Connect with us

Kultúra

Kutyák – egymás közt

Megosztás

A kutyák figyelik egymás viselkedését és tanulnak egymástól. De nemcsak a jó dolgokat, hanem a nemkívánatosakat, így a „gödörásás tudományát” is elleshetik a másiktól. Sőt, egyesek szívesen segédkeznek a tavaszi vagy őszi kerti munkáknál, ültetéseknél. A baj csak az, hogy ők általában nem oda ássák a lyukakat, ahová azokat a gazdi szeretné.

Mester és tanítvány

Az első kutyánk egy tacskókölyök volt. Lakott a házban egy felnőtt foxterrier is. Valahányszor séta közben találkoztunk vele, az én kutyám azonnal a nyomába eredt és lelkesen figyelte, hogy az a másik mit csinál, és igen hamar utánozta is. A megfigyelés és a tanulás nyomán így került sor az első ugatásra, majd – néhány orra bukást követően – a „férfias” pisilésre is. Együtt „nyomoztak”, szimatolták és felülírták a kollégák „üzeneteit”. Ám a tanár-tanítvány viszonynak vége szakadt, amikor a foxit – családalapítás okán – meglátogatta egy szuka. Az én kamaszom nagy – valószínűleg férfias – érdeklődéssel körülszagolta, amit a foxi zokon vett, mert vetélytársat látott benne. Bizony nem volt egyszerű dolog szétválasztani őket. Attól kezdve, minden barátságot elfelejtettek, és már messziről utálták egymást. De valami hasonlót tapasztalhatunk az emberek között is…

A kölyök megfiatalítja idősödő társát

A kutyakiképzők azt mondják, hogy a kölyköket lehetőleg ne vegyük el túl korán az anyjuktól, mert a mamát figyelve tanulnak, és tizenkét hetes korukig mindent magukba szívnak, amit látnak, hallanak, ízlelnek, szagolnak és éreznek. Számos dolgot az egymással való játék közben jegyeznek meg. Minél többet tanul a kölyök a korai hetekben, annál jobban fog tudni alkalmazkodni felnőtt korában.

Ha egy idősebb kutya mellé befogadunk egy kölyköt, az a kezdeti bizonytalanság után igazi kis örökmozgó lesz, és öregebb társát is megfiatalítja. Egy tizenéves „öregúr” úgy szaladgál vele föl, alá, ahogy már régen nem tette. Rendszerint együtt alszanak és a kölyök mindent megtanul korosabb társától. Ha ugat, figyel és követi. Ha az egyiket hívjuk, mindkettő rohan.

Bujócskázó kutyák

Ha több kutyával együtt játszik kölyökkutyánk, tanulnak egymástól. És már csak a birtoklás öröméért is, rohannak az eldobott tárgy után, nehogy a másik előbb megszerezze. Sőt! A lányom kutyájának állandó játszótársai vannak. Az egyik kitalálta, hogy elbújik, és a többiek pillanatok alatt rájöttek a játék mikéntjére. Nem kellett hozzá sok idő, és már egy másik kukucskált ki egy fa törzse mögül, várva, hogy a többiek megtalálják.

Kutyánk más kutyákkal együtt tanulhatja meg az engedelmességet, a fegyelmet. Csányi Vilmos etológus Bukfencről és Jeromosról írt könyvében többek között arról számol be, hogy kutyái még tolmácsolásra is képesek voltak. Mivel Jeromos, az új kutyus még nem ismerte a gazdi jelzéseit, Bukfenc tanította. Az elején csak Bukfenc figyelt a gazdájára, míg Jeromos Bukfencet leste. A korelnök pedig „lefordította” a kicsinek a szituációt. Később már ő is jobban figyelt a gazdájára, és ha valamit rosszul csinált, Bukfenc leugatta. Idővel aztán Jeromosnak nem volt szüksége tolmácsra.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük