Kerítésen innen
Ha Európa kekeckedik, Orbán Kínát nyúlná le
A magyar miniszterelnök Berlinben a legnagyobb német cégek vezetőinek tartott előadást. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkára tolmácsolta a közmédiának a magvas mondanivalót. Mondandója ismeretében nem csoda, hogy Orbán inkább ezt a megoldást választotta.

Miből gondolja, hogy a kínaiak vevők rá?
Havasit idézve azt írja az MTI: a kormányfő hangsúlyozta, hogy most kell megvédeni a schengeni rendszert,
„ha meg akarjuk őrizni, sőt növelni akarjuk versenyképességünket”.
Orbán szerint Közép-Európának jelentős hátrányokat kell ledolgoznia az infrastruktúra területén, sok még a tennivaló ezen a téren. Forrásokra van szükségünk az új utak vagy vezetékek építéséhez.
Amennyiben az Európai Unió nem tud pénzügyi támogatást adni, Kínához fordulunk
– jelentette ki a magyar kormányfő.
Eddig nem volt jellemző a kínai befektetőkre, hogy szíre-szóra pénzt osztogatnak. A hírhedt vasút építési projekt – Budapest – Belgrád – finanszírozása tudhatóan úgy néz ki, hogy kölcsönt adnak a magyaroknak, amiből finanszírozzuk a számukra fontos vasútvonalat, majd a kamatokkal növelt összeget évtizedekig törlesztik a magyar polgárok. A közbeszerzésen persze minden rokon indulhat.
Havasi tájékoztatása szerint Orbán Viktor azt mondta: a visegrádi négyek 2030-ra utolérik a nyugati ipari országokat, és nettó befizetői lesznek az EU költségvetésének: akkor már a magyar kormányfő szerint
„jórészt Németország és a visegrádi országok finanszírozzák majd az Európai Uniót”.
A miniszterelnök beszélt a menekültválságról is, és arról, hogy 2018 a népakarat érvényre juttatásának éve kell hogy legyen Európában.
A Welt-Wirtschaftsgipfel (WWG) fórumon részt vevő cégek éves forgalma csaknem 800 milliárd euró, a magyar bruttó hazai termék (GDP) hozzávetőleg hétszerese. Az általuk foglalkoztatottak száma mintegy hárommillió. A fórum díszvendége volt Orbán Viktor (tavaly Emmanuel Macront hívták meg díszvendégnek).
(forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a gondosórán is túl
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk