Heti lapzsemle. Elvitázgatunk azon, mi lesz az Orbán-rezsim bukása után, eközben a szemünk előtt hódolnak be a rezsimnek a köztársaságpártiak korábbi ikonjai. Debreczeni József megírta a véleményét, Lovasi András úgy reagált, nem ért egyet — pedig inkább csak nem érti.

Lovasi nem tud egyetérteni vele

“Úgy tűnt, a zenésztársadalom nem tud a legegyértelműbb ügyekben sem összefogni: szekértáborok vannak különféle érdekek mentén, és mivel annyira felületesen és gyorsan ítélkeznek ezek a táborok, nagyon nehéz bármiben állást foglalni, közös megegyezésre jutni. Például látom, hogy mekkora csalódás volt sokaknak Bródy János közös fotója Demeter Szilárddal, olvastam is Debreczeni József cikkét nálatok, de nem tudok egyetérteni vele. Közben azt is látom, hogy ez a tábor az én megnyilvánulásaimat sem tudja elfogadni” — mondta a Magyar Narancsnak Lovasi András. (“Konszolidálniuk kell a hatalmukat” — ”Mindenki a NER-től kap pénzt“ — Lovasi András zenész, előadóművész a közállapotokról, a túlélésről és egyes pályatársakról)

Ez a rendszer már a nyakunkon van

Lovasi András alapállása, hogy szembe kell nézni a jelenlegi rendszer mindent meghatározó befolyásával.
“Mostanra a normatív támogatások megszűnésével, ilyen volt például a tao, eljutottunk odáig, hogy minden művészeti ágban mindenki, akinek kell — igen, még Pintér Béla is — a NER-től kap így vagy úgy pénzt. Vagyis, ha ez a pénz meg lenne jelölve, és mindazokat, akik kaptak belőle, szembesítenék ezzel, akkor mindenkinek koszos lenne a keze, bármennyire is független akar maradni. Nyilván szellemi értelemben maradhat is független, csak éppen valahol az agy egy sarkában mindig ott munkál, hogy mi van, ha jövőre a társulat azt a 28 milliót se kapja meg, amit az idén? Innentől számomra pótcselekvés, meg a saját fanatizált tábor etetése csak, hogy “fúj, nem jelenünk meg úgynevezett szimbolikus tereken!”, például Tusnádfürdőn, vagy nem állunk szóba Demeter Szilárddal, mert egy diktátor csicskája. Azt gondolom például a Demeter-programról, hogy az egy konszolidációs program, a főhülyéjükhöz, Szakács Árpádhoz képest biztosan az.”

Hírfolyam>>>>>>>>>>>>>>>>

Ez opportunizmus

(Itt a Magyar Narancs riportere, Legát Tibor kétségét fejezte ki, hogy “konszolidációs programnak” lehetne nevezni azt, ami például a Térey-ösztöndíjjal történt: túlnyomó részét a csókosok kapják meg, többnyire jelentéktelen, silány szerzők, a maradék húsz százalékon pedig marakodjon az ellenzékinek minősített oldal. Lovasi erre úgy reagált: valószínűleg itt is le fog játszódni az, ami az íróknál. De a semminél a húsz százalék is több.  — Ez opportunizmus — vetette köze a Magyar Narancs munkatársa, mire Lovasi:  — Igen, lehet. De most mondjam azt, hogy a Demeter-program szörnyű? Hát, mi is hasonlót találtunk ki tizenvalahány éve. Ez a könnyűzenei program kicsit kibővítve pont olyan, mint amit annak idején a PANKKK-kal kitaláltunk. Csak az nagyjából egy évet, és sokkal-sokkal kevesebb pénzt kapott. Erre mondjam azt, hogy ne legyen?”

Szörényiről és Bródyról a legnagyobb tisztelettel

…Végül, Szörényi és Bródy felbukkanásáról Demeter Szilárdnál: “…nem csodálom, hogy nekik mutatta meg. Ők olyan konszenzuális alakjai a magyar könnyűzenének, hogy a munkásságukat, életkortól függetlenül, mindenki a legnagyobb tisztelettel emlegetheti. Az élők közül talán csak Presser Gábor ilyen még.”
(“Konszolidálniuk kell a hatalmukat” — ”Mindenki a NER-től kap pénzt” — Lovasi András zenész, előadóművész a közállapotokról, a túlélésről és egyes pályatársakról)

Egy szégyenletes közös fotó

Mit is írt a botrányról Debreczeni? Cikkében nem Demeter Szilárd programjával foglalkozott, nem általában azzal, hogy elfogadjanak-e előadóművészek, zenészek piszkos NER-pénzeket. Lovasi tehát olyasmire válaszolt, ami el sem hangzott. Debreczeni József arra sem vesztegetett sok szót, hogy Szörényi Levente vállalta a kínos szerepet. Őt kifejezetten Bródy János gesztusa érdekelte, azért, amit Bródy személye, tevékenysége a köztársaságpártiaknak jelképez.

Bródy János Demeter Szilárdnál

“Nagy fölzúdulást keltett a Demeter Szilárd Facebook-oldalán megjelent fotó, amelyen nevezett (a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, egyben „a magyar könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztését” és „a magyar könnyűzene, valamint a kortárs magyar popkultúra társadalmiasítását” koordináló miniszteri biztos) Szörényi Levente és Bródy János társaságában látható” — emlékeztetett Debreczeni József a Magyar Narancsban. (Debreczeni József: “Ha én zászló volnék… — Bródy János Demeter Szilárdnál”. Magyar Narancs, 2020. 29. szám)

“Szörényi nem különösebben érdekes ebben a szomorú történetben”

“… amit Szörényi Levente a magyar zene területén szerzőként és énekesként művelt, az ma is lenyűgöz. Nálam a tisztességéhez sem férhet kétség. De közéleti-politikai téren rég nincs hozzá közöm, számomra irreleváns (noha az Orbán-rezsimet illető újabb keletű — felületi — kritikáját valamelyest méltányolom.)

“Bródy azonban egészen más eset.”

“Nála nemcsak arról van szó, hogy szövegíróként talán a legnagyobb életművet alkotta meg a maga területén, s hogy zeneszerzőként, előadóként is nagyszerű. Ezt az életművet közéleti szerepvállalása, rendületlen kiállása teszi grandiózussá. Tényszerűen mondom: Bródy bő egy évtizede a szabadságszerető emberek, a demokraták ikonja az autokratikus uralom sújtotta Magyarországon. Zászló. Az enyém is.
A PIM főigazgatói irodájában tehát nem egy veterán dalszerző, énekes, ritmusgitáros találkozott egy ifjú basszusgitárossal. Továbbra is tényszerűen mondom: a szabadság dalnoka találkozott — konzultált, majd fotózkodott — az önkényuralom helytartójával.”

A köztársaságellenes Orbán Viktor, személyesen

Debreczeni József áttekintette Demeter Szilárd gyors fidesz-karrierjét, pozíciói sokaságát, majd leszögezte: “Mindezt tehát nem a ‘sors tette lehetővé’, ahogy Bródy költőien fogalmazott, hanem Orbán Viktor személyesen. Annak az autokratikus rezsimnek a korlátlan ura, amelyik eltiporta azt a Magyar Köztársaságot, amelynek az újjáteremtéséért Bródy János küzd, vigaszt adva oly sokunknak.”

Bródy Kodályra hivatkozik, Debreczeni Bibóra

Bródy János egy fotóval válaszolt, miután Debreczeni a Facebookon jelezte: fájdalmas hiba történt. A fotón Aczél György társaságában Kodály és Illyés látható. Debreczeni Józsefnek azonnal Bibó István szavai ugrottak be erről. Bibó, aki sohasem tett semmilyen gesztust az elnyomó hatalomnak, Kodály Zoltán és Illyés Gyula magatartásáról és a magáéról így írt:
“Nincs jogom vitatkozni azokkal, akik megteszik ezeket a kiegyező gesztusokat, mert annak tudatában vannak, hogy valami mindennél fontosabb ügy van rájuk bízva. Kodály Zoltán elmehetett nemcsak egy értelmes és mértéktartó államhatalom, de akár Rákosi Mátyás rendezvényeire is: neki egy dolga volt, őrködni a magyar zenekultúra folytonossága felett. Amit azonban én a magam számára ilyen rám szabott ügynek tudok, hogy bizonyos felismert állam- és társadalomelméleti igazságokat megfogalmazni próbáljak, abba éppen ezek az elismerő és kiegyező gesztusok illenek bele a legkevésbé.”

Bródy már csak volt zászló, és ez szomorú a

Debreczeni József úgy látja: Bródy János — a maga módján — ugyanabban a helyzetben van az elnyomó hatalommal szemben, mint amilyenben Bibó István meghatározta pozícióját. Vagy Bródy inkább csak volt ilyen helyzetben?
Bródy János “tudja: ‘A fotó nyilván nem nekünk volt fontos.’ Mégis ostobán legitimálta Orbán uralmi törekvéseit… (miközben) ezekkel az uralmi törekvésekkel szemben őszintén, teljes erővel küzd évtizedek óta” — írta a Magyar Narancsban Debreczeni József.
Csakhogy “mostantól minderre árnyék vetül. Azt a gyönyörű, kifeszített zászlót, amely nem volt játéka mindenféle szélnek, egy rossz pillanatban a legrosszabb szél lobogtatta meg. … Sose halljuk már úgy a dalt, ahogy eddig” — zárta Debreczeni József “Ha én zászló volnék…” című írását. ( Debreczeni József: “Ha én zászló volnék… — Bródy János Demeter Szilárdnál”  )

lapzsemle

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét