Voks 2024
Lázár János: aki megelégszik a legkisebb rosszal, annak is Orbán Viktor listáját javaslom
„Magyarországnak árt, amit Magyar Péter csinál, mert az ellenségeink külföldön pezsgőt bontanak arra, ha valaki megpróbálja jelen pillanatban gyöngíteni az országot” – fejtette ki többek között Lázár János építési és közlekedési miniszter, akit a 24.hu kérdezett a komáromi kampányrendezvényén.
Rogánról….
Többek között Rogán Antal szombati kiruccanásáról is kérdezte a portál újságírója Lázárt, aki szerint Rogánnak jár a pihenőnap.
„Elkéredzkedett a miniszterelnöktől és a miniszterelnök elengedte egy napra. 365 napot szokott dolgozni Rogán miniszter úr, most kapott egy nap kimenőt, nagyon helyes”.
Amikor arról kérdezték, hogy mit gondol a lakosztály 3,5 millió forintos áráról, azt mondta, Rogán vagyonnyilatkozata nyilvános, minden fedezet rendelkezésre állt ehhez.
„Az pedig, hogy valaki elmegy valahová pihenni, a feleségével sétálni akar, és hogy mondjam, koslatnak utána, ez szerintem méltatlan az újságírókhoz.”
(Emlékeztetőül: Rogán kabinetfőnök a szombati Békemenet után egyből London felé vette az irányt családjával, hogy a helyszínen nézzék meg a BL-döntőt. Kollégáinknak pedig kétszer is sikerült szóra bírnia a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, egyszer a Mandarin Oriental Hyde Park Hotel előtt – ahol az elnöki lakosztályt foglalta le magának –, majd másnap a Hyde Parkban is összefutottak vele.
Lázár: a csütörtökön idióták vitatkoztak…
„Akik megnézték a csütörtöki vitát, idióták vitatkozását látták. Jó, hogy bemutatkoztak, (…) megismerhették az emberek, hogy kire nem szabad rábízni az országot. (…) Tehát, aki a legjobbat akarja, az is a Fideszre szavazzon, aki megelégszik a legkisebb rosszal, annak is Orbán Viktor listáját javaslom”
-mondta az egybegyűlteknek a miniszter.
A Magyar Péter „jelenségről”
„A parlament tele van olyan emberekkel, akik valamikor voltak fideszesek, a pályafutásuk alatt, ebben nincs semmi rendkívüli. (…) Az, hogy valakinek 14 év kormányzás után baja van a Fidesszel, azért pálcát nem törnék fölötte…”
Hozzátette:
„…nem most van itt az ideje a Fideszt gyöngíteni, mert azzal Magyarországnak árt, ez a meggyőződésem.”
Arra az újságírói kérdésre, hogy ezek szerint Magyar Péter árt Magyarországnak, Lázár azt válaszolta:
„… Magyarországnak árt az, amit Magyar Péter csinál, mert az ellenségeink külföldön pezsgőt bontanak arra, ha valaki megpróbálja jelen pillanatban gyöngíteni az országot”
Friss
- Elon Musk-ot a Szaharov-díjra! – Orbán és a Patrióták értélítélete
- Tuzson Bence, a virtigli közszolga a gáton
- Juszt-matek a 38. hétre: 80 milliárd + napi 400 millió, azaz 36.8 milliárd = tesók között 116.8 milliárd forint
- Jó hír a motorsport szerelmeseinek: MotoGP futam lesz a Balaton mellett
- Figyelem! Eltűnt egy 13 éves általános iskolás kislány
- Több halottat is rejtett egy szegedi lakás
- Jön az ár – Budapest közlekedése
- Havas Henrik: engem nem kell megmenteni
- Minden ellenkező híreszteléssel szemben marad a csendes, napos ősz
- Budai Gyula közszolga nem saját súlycsoportjába valóval kezdett ki, tockos lett a jutalma