Connect with us

Sport

Verstappen nyerte az ünnepi nagydíjat

Megosztás

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a rendhagyó Forma-1-es 70. évforduló Nagydíját vasárnap Silverstone-ban.

A rajtnál Bottas és Hamilton is jól jött el, a harmadik helyért pedig Verstappen sikeresen támadta meg Nico Hülkenberget (Racing Point). Öt körrel a start után Bottas, Hamilton, Verstappen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje.

A kerékcserék sorát Bottas kezdte meg, majd Hamilton is a boxban járt.

Verstappen csak a 27. körben hajtott a boxba friss gumikért

A Mercedes versenyzői folyamatosan panaszkodtak a gumik kopására, Verstappen pedig elegendő előnyt autózott ki ahhoz, hogy a boxutcából a pályára visszatérve egyből támadhassa Bottast. A holland gond nélkül meg is előzte a finnt, így 24 körrel a leintés előtt újra vezetett.

A 30. körben tehát Verstappen, Bottas, Hamilton volt az első három sorrendje, ugyanakkor három körrel később Verstappen és Bottas egyszerre hajtott a boxba kerékcserére. Hamilton ekkor az élre került, de a 42. körben ő is friss abroncsokat kapott, és negyedikként tért vissza a pályára.

Tíz körrel a leintés előtt Verstappen, Bottas, Leclerc volt a sorrend az első három helyen

Hamilton pedig nagy felzárkózásba kezdett, megelőzte Leclerc-t, majd Bottast is, de Verstappent a győzelemért már nem volt sem ideje, sem tempója megtámadni.

Verstappen nem utolsó sorban a csapatának köszönheti a győzelmet, a Red Bull ugyanis kiváló gumitaktikával utasította maga mögé a világbajnoki címvédő Mercedes pilótáit.

Lewis Hamilton, Max Verstappen és Valtteri Bottas a dobogón. Fotó: XPB

Max Verstappen (Red Bull)

„Nem számítottam a győzelemre, de az első etap után már látszott, hogy jól kezeljük a gumikat. Jöttek azonban a kérdőjelek, hogy a Mercedes vajon hogyan megy majd a kemény keverékeken. A tempónk azonban jó volt, nem volt gond a gumikkal. Csak mentem előre. Gyorsulni is tudtam. Fantasztikus napot zártunk, remek volt a stratégia, minden jól működött, szóval nagyon-nagyon boldog vagyok. Eddig nem volt esélyünk, hogy igazán nyomhassuk neki, de most esély és lehetőség erre. Próbáltam nyomás alá helyezni a Mercedeseket. Nekik még ki kellett állni, én pedig a saját tempót autózhattam a verseny végéig. Meglátjuk, mi lesz Barcelonában, most viszont ki akarjuk élvezni ezt a sikert.”

Lewis Hamilton (Mercedes)

„Óriási kihívás volt ez a futam! Először is gratulálok a Red Bullnak és Maxnak. Nekünk ez most nem sikerült. Nem számítottunk ilyen mértékű hólyagosodásra, de hálás vagyok azért, ahogy végül alakult a futam, és a végén kihasználhattam ezt a lehetőséget. Keményen nyomtam, hogy utolérhessem a srácokat, akik előttem vannak. Nem tudom, miért volt ilyen nagymértékű a hólyagosodás, de a csapat dolgozni fog rajta, hogy megtalálja az okát. A múlt héten sok volt a defekt, és a Pirellinek volt egyszerű kielemezni, mi történt, szóval lényegében most lutrik voltak ezek a gumik, mert ennyire magas még sosem volt a nyomás. Nem lepődnék meg, ha emiatt lett volna problémánk. De ki fogjuk vizsgálni. Az első és a második etap is nehéz volt. Igyekeztem vigyázni a gumikra, de nem tudtam mit kezdeni a hólyagosodással. Végül lényegében már csak az abroncs fele maradt meg, de valahogy sikerült pályán tartani az autót, és nem kaptam defektet.”

Valtteri Bottas (Mercedes)

„Nagyon frusztráló futam volt. A pole pozícióból indultam és csak harmadik lettem. Nagyon nem erre számítottam. Néha muintha csapatként aludtunk volna bizonyos ponton. Max nagyon jól kezelte a gumikat, nekünk pedig a stratégiánk sem volt jó. Szóval ebből mindenképpen tanulnunk kell. Próbáltam óvni a gumikat, tartani a lépést a Red Bull-lal, de a futam végén nagyon hólyagosodtak az abroncsok. Ha megnézitek a Red Bullt, rajtuk viszont nem látható ez. Ilyenkor túlmelegszik az abroncs, elveszti a tapadását és jönnek ezek a hólyagok. Csalódást keltő nap volt ez, de majd meglátjuk, mi lesz Barcelonában a jövő héten.”

70. évforduló Nagydíja

Silverstone (52 kör, 306,198 km, a pontszerzők)

1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:19:41.993 óra
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 11.326 másodperc hátrány
3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 19.231 mp h.
4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 29.289 mp h.
5. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 39.146 mp h.
6. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 42.538 mp h.
7. Nico Hülkenberg (német, Racing Point) 55.951 mp h.
8. Esteban Ocon (francia, Renault) 1:04.773 perc h.
9. Lando Norris (brit, McLaren) 1:05.544 p h.
10. Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri) 1:09.669 p h.

Leggyorsabb kör: Hamilton, 1:28.541 perc (43. kör)

A vb-pontversenyek állása 5 futam után

Versenyzők:
1. Hamilton 107 pont
2. Verstappen 77
3. Bottas 73
4. Leclerc 45
5. Norris 38
6. Albon 36
7. Stroll 28

A vb egy hét múlva, Spanyolországban folytatódik

(MTI)

Donald Trump

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük