Kultúra
Lázár fricskája főnökének – épül a saját „kisvasútja”
Lázár János önkéntes (?) száműzetésbe vonulását azzal a kicsinek nem nevezhető fricskával kezdte, hogy közösségi oldalán számolt be saját külön bejáratú kisvasútja építésének megkezdéséről. Nem átallotta remek látványtervvel fűszerezve tenni mindezt.
Tram-train by Hódmezővásárhely
A projekt lényege az, hogy a két érintett városban az ember egy villamosmegállóban száll fel a járműre, ami pár köztes megállóval vonatként megy át a másik város centrumába.
Hazánkban elsőként Hódmezővásárhely és Szeged között valósul meg a vonat és a villamos előnyeit ötvöző közlekedés, a tram-train. A pálya megépítése után próbaüzem következik. A városban a Népkertben, a strandnál, a Hősök terén, az Andrássy utcán, illetve a Kálvin János téri körforgalom közelében és a nagyállomásnál lesz majd tram-train megálló. A legnagyobb változás az Andrássy utca elején várható: itt dupla sínpáron közlekedik, így ez a szakasz teljesen új burkolatot kap. Megszűnnek a parkolók, behajtani csak engedéllyel lehet majd.
Annyiért nem….
Az egész tramtrain dolog jó időre elakadt a vásárhelyi térség országgyűlési képviselőjén és akkoriban nagyhatalmú miniszterén, Lázár Jánoson, aki sokallta az összeget, amivel a Strabag megnyerte a kivitelezést. Tavaly augusztusban nagy nehezen 8,9 milliárdban megállapodtak velük és a Belfry PE Kft.-vel, miközben az egész régió vasúti villamosítását újra elővette a kormány. A tramtrain 2019 elejére készülhet el Szeged-Rókus és Vásárhely között.
Vissza a várost!
Lázár a vesztett polgármesteri választás és a Fideszben szenvedett mellőzése után visszavonult kiinduló városába, ahol minden erejét beveti azért, hogy a 2019-es önkormányzati választáson – amennyiben lesz ilyen – visszahódítsa elkolbászolt városát.
Kósa: „Lázár becsületbeli ügye, hogy visszafoglalja Hódmezővásárhelyt”
Szerző
Friss
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát
- Csillagjegyes könyvklub-ajánló: mit olvas a jegyed – és kikkel lenne a legjobb ezt együtt csinálni?