Banánköztársaság
Lattmann Tamás: “Kuss, én így szoktam leszállni” – Fidesz-EPP
Érdemes pár szót összefoglalóan ejteni a Fidesz – Európai Néppárt helyzetről. Az egész kavarás a frakcióbéli tagság miatt igazából arról szólt, hogy a Fideszt magából a Néppártból is kitehessék végre. Erre azért nem került sor idáig, mert egyszerűen hiányzott az eltökéltség.
Érdemes pár szót összefoglalóan ejteni a Fidesz – Európai Néppárt helyzetről. Az egész kavarás a frakcióbéli tagság miatt igazából arról szólt, hogy a Fideszt magából a Néppártból is kitehessék végre. Erre azért nem került sor idáig, mert egyszerűen hiányzott az eltökéltség.
A 2019-es felfüggesztés is annak a jele volt,
hogy több tagszervezet (azaz más uniós tagállamok jobbközép pártjai) esetében volt egy aggodalom: vajon a jobbszél felé sodródó orbánista populizmus állandó szemponttá válik, amihez bizonyos mértékig politikai szükségességé válik igazodni, vagy egyszerűen ki lehet kukázni azt. A tény, hogy a 2019-es EP-választáson nem tört át ez az irányzat, a lengyel PiS párt befolyás-vesztése és Trump bukása együttesen a húzodózókat is meggyőzték arról, hogy Orbán és a Fidesz sokkal inkább zárvány, nem pedig globális rendszeralkotó elem, így végül nem is váratott sokat magára, hogy a Néppárt vezetése irányából is megérkezzenek az erre irányuló elképzelésekről szóló hírek. Szóval arra hivatkozással, hogy a Fidesz EP-képviselői nem a néppárti frakcióban ülnek, a pártbéli tagság is megszüntethető.
A kérdés, hogy erre mikor kerül sor
Mert hogy sor kerül rá, nem kérdés, erre nem csak jelentős néppárti szereplők törekszenek, hanem maga Gulyás Gergely is lényegében elismerte azt, bár annak módja is igen árulkodóra sikeredett, amikor azt “technikai” kérdésnek minősítette. Ugyanis ennek nagyon nem “technikai” kérdésnek lennie. A pártból való kizárásról nem “technikai”, hanem nagyon is politikai döntést kell majd hogy hozzon a Néppárt fő döntéshozó testülete – Gulyás elszólása pedig arra utal, hogy részükről az egész már lefutott játék, eszük ágában sincs harcolni a tagságukért. Persze, hogy nincs, hiszen mint arra már utaltam nagyon-nagyon sokszor és sok helyen, az már rég eldöntött kérdés, hogy ott hagyják a Néppártot, csak az számít, hogy azt az itthoni belpolitikai szinten győzelemként adhassák el. Ez abból is látszik, hogy a frakcióból való sértett kilépés ténye amúgy ellehetetlenít minden, a pártszervezetben való tagság védelmére felhasználható érvet: az ellenoldal mondhatja, hogy a Fidesz maga léptette ki a teljes delegációját a frakcióból. Nyilván ezt a Fideszben is nagyon jól tudják.
Hogyan tovább?
Személy szerint az ECR (Európai Konzervatívok és Reformerek) frakció irányában való mozgást látom a leginkább valószínűnek, nem csupán valamiféle ideológiai egyezés okán (ennek az európai politizálásban messze nincs mindent felülíró értéke), hanem azért is, mert ez kecsegtet a legjobb ár-érték arányú eredménnyel. Maga az ECR rögtön szolidaritásáról biztosította a Fideszt, ami teljesen érthető, hiszen annak számára ez növekedési lehetőséget jelent.
De mi is ez az ECR?
Nagyon régóta mondom, hogy ennek a pártcsaládnak/frakciónak már maga a léte is hű lenyomata az európai szintű pártpolitizálás sajátosságainak. 2009-es megjelenése a brit konzervatívoknak volt köszönhető, akik már akkor is egyfajta delíriumos pre-Brexit állapotban zakatoltak, és szerettek volna egy, a Néppártnál euro-szkeptikusabb politikai vonalat – emiatt az akkori EP-választás után a Konzervatív Párt megválasztott EP-képviselői már nem a Néppárt frakciójába ültek be. Annak idején ezt személy szerint nem láttam rossz dolognak, ugyanis szükségesnek láttam, hogy az euro-szkeptikus (inkább úgy szoktam mondani, hogy “kevésbé integrációpárti”) politikai gondolkodás elváljon végre a lábszagú szélsőjobbtól és a sokszor zavaros szélsőbaltól – korábban az integráció-kritika igazából e pártok sajátja volt. Ám új frakciót a britek önmagukban nem tudnak csinálni, ehhez partnerek, más szervezetek és személyek is kellenek, így bútoroztak össze a korábban mindenki által inkább a szélsőjobbhoz tartozónak tekintett, az uniós politizálás fő vonalából kimaradó lengyel kormánypárt, a PiS képviselőivel, akik számára ez tökéletes lehetőség volt, hogy a jobbszélről a közép felé pozicionálhassák magukat, valamint más szervezetekkel, hogy meglegyen a frakció alakításához szükséges létszám, valamint a képviselt tagállamok száma.
Épp ez biztosított 2009-ben lehetőséget Bokros Lajosnak is:
ő a Néppártban annak idején még szintén tag MDF jelöltjeként a néppárti frakcióba szeretett volna beülni, ám ezt “nagyvonalúan” megakadályozták a sértett fideszesek. Emiatt a függetlenség nézett ki neki, ám személyében hozott plusz egy államot az új frakcióhoz, ami igencsak vonzóvá tette őt a frakció szervezőinek szemében. Nem is habozott sokat, a megfelelő ellentételezésért cserébe be is állt, ahogy ezt ilyenkor csinálni kell. Az eset pikantériája, hogy ez annak idején az MDF néppárti tagságába került: az egykori rendszerváltó pártot a fideszesek lobbizására kizárta a Néppárt, azzal az indokkal, hogy annak képviselője nem a néppárti frakcióba ült be. Ismerős?
Amúgy érdekesség, hűen jellemzi az európai pártcsaládok működését, ráadásul még vicces is, hogy az olasz Salvini, aki Orbán Viktor hazai rajongói személyében hű barát és szövetséges, rögtön rányomulna a Fidesz még ki sem hűlt helyére az Európai Néppártban. Mert szép dolog a barátság, de a politikában a pozíció még szebb… Az a pozíció, amit a Fidesz elveszített, hadoválhatnak akármit azoknak, akik még kíváncsiak arra, amit mondanak.
A Fidesz frakcióból való kilépése/kidobása előtt egy nappal korábbi interjú itt nézhető vissza:
Hogy is szól az idevágó vicc?
Az agresszív kismalac biciklizni tanul, majd a végén elesik. Pont arra jár a nyuszika:
– Jaj kismalac, megütötted magad? Jól vagy? Nagyon fájt?
-Kuss! Én mindig így szoktam leszállni.
illusztráció: V.K.
Szerző
