Blogbazár
Lendvai Ildikó: a napi penzum: kot-kot-kotkodács, minden napra egy, vagy több brüsszelezés….

Már vagy húszszor olvastam a Fidesz-médiában (pedig isten bizony nem azt bújom éjjel-nappal), hogy a szíriai terrorgyilkosságokkal gyanúsított Hassan F. „brüsszeli migránskártyával” jutott be az országba.
Természetesen nagy baj, hogy bejutott, de ennek semmi köze a kártyához, pláne nem brüsszelihez.
Dehát ez a napi penzum: kot-kot-kotkodács,minden napra egy tojás, illetve egy vagy több brüsszelezés. A kártya nem vízum és nem útlevél. Hassan F. hamis papírokat mutogatott Ferihegyen, ezért kapták el (helyesen), ezután adtak (ismét helyesen) a belga hatóságok épp az európai jogegyezményeknek megfelelően információkat a gyanúról. A bankkártyáját nálunk nem használhatta, mivel az csak Görögországban érvényes.
Az ENSZ illetékes főbizottsága segítségével alkalmazzák a görögök, mivel a hozzájuk érkezett menekülteket nem képesek mind táborokban elszállásolni és ellátni, ezért bizonyos feltételekkel havi 150.000 ft-nyi fedezetű bankkártyát adnak nekik, hogy abból fizessenek szállást maguknak és családjuknak, és oldják meg maguk az élelmezésüket. Ehhez valóban ad az Unió is pénzügyi segítséget, épp azért, hogy ne az amúgy is gazdasági problémákkal küzdő Görögországot terhelje a menedékkérőknek az ügyük több hónapos elbírálásáig tartó ellátása. (Ha nem így lenne, nyilván azonnal tovább küldenék őket Európa belsejébe). A kártyáról a görög határokon kívül nem lehet pénzt lehívni, finanszírozásához Sorosnak semmi köze, hiába szajkózza ezt a kormány.
Ami baj, az nem a kártya
A baj az, ha a görög hatóságok nem tájékozódtak megfelelően, és menekült státuszt adtak egy gyanús embernek. Ezért kellene közös határvédelem és a menedékkérelmeknek a közös információs bázison történő, egységes uniós elbírálása. Na ez az, amit épp a Fidesz ész nélkül, hevesen ellenez.
Lassan mondjuk, hogy a Fidesz is megértse: nincsenek név nélküli migráns-bankkártyák
Szerző
Friss
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!