Kerítésen innen
Legyen fény! – A kristályéjszakára emlékeznek a kivilágított zsinagógák

A kristallnacht.motl szervezet kampányt indított azért, hogy a Kristályéjszaka évfordulóján november 9-én a zsinagógákat, egyházi épületeket, magánházakat este 6 és másnap reggel 6 óra között világítsák ki.

Egy drámai éjszaka története
1938. november 7-én a 17 éves Herschel Grynszpan lelőtte a párizsi német nagykövetségen dolgozó Ernst vom Rath követségi tanácsost. A magából kivetkőzött fiatalember ily módon tiltakozott a náci Németországban élő 12 ezer zsidó származású lengyel állampolgár Lengyelországba történt erőszakos kitoloncolása ellen. A haslövést kapott Rath két nappal az incidenst követően belehalt a sérüléseibe. A sors iróniája, hogy a fiatal követségi alkalmazott egyáltalán nem volt antiszemita.
Válaszul Grynszpan ámokfutására, Joseph Goebbels náci propaganda miniszter, Reinhard Heydrich helyettes SS főnökkel karöltve, „szabadjára engedte a fenevadat”. A zsidóellenes pogromok futótűzként sepertek végig a Hitler uralta Németországon. A kalapácsokkal felfegyverzett náci aktivisták zsinagógákat, zsidó tulajdonban lévő házakat és boltokat rohamoztak meg. A dühöngő vandáloknak sokezer ablak és kirakatüveg esett áldozatul. Az incidens az utcán heverő tengernyi, csillogó üvegdarab után a kristályéjszaka nevet kapta.
1938. november 9-én Németország valamennyi városában megtámadták a zsinagógákat, ablakait bezúzták, legtöbbjét fel is gyújtották. Erre fogunk emlékezni és ezért csatlakozunk a kezdeményezéshez, regisztráljuk zsinagógáinkat, és fényük egész éjjel világítani fog.
Csatlakozás országszerte
Nagykőrösön, ahogy több más város mellett Pécsen is hétfő estétől kedd hajnalig kivilágítjuk a Zsinagóga épületét. Így emlékezünk meg erről a szörnyű napról és megmutatjuk, hogy a népirtás végső célját nem érte el, mert nem sikerült a gyilkosoknak kiirtaniuk a zsidóságot Németországban, Magyarországon és Nagykőrösön sem.
A MAZSIHISZ és BZSH az Élet Menete felkérésére csatlakozott egy nagyszabású nemzetközi kezdeményezéshez: a zsinagógaépületek kivilágításához a Kristályéjszaka évfordulóján. A Kristályéjszaka fényei az égő zsidó üzletek és zsinagógák fényei voltak egy országos zsidóellenes erőszakhullám során a náci Németországban 1938. november 9–10-én. Néhány évvel később megkezdődött a holokauszt borzalma. A nemzetközi emlékező akció a fény visszavételét célozza. Ezért Magyarországon az utcafrontra néző zsinagógaépületeket kivilágosítják, belül a lámpákat felkapcsolják november 9-én este 6-tól 10-én reggel 6 óráig. A képeken a Pécsi Zsinagóga fényei láthatók.
(A cikk képeit Cseri László fotóművész készítette a pécsi zsinagógáról.)
Friss
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára