Voks 2024
Lázár János: mi fideszesek az ütésre keményedünk!
Lázár János építési és közlekedési miniszter berúgta a kampányüzemmód-motort. „Tudjuk, óriási a nyomás, sok a támadás február eleje óta. (…) Támad a pénzes Brüsszel, támad a megvásárolt ellenzék, támadnak a különböző Péterek is.” – mondta többek között a híveknek Hódmezővásárhelyen.
Éljen és virágozzék Grezsa István…
„Van még egy dolog, amit sokakat izgat immáron két hónapja. Mindenki hallja meg itt a városban és az országban is: mi fideszesek az ütésre keményedünk! Ez azt jelenti, hogy az elmúlt hónapok után mi most fogunk a legjobban teljesíteni”
-mondta Lázár János a hódmezővásárhelyi fideszes kampánynyitón csütörtökön.
„A 2024-es választások tétje, hogy háború vagy béke, marakodás vagy gyarapodás,”
mondta.
Lázár zsarolás-szagú üzenete
…Eennyire „egyszerű”, ha 2024-ben a „Fidesz nyer a városban és az országban, akkor béke lesz a városban és az országban, és pénz lesz a városban és az országban.”
A rendezvényen a Fidesz bejelentette: ahogy 2019-ben, úgy idén is Grezsa Istvánt indítja Márki-Zay Péter ellen a Fidesz Hódmezővásárhelyen.
Grezsa legutóbb függetlenként, de a Fidesz támogatásával indult, 42,7 százalékot ért el, Márki-Zay 57,3 százalékkal nyert.
Grezsa 1998 óta önkormányzati képviselő Hódmezővásárhelyen, a Fideszbe 2010-ben lépett be, négy évvel később Lázár a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki. 2015 és 2020 között Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa volt.
„Csak Vásárhely!”
és
Mi, fideszesek az ütésre keményedünk. Akkor teljesítünk a legjobban, amikor nyomás alatt vagyunk. Amikor támadnak, rendezzük sorainkat. Jobbra át!
Emlékeztetőül
1 évvel ezelőtt írtuk: így aláznak ők: Lázár János is beállt azon fideszesek sorába, akik tényleg elhitték, -na jó, nem nagyon állunk ellen- hogy mindent megtehetnek, a bamba nép, akik mi vagyunk, nem, hogy nem zúgolódik, de összecsapott bokával teszi, amit tőle elvár a regnáló.
„Ha a hódmezővásárhelyiek megválasztják Márki-Zay Pétert polgármesternek, ami persze szívük joga, és van persze lehetőségük erre, akkor a kormánytól semmiféle támogatásra és együttműködésre nem számíthatnak”
– mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Rádió 7 Közös nevező c. műsorában, amit az MTI is szemlézett. A fideszes politikus szerint ennek egyszerű oka van, ami nem Hódmezővásárhelyről szól, hanem arról, hogy 2022-ben létezett egy csoport, amely az ország sorsát pénzért – személyesen is felvett pénzért – idegeneknek akarta kiszolgáltatni. El akarták adni Magyarországot idegen érdekeknek, és ezt a csoportot Márki-Zay Péter vezette.
Az adófizetők pénzét, a közösség pénzét nem lehet egy olyan emberre bízni, sem helyi, sem országos szinten, „aki teljesen egyértelműen idegen érdekeket szolgál”
– fejtette ki a miniszter, majd kitért arra is, hogy
a dokumentált és bizonyított 2022-es történésekről számos információ lát napvilágot rövid időn belül. Hogy honnan tudja, azt nem fejtette ki, de nem is kérdezte tőle senki!
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….