. Nem éltünk ezzel, mert az egészségügy továbbra sem prioritás.
A kiürítések időszakában már látható volt,
hogy nincs és nem is lesz annyi koronavírus-fertőzött, hogy ne tudná ellátni a rendszer a lakosságot anélkül, hogy súlyos betegeket hazaküldenek.
„Ez a járvány alkalmas lett volna arra, hogy az egész egészségügyet fundamentumában újraindítsa és átgondolja, de nem tette meg. Ez szerintem sokkal nagyobb bűn, mint hogy ahogy ezt kezelte és ennek sokkal több halottja lesz majd, mint amennyit most látunk.” –
tette hozzá Kunetz.
Az újrainduló ellátásban továbbra is telefonos bejelentkezésre van szükség
Ezután az orvos és az adott kórház vagy rendelő dönt arról, hogy milyen sorrendben fogadja a betegeket. Az intenzív ellátás egy részét pedig továbbra is készenlétben tartják.
„A rugalmas ágyszervezéssel, egy rugalmas ellátás segítségével fenn kell tartanunk, hogy mindenki megfelelő ellátást kapjon: koronavírusos betegek is, illetve akik egyéb ellátásra várnak.”
– ezt Müller Cecília mondta az Operatív törzs tájékoztatóján.
„…nem lesz, aki megcsinálja a vizsgálatokat….”
A DK szakpolitikusa attól tart, hogy az újranyitott rendelőkben nem lesz, aki megcsinálja a vizsgálatokat.
„A járványhelyzetre való hivatkozással, a járóbeteg ellátásból a fekvőbeteg ellátásba átvezérelt szakdolgozókat nem engedték vissza az eredeti munkahelyükre és sok járóbeteg központban azért nem tudtak érrendszeri vagy diabetológiai rendeléseket indítani, mert nem volt nővér!”
Hétfőtől folytatódhatnak a nem népegészségügyi célú szűrővizsgálatok és a kúraszerű ellátások. A fekvőbeteg ellátásban pedig jövő héttől újra elvégezhetik a tervezhető műtéteket.
Szerző
Friss
- Ívóvíz-fogyasztási tilalmat rendeltek el Ráckevén, ami a visszavonásiik érvényben marad!
- Lázár János keveselte a polos-üldözést, Ő a Fidesz-kullancsokat is lapátra tenné
- Ez kell egy túlélőcsomagba az EU szerint
- Juszt: 477 millió eurónyi, azaz 191 milliárd forint bírságot halmozott fel nekünk Orbán
- A NER(közeli)-mosoda, ami megnyerte a MÁV és a Volánbusz 1 milliárdos munkaruhatendereit
- Sára Botond: Tordai házát le kell bontani
- Karácsony Gergely: két jó hírt akartam volna megosztani, ehhez képest két rossz hírem van
- A Központi Nyomozó Főügyészség bevédte Márki-Zay Péter feljelentésével szemben Orbán ‘poloskáit’
- Időjárás, lesz ma minden mint a búcsúban
- Leleplezés: Vágó István és Ábrahám Róbert kapcsolata a valóságban