Blogbazár
Lendvai Ildikó: Az illiberalizmus már le van sajnálva, volt, nincs!
A miniszterelnök úr gyönyörű beszédet mondott. majdnem megkönnyeztem, főleg akkor, amikor azt mondta, 2030-ig kíván maradni. (Azt hallottam, ha a vendégünk az istennek sem akar távozni, udvariasan csak annyit illik mondani: Jöjjön inkább máskor, amikor nem ér rá ilyen sokáig!).
Persze örülnöm kellene,
mert azt is elmondta, hogy mostantól engem akar szolgálni. Mármint nem egyedül engem, hanem minden állampolgárt. Plusz a kereszténydemokráciát. Az illiberalizmus már le van sajnálva, volt, nincs, még a díszpáholyba sem ülhetett be, ott Tiborcz és Pharaon másik két üzletfele foglalta el a helyeket, Utóbbi kettő irigykedhetett is, mert őket nem szolgálja, nem lévén magyar állampolgárok.
Az egyik, a jordán Naffa, szeretett volna, de sajnálatos módon nemzetbiztonsági kockázatnak minősült. Azért bejöhetett, úgy látszik, a parlamentet szabad kockáztatnunk.
Két ok miatt muszáj szegény miniszterelnöknek még 12 évig maradnia.
Az egyik, hogy mint elhangzott, az Unió 5 legversenyképesebb országa közé fogunk emelkedni. Ehhez tényleg idő kell, mert most az utolsó 5-ben vagyunk.
A másik, hogy a kormányfő sportember. (Pedig gyűjthetne ehelyett bélyeget vagy szalvétát, festhetne csendéleteket, dehát ez a mi formánk, peches nép vagyunk.) Előadása szerint eddig 16 évig volt ellenzékben, a ciklus végére 16 évig lesz kormányon, ez eddig csak döntetlen. Ahogy mondta,
„sportemberek vagyunk, nem érjük be döntetlennel”.
Értem.
Eszerint az egész ország egy nagy focipálya, a sportember miniszterelnök játssza rajta végeérhetetlen meccseit..Csakhogy mi itt lakunk a pályán. Valaki szólhatna neki, hogy ne rugdosson annyit….
Ciklusa végére Orbán pont annyit volt miniszterelnök, mint nem – „..de nem érem be a döntetlennel..”
Szerző
Friss
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát
- Csillagjegyes könyvklub-ajánló: mit olvas a jegyed – és kikkel lenne a legjobb ezt együtt csinálni?
- Irán már az USA-t is fenyegeti
- Szívmelengető -mert ilyen is van!- történet Magyarországról – Látjátok, ‘harcosok’, így is lehet…..
- Marika néni: Szandikám, elhiszem, hogy sz@rásig vagy tettvággyal, de próbálj pihenni babám, mert még a végén vérnyomásos leszel
- Könyves horoszkóp – Ki megy ki a Könyvhétre és mit visz haza a csillagok szerint?
- A 4 legmaszkulinabb csillagjegy horoszkópja – belső erő és külső hatás 2025 nyarára