Az alábbiakban Böjte Csaba ferences szerzetes szenvedélyes, kifejezetten férfiakhoz írt levelét olvashatják. Ez a szerzetes reakciója,  a Heti Válasz cikkére, amely szerint a 40 év alatti férfiak 70 százaléka gyermektelen.


[mnky_ads id=”10551″]

Levél férfiaknak

Orbán meghirdetett családpolitikája mellé – amelyben szerződni vágyását fejezte ki a magyar nőkkel – feltétlenül kellett egy egyházi személy is, aki felnyitja a szemét  az eddig vakon bóklászó, nem megszólított férfitársadalom azon tagjainak, akik 40 évesen még nem szánták rá magukat a családalapításra.

[mnky_ads id=”10552″]

A portál szerint cikkük a negyedik Orbán-kabinet családpolitikai programja kapcsán a kiindulópontot rögzítette, a múlt heti számban jelent meg és itt olvasható.

A negyven év alatti férfiak 70 százalékának nincs gyermeke – derül ki a 2016-os mikrocenzus adataiból. A statisztikai adat megdöbbentő, de csak elsőre, hiszen a 25-30 év közötti nők 71 százaléka is gyermektelen még – olvassuk a 2018 májusi második heti válaszában!

Amikor az ’50-es évek elején a Ratkó Anna nevével fémjelzett abortusz törvény életbe lépett, akkor a Nemzeti Színházban a színészek közt a következő szólás járta: „Örülök, hogy a párt most már a f@..omat is a kezébe vette”. (Magyar Bálint)

Böjte  szerzetes reakciója

„Kell a ház, a ragyogó életfeltétel, autó, minden! Kell, pedig mindenki tudja, hogy minden csiga növeszt magának csigaházat, de a csigaházban nem fog soha csiga nőni!

A Kárpát-medencében mennyi üres ház van!

Mikor 1993 szeptemberében Déván befogadtuk az első rend gyereket, azzal kezdtem, hogy a hétfőn, a tanévkezdés után, az esti szentmisében kihirdettem, hogy másnap reggeli misére a kedves hívek hozzanak nagy lábosokat, fazekakat, hogy legyen miben főzzön a 18 éves szakácsnőnk! (…) a folyosóra nyíló szobáink ajtaján a Máltai Szeretetszolgálattól kapott pokrócai lógtak, míg el nem készültek október végére a nyílászárók, az ajtók. Nem volt semmink, de minden egyes ajtónkon kopogtató gyereknek igent mondtunk, és kacagva megtörtük az újonnan jött maszatossal az amúgy is szűkös kenyerünket! A családalapításhoz nem anyagiak kellenek, hanem szeretet, bátorság és élő hit a gondviselő Istenben, a többi megadatik!

Kérdezik, hogy megbántam-e azt,

hogy a kommunizmus bukása után, a nagy szegénységben, semmi nélkül belevágtam az élet szolgálatába, a nagycsalád alapításába? Ha mindent újra kellene kezdeni, mindent, de mindent ugyanígy tennék, csak sokkal nagyobb bátorsággal, lendülettel, és nem rezdülnék össze a pánikoló emberek sopánkodásán! Isten él, és aki az élet mellett dönt, az a gondviselő mennyei Atyánk mellett dönt! Mi nem tudunk úgy a gyermek mellé állni, hogy a jó Isten ne állna ezerrel jobban ugyanaz a gyermek mellé! Minden gyermek, a te vérszerinti gyermeked is Isten gyermeke, Krisztus meghalt érte a kereszten! Teremtőnk jobban szereti a gyermekedet, mind te magad, ezért bízhatsz benne, hogy mindennapi anyagi gondjaidban is melletted áll! Kéretlenül is segít, csak vedd észre, szedd össze és készítsd el a mannát és a fürjeket!!

Kedves férfiak,

mikor a feleséged szül, akkor nem csak egy gyermek születik, hanem egy édesanya, egy édesapa is! Gyermeked születése tesz férfivá téged, nélküle egy elkezdett torzó, egy be nem fejezett vázlat vagy! Ezt akarod?! Bangó, önző vén legényként akarod leélni életed? Vagy jobb esetbe te magad akarsz gyermeked nagyapja lenni? Mire vársz?!

Arra biztatlak, hogy seperd ki életedből a félelmet,

merj az élet mellett dönteni, merj kedvesed elé állni, merd megkérni a kezét, légy férfi, tedd feleségedet anyává, magadat meg boldog családapává, értékes gyümölcstől roskadozó termékeny fává! Vállald a családot, a gyermeked, gondoskodj szeretteidről, nap mind nap gyönyörködj házad népében  és boldog leszel!!

Szeretettel,

Csaba testvér

[mnky_ads id=”10553″]

(forrás: Magnificat.ro)

A Fidesz szerint akinek lánya van az nem tud dugni! – Mit szól ehhez a négy lányt nemző Orbán?

Lendvai Ildikó: Szerződöm a kormányfővel

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét