Kerítésen innen
Legalább azt döntsük el végre, hogy milyen gyarmat leszünk: kínai vagy orosz? – kommentelték Orbán BYD-gyár építős öröm-bejegyzését
Sikerjelentés az ’50-es évek stílusában 2024-ből: Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Karmelita kolostorban fogadta a kínai BYD autógyár vezetőségét, és áttekintették az óriásvállalat magyarországi beruházásainak helyzetét.
A hivatalosság kommunikációja szerint: Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Karmelita kolostorban fogadta a kínai BYD autógyár vezetőségét, és áttekintették az óriásvállalat magyarországi beruházásainak helyzetét.
Sikerjelentés az ’50-es évek stílusában 2024-ből
A magyar gazdaságtörténet egyik legfontosabb beruházása érkezik Magyarországra, a világ legnagyobb elektromosautó-gyártó vállalata, a kínai BYD ugyanis Szegeden építi fel az első európai autógyárát
– közölte Havasi Bertalan.
A több milliárd euró értékű, technológiaváltást is hozó beruházásnak köszönhetően munkahelyek ezrei jönnek létre, és a helyi beszállítók is profitálnak a BYD jelenlétéből
– állította.
Egy újabb „leg…”
Orbán Viktor a tárgyaláson elmondta,
a kormány szándéka, hogy ne csupán egy gazdaságpolitikai fejlesztés valósuljon meg Szegeden, hanem az ott élő emberek is érezhessék annak pozitív hatásait a mindennapjaikban. Ennek érdekében több milliárd forint értékben indul infrastruktúra-fejlesztés, ami érinti az úthálózatot, a közműhálózatot valamint a közösségi szolgáltatásokat is.
A felek kiemelték,
Magyarország Kína számára évek óta az első számú kelet-közép-európai beruházási célország. Hazánk az elmúlt évtizedben kiszámítható, stabil és kölcsönös tiszteletre épülő kapcsolatrendszert hozott létre Kínával, és évről évre jelentős rekordok dőlnek meg a gazdasági, kereskedelmi együttműködésben
– hangzott a sikerjelentés.
„Az autóipar jövőjét Magyarországon írják! A világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, a kínai BYD Szegeden építi fel első európai autógyárát.”
A kommentekből…
„Akkor Kínában írják azt a jövőt, Magyarországot csak használják.”
„A kormánynak mi köze hozzá?”
„Remélem Hatvanpusztára és Felcsútra is visztek egy párat!”
„Az autóipar jövőjét Magyarországon írják, a kínaiak, filippínó vendégmunkásokkal”
„Magyarország jövőjét a természet károsításban írják amit törvényileg úgy írnak ahogyan a befektetők kérik.”
„A magyarok ebben a gyárban csak rabszolgák lesznek. Nem ez a boldogulás útja. Az észtek sokkal rosszabb helyzetből indultak. De nem összeszerelő üzemeket, nem „munkaalapú” gazdaságot építettek, hanem tudásalapú gazdaságot. Ma kétszerakkora az egy főre jutó GDP-jük, mint nekünk.”
„Elégedett mosoly mind a kettő arcán! Persze más-más okból! Kéz a kézben járnak.. Ahogy mondta külügyérünk minap!”
„Kínai hitelből támogatjuk a kínai gyárat, ami Kínába fogja lapátolni a pénzt. Ez igen”
„Remek, vendégmunkások, szalagmunka. Nem lenne fontosabb az oktatási rendszert fejleszteni és a pedagógus béreket rendezni? Miniszterelnök úr az a hír járja hogy itt is ugyanaz lesz mint kínában ugyanúgy megfigyelnek minket kamerákkal pont rendszer lesz kínai rendőrség stb mit szól ehhez miniszterelnök úr?”
„az Európai Unió szankciókat vezet be Kínával szemben, amiért segített Oroszországnak. Orbán mindent megtesz azért, hogy Magyarország egy szintre kerüljön Észak-Koreával. Előre a múltba!”
„Legalább azt döntsük el végre, hogy milyen gyarmat leszünk. Kínai vagy orosz? Nekem speciel mindegy, mert az általánosba ötös voltam oroszból, ráadásul már kicsi korom óta szeretem a rizst. Az otthonokban élő gyerekekről nem is beszélve…..”
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….