Connect with us

Kerítésen innen

Lánczi Tamás, a szuverenitás-hivatalos: a játéknak mostantól vége

Lánczi Tamás, a szuverenitás-hivatalos: a játéknak mostantól vége
Megosztás

Lánczi Tamás januárban „kezeit tördelve” beismerte, hogy Szuverenitásvédelmi Hivatal, amelynek vezetésére felkérték, nem hatóság, nem fognak nyomozásokat végezni, szankciókat pedig nem alkalmazhatnak. Lánczi azt mondta, feladatuk alapvetően az elemzés és a feltárás lesz, legfontosabb eszközüknek pedig a nyilvánosságot tartja.

Születéskor…

A szuverenitásvédelminek nevezett törvényt december közepén fogadta el az Országgyűlés fideszes többsége. A hivatal a törvény szerint kidolgoz egy

„szuverenitáskockázat-értékelési módszertant”,

majd ennek alapján már

vizsgálat alá vonhat szervezeteket, állami és önkormányzati szerveket, tőlük pedig adatokat kérhet be.

Velük szemben azonban nem tehet mást, minthogy nyilvánosságra hozza éves jelentésében azokat az információkat, amelyekhez hozzájutott.

A nyilvánosságra hozott információk alapján pedig már vagy a hatóságok, vagy a parlament feladata lesz eljárni a törvény szerint.

A február elején csatasorba állt képződmény más állami szervektől kérhet az adott szervezetekről tájékoztatást, betekinthet dokumentumokba. Végül jelentést készítenek, amivel szemben fellebbezni nem lehet.

Ennek fényében….

Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője Ligeti Miklóssal, a Transparency International jogi igazgatójával vitatkozott a Tranzit fesztiválon, ahol Lánczi azt mondta, azért indult eljárás a Transparency ellen, mert úgy látják, miattuk nem kapta meg Magyarország az uniós forrásokat, írja a 444.hu. Lánczi arról beszélt, hogy probléma, ha egy civil szervezet korrupciókutatással foglalkozik. Azt mondta, a Transparency nem rendelkezik legitimációval, és azt tanácsolta nekik:

Ha valakinek a korrupcióval problémája van, akkor a legegyszerűbb, ha megpróbál közhatalmat szerezni. Elindul a választáson, kéri a magyar emberek bizalmát, képviselő lesz, többségbe kerül a parlamentben, kormányt alakít, és akkor fel tud lépni a vélt vagy valós korrupció ellen.

Képernyőkép: Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője

Lánczi, a „független-objektív”

Ezután a lap szerint megvádolta Ligetit azzal, hogy külföldi pénzből végez politikai tevékenységet. A szervezet tevékenységét egyébként károsnak nevezte, és azt mondta, Magyarország rossz hírét keltik. Azért vizsgálják a Transparencyt, mert így akarják kideríteni, milyen szerepük volt az uniós források ügyében.

Ugyanis annak a jelentésnek az alapját, ami az Európai Bizottság döntéselőkészítő anyaga volt, azt ti csináltátok, a ti korrupciós indexetek képezte az alapját, ami egy rendkívül gyenge lábakon álló, manipulatív és végtelenül hamis képet sugárzó index.

Szerinte úgy tűnt, mintha egy

„független szakértői vélemény lenne, és ennek alapján jelenleg visszatartják az európai uniós forrásokat. Ez egy kézzelfogható kár”.

Képernyőkép: Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója

Ligeti szerint ez olyan, mint amikor

„csúnya a kép, ami a tükörből visszanéz, akkor letakarjuk a tükröt, szidjuk vagy összetörjük.

A bepöccenés esete….

Lánczi ezután szinte fenyegetőzni kezdett a lap szerint, és azt mondta,

Ti most egy állami szervvel kerültetek szembe, nem egy másik civil szervezettel vitatkoztok. Most nem ti kérdezitek fel az államot, hanem a hivatal kérdez föl titeket. Tudom, hogy ez furcsa, tudom, hogy ez kellemetlen, szokatlan, erre nem voltatok felkészülve, de ettől még ezeket az adatokat szolgáltatni kell.

Valamint, hogy

Azt értsétek meg, hogy ti nem álltok a magyar állam fölött. A magyar állam legitimitása megkérdőjelezhetetlen. Ez egy 1000 éves állam, a ti szervezetetek 20 éves, és semmilyen legitimitása nincs. A saját magatok által teremtett legitimitásba próbáltok kapaszkodni, abba, hogy ti valamiféle nemes célokért küzdötök. Az a helyzet, hogy ennek a játéknak mostantól vége. Nektek válaszolni kell ezekre a kérdésekre.

Csak úgy….

2021 augusztusában írtuk:

„Ha kilépünk az EU-ból, az azzal az előnnyel is járna, hogy a fiatalok nem tudnának Nyugaton munkát vállalni – mondja. „Megvédik a munkaerőpiacot”. Szép perspektíva, Rákosi se csinálta szebben. Halljátok az ő szájából, kattintsatok a képre.

-írta közösségi oldalán Vágó István.

Lánczi Tamás a HírTV Plusz-mínusz című műsorában beszélt a Huxit kapcsán arról, hogy

a magyarok szeretik az Európai Unió gondolatát, de nem szeretik a gyakorlatát, tehát amit Brüsszel próbál csinálni az Európai Unióból, azzal a magyarok már messzemenően nem értenek egyet. 

Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy járna-e előnnyel Magyarország kilépése az Unióból, Lánczi azt válaszolta, hogy

látunk bizonyos dolgokat, ahol a kilépésnek vannak határozott előnyei. Sokkal könnyebb megvédeni a munkaerőpiacunkat. Ma ugye az történik, hogy ebben a sokat szidott magyar oktatási rendszerben azért mégis csak kiképzünk olyan gyerekeket, akik aztán felnőtté válva elmennek Nyugat-Európába dolgozni. Elcsábítják oda őket magasnak tűnő fizetésekkel.

A teljes beszélgetést ide kattintva nézheti meg.

Csak úgy 2.

2024 januárjában írtuk: ha ez ilyen egyszerű lenne! Mármint az, hogy ha valaki törli a közösségi oldalán megjelenteket, akkor azok meg nem történtté válnak. Elég ostobaságnak tűnik, hogy egy középkorú, állítólag tájékozott és tanult pasas, -esetünkben Lánczi Tamás- akire éppen most bízta sokak megítélését a köztársaság elnöke, ilyesmivel próbálkozik tudva, hogy a világháló nem felejt. Sikerült tiszta lappal kezdenie a munkát a Szuverenitásvédelmi Hivatalnál Lánczi Tamás frissen kinevezett elnöknek. Legalábbis a Facebookon, ahol Lánczi 5 ezres követőtáborát megtévesztve válogatás nélkül minden korábbi posztját törölte. 2021-ben bejegyzett profilján jelenleg egyetlenegy bejegyzés látható, az, amelyen Novák Katalin köztársasági elnök kinevezte a hivatal élére.

Kapásból 20 év ment a levesbe, ugyanis Lánczi több mint húsz éve tölt be különböző pozíciókat a Fidesz környékén:

  • Orbán beszédíró stábjának tagja,
  • Navracsics kabinetfőnöke,
  • a Századvég elemzője,
  • Habony Árpád egy cégének ügyvezetője,
  • a Figyelő főszerkesztője,
  • a Terror Háza munkatársa,
  • az MTVA online igazgatója,
  • a 48 perc című műsor vezetője.

Lánczi Tamás karrierjének eddigi legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor 2018-ban az egykor szebb napokat élő Figyelőben az ő főszerkesztése idején jelent meg az úgynevezett Soros-lista. Ebben több száz random, vagy ismeretlen szempontok szerint összeválogatott embert neveztek meg Soros György zsoldosaként, köztük civil aktivistákat, jogászokat, tudósokat és újságírókat. A listán olyanok is voltak, akik évek óta nem éltek, vagy mindig is fideszesek voltak. (forrás)

lánczi tamás,

Szerző