Blogbazár
Lendvai Ildikó: Bayer megkésett dührohama
A fővárosi közgyűlés angyalföldi javaslatra két éve közel egyhangúan úgy döntött, hogy az Árpád-híd környéki, eddig névtelen városrészt Göncz Árpád Városközpontnak nevezi.
Bayer Zsolt kissé megkésett dührohamában az Echo TV Sajtóklubjában arra szólította fel híveit, hogy ez esetben verjék majd le a táblát a metrómegállóról és környékéről.
(Beszélgető partnere: Huth Gergely csak bojkottra szólított fel. Gondolom, ez úgy megy, hogy az Árpád híd előtt egy megállóval a népek kollektíve leszállnak a metróról, tüntetőleg behunyt szemmel gyalogolnak két megállót, majd visszaszállnak a városközpontot követő állomáson.)
Vártam a főpolgármester reakcióját: kikéri magának a testület fenyegetését, jelzi, hogy ezt nem hagynák a közterületfenntartók, rendőrök, (Gulyás Mártont tábla-ügyben ennél kevesebbért szokták elvinni), mond valamit Göncz Árpádról, akivel mellesleg egy pártban kezdték.
De nem. Orbán barátja és kitüntetett védence nagyobb hatalom nála.
Meghunyászkodott, és csak annyit üzent, hogy majd újra megfontolás tárgyává teszik a dolgot. Érdekes módon a BKK honlapjáról el is tűnt az a terv, amin még a Göncz Árpád név szerepelt.
„Szép magyar vitézek, aranyos leventék”,
korunk hősei, igazán méltányolom ezt a férfias kiállást. Harrach Péter fia,Tamás, a 13. kerület kormánypárti képviselőjelöltje, magában folytatta is a Toldit: („Bárcsak én is, én is, köztetek lehetnék”), és sietve felcsatlakozott.
Szerinte a baloldal a szokott hazaáruló hajlamával most a honfoglaló Árpád vezér emlékét akarja eltörölni. Tényleg, azon kapom magam rajta, hogy már Töhötömre is kezdek pikkelni..
Most várom, hogy a Göncöl szekeret is le kell-e verni. Elvégre szokták is ígérni, hogy a csillagot is lehoznák nekünk az égről.
Bayer leverné Göncz Árpád nevét a budapesti Árpád hídi metrómegállónál
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
János Dunai
2018.02.09 07:39 at 07:39
gumicsont.etetés.huyének nézés.akinek nincs gondolata megoldasi javaslata nem ilyen ugyekben-ez nyilvanossag nelkul kell mukodjon hogy melyik seggfej vagy nem seggfej legyen utcanév.szamozni kell egtajazni kell es rogton rendbe lesz-szoval aki csak tolakszik de fingja nics semmirol csak elvtars az huzzon a picsaba.mind golyoszoro elé kellene allitani.kiderulne hogy kiurultunk fent mondjuk 2 millio politikai hokuszpok nehezekkel.a sok szarhazinak minden vagyonat elkobozva munkataborba zarva elete vegeig rögtön megjonne a kánaán mert egyresz ezek elviszik az államkassza 60%-át minimum es lehetne erdemben akadaly nélkul dolgozni fent