Lendvai Ildikó: Civil beszéd – Vigyázat! Revízió!

Nem értem, miért nem kiabálunk. Ismerem a példázatot a fokozatosan melegedő vízben fövő béka nyugalmáról, de ez mindjárt a forrpont. A miniszterelnök egy hete meghirdette az Alaptörvény teljes revízióját, amelyhez képest – mint mondta – az éppen folyamatban lévő módosítás jelentéktelen semmiség.

Pedig ez sem piskóta: a gyülekezési jog korlátozásától

a bírói függetlenség elleni támadáson át a hajléktalanság kriminalizálásáig van itt minden, némi „keresztényvédő” és Brüsszel-ellenes katyvasszal leöntve. Benne van a fideszes alkotmányozás összes karakterjegye: demokráciaszűkítő, szociálisan érzéketlen, Európa-ellenes, álnemzeti, álkeresztény.

A revízió teljes pompájában szeptembertől bontakozik ki. Akkortól másfél évig tart a „nagyobb, átfogó felülvizsgálat”. Megnézik, „hol maradtak szabályozási rések”. Amelyeken át esetleg levegőt kaptunk. A ciklus első felét tehát újabb alkotmányozás tölti be. A választás előtt persze erről egy árva hang nem hangzott el. A nagy titok mindig nagy disznóságot jelent, ezúttal még a kormánypártok sincsenek beavatva. Kövér be is vallja: „A magam részéről olyan nagy szükségét mondjuk nem látom a módosításnak”.

Vessük el azt a lehetőséget, hogy Orbánt őszinteségi roham szállta meg,

és kihúzatja azokat a passzusokat, amelyeket esze ágában sincs betartani. Ez esetben el kellene hagyni az összes álszent fogadkozást „az elesettek és szegények megsegítésének kötelességéről”, a „visszaélés és részrehajlás nélküli” ügyintézésről, „a hatalom kizárólagos birtoklásának” tilalmáról. A tanítás, tanulás, tájékoztatás szabadságáról már nem is szólnék, ezek afféle liberális izék, talán még polkorrektek is, juj! A szociális biztonságról, esélyegyenlőségről, lakhatásról már a jelenlegi Alaptörvény is csak annyit mond, hogy az állam „törekszik” ezekre. Törekszik, de ha nem megy, hát nem megy, nem tehet róla szegény. Azért nem voltak hülyék a 2011-es szöveg alkotói sem, észnél volt Szájer József vagy az iPadje! Abban is okosak voltak, hogy elsuvasztották a társadalombiztosítás fogalmát, helyette „állami nyugdíjrendszerről” írtak. Nyoma sincs annak, hogy a nyugdíjért és egészségügyi ellátásért járulékot fizettünk. Úgy tüntetik fel, mintha a nyugdíj, az özvegyi- és rokkantellátás kizárólag állami adomány volna, az ő kegyétől függ, van-e vagy nincs. A rokkantak azóta a saját bőrükön érezték meg ennek következményeit. Ha valaki attól tartana, hogy a demográfiai fordulat érdekében szigorítani akarják majd az abortusztörvényt (szerintem nem fogják, félnek a felzúdulástól), már elkésett az aggodalommal: az elvi lehetőséget az Alaptörvény mai formájában is megadja, amikor egy sokértelmű gumiparagrafusban a magzati élet védelmére a fogantatás pillanatától kötelez.

Mit akarhatnak még?

Hiszen a hatályban lévő szöveg is alkalmas pl. az MSZP állandó fenyegetettségének fenntartására. Az MSZMP-t és a pártállam szervezeteit a KISZ-től a Nőtanácsig „bűnözőknek” minősíti, hogy boldogan kimondhassa: a jogutód szervezetek „osztoznak elődeik felelősségében”, vagyis akár betilthatók is. Damoklész kardja: nem sújt le (az túl nagy botrány volna), de jelzi, ki dönt életről vagy halálról.

Minden teljhatalmú vezető megnyalná a tíz ujját erre. Mi kellhet még? Minek a revízió? Két lehetőséget látok. Az egyik csak folytatás: a maradék kontrolltól való megszabadítása, kiteljesítése a hatalomkoncentrációnak. Pl. az amúgy sem túl potens önkormányzatok és parlament kiherélése, elmozdulás a rendeleti kormányzás, szélső esetben az elnöki-félelnöki rendszer felé, újabb apropók (akár a kormányfő által jósolt gazdasági nehézségek) a rendkívüli állapot elrendeléséhez, belepancsolás a választási törvénybe, a bíróság és az ügyészség szerepkörébe. A kormány bizalmasának számító Figyelő szerint megpiszkálhatják az adatvédelmet is. Roppant mód bosszanthatja őket, hogy a bíróságok közérdekűnek minősítettek olyan adatokat is (a tao milliárdjait, az MNB alapítványainak költekezését, az „elvesztette közpénz jellegét” típusú ügyleteket), amelyeket rejtegetni akartak. Ideje az ilyen kíváncsiskodás elé alkotmányos akadályt támasztani! A Figyelő céloz még a szülőtartás új szabályzására is, ami gazdasági bajok esetén akár ürügyet teremthet a nyugdíjrendszer, az egészségügyi és szociális ellátás szűkítésére.

A második lehetséges irány ravaszabb: ez a bebetonozás

Az Alaptörvény gránitja meglehetősen törékenynek bizonyult: folyamatosan kétségbe vonták a legitimitását is. De mi van, ha egy Barba-trükkel éppen ők rendeznek népszavazást iszonyú csinnadrattával, propagandával az előtte „nemzetvédő”, migránsellenes lózungokkal kidekorált alkotmányról, amelynek a lényege továbbra is a rendszert szolgálná és tartósítaná? Legfeljebb beleírnának egy-két csalit, hogy népbarátnak hazudhassák. Mibe kerül, hogy e célból gyorsan leszállítsák a részvételi küszöböt? Majd felemelik később, hogy az így „demokratikussá” mázolt művet egy kormányváltás után se lehessen megváltoztatni.

Vigyázat! Azon kaphatjuk magunkat, hogy Kerényi már ácsoltatja is az Alaptörvény-revízió asztalait. Némi alkotmányos felárral persze, ahogy szokás.

(A cikk először a Népszavában jelent meg. a szerző engedélyével közöljük)