Lendvai Ildikó: Nem elég hunnak lenni, hunnak is kell látszani! – Akadémia hun volt, hun nem volt…..

A hunokra gondolok, természetesen. Bár pont a családmodellt talán nem kellene tőlük átvennünk, minden mást azonban igen. Ők a következő állomás a történelem kormányzati meghódításában.

Kezdődött azzal, hogy 1989-ben mindent Orbán Viktor csinált,

egymaga megfutamította az egész szovjet hadsereget. Aztán jött 1956, és kiderült, hogy már azt is ő vezette. Legalábbis Nagy Imréék biztosan nem tehették, hiszen ők komcsik, a plakáton szereplő pesti srác meg nem az, akinek Schmidt Mária mondta. Valakinek meg ugye csak kellett a forradalom élére állnia, ki más lehetett volna, mint a fideszes élcsapat. De most minden eddiginél nagyobb ugrást tettünk, egészen a hunokig. Ők is mi vagyunk, a nyelvünk meg türk, ez a finnugor izé Soros ráfogása lehetett. És aki nem jön rá, hogy ki a legméltóbb utódja a Nyugatot félelemben tartó hadvezérnek, aki persze Keletről jött, Isten kiválasztottjaként egész népét uralta és csatasorba állította, annak nagyon szegényes a fantáziája.

Aki felismerte az idők szavát, az mostantól hun

Szerencsére az én szüleim korán felismerték, azért is neveztek Ildikónak. Igaz, csak beházasodás útján lettem hun, ez olyasmi, mint az „árja párja”. Pontosabban nem én lettem, hanem akiről a nevem kaptam: az Attila feleségeként elhíresült Ildikó. Attilánénak lenni, az se semmi. Mutatja a család hazafias orientációját. Ne jöjjenek azzal, hogy az a bizonyos Ildikó a nászéjszakájukon megölte férjét, az egyik legenda szerint olyan cseles módon, hogy mérget öntött a fülébe. Egy nászéjszakán ugyan sok minden megtörténhet, de ezt a fülbe öntést azért nem hiszem el. Maradjunk inkább az orrvérzésnél, az se túl hihető, de legalább nem vagyok belekeverve.

Persze nem elég hunnak lenni, hunnak is kell látszani

Hunnak az látszik, aki az emberminiszterrel együtt a hun-magyar rokonság bizonyítását várja el az új Magyarságkutató Intézet százegynéhány munkatársától. (Az Akadémián a Magyar Őstörténeti Témacsoportnak csak három státusza van, de hát kinek mije van, annyit is ér. Jobb is, hogy nincsenek többen, a Ripost megírta, hogy ezek a mindenféle profok egész nap csak üzekednek vörös heverőkön, mint amilyen a SZTAKI-ban volt, ahol Palkovics miniszter is dolgozott. Hova gondolnak, ő nem az volt, aki üzekedett, ő az volt, aki nem vette észre! A nem-észrevevés közben azért egész szépen keresett, de a pénztár biztosan másik emeleten van.)

Káslerék új intézetének rengeteg feladata van

Az őstörténet kutatása kapcsán fel kell állítaniuk egy Attila-szobrot – én a Szabadság teret javaslom, annak már úgyis mindegy. Konok Péter szerint „akkora feje lesz, mint egy Zeppelin, a kezében isten ostora, a fején isten kalapja”, a hátuljában nemzeti dohánybolt, világos, hogy ez a legméltóbb válasz az egészségügy és a közoktatás problémáira. Egy új sportközpontot is létesítenek majd a hagyományőrző sportok számára. (Most mondják meg őszintén, hát pont ez zavarja magukat a kismillió stadion mellett?!) Az ötlet a miniszterelnöktől eredhet, ő gyönyörködött el Kirgizisztánban a Nomád Világjátékokon, amikor megfigyelőként ellátogatott a török nyelvű államok együttműködési tanácsának ülésére.

Sajnos a magyar csapat csak egyetlen ezüstérmet hozott haza

Ezért kell a nomád sportközpont, ahogy a magyar focin is az új stadionok segítenek majd. Egyszer. Az érmet a női balkezes szkanderezésben szereztük. Ha valami, akkor ez tényleg része a hagyományainknak: vezetőink sportot csinálnak a folytonos szkanderezésből. Csak kissé balkezesen művelik. Így fordulhatott pl. elő, hogy a visegrádiak élén addig-addig akartak lenyomni másokat az uniós posztokért folytatott küzdelemben, míg nem az egész régiónak egyetlen komoly hely sem jutott.

De az színtiszta rágalom, hogy a mi kormányfőnket csak a sport hozza lázba

Kirgizisztánban a nyelvészetet is a feje tetejéről a talpára állította. Vagy fordítva, mindegy. Jórészt ezért kell az új intézet is. „Mi Magyarországon élünk, magyarok vagyunk” (eddig tudták követni?), „ez egy egyedülálló és különös nyelv, amely a türk nyelvekkel áll rokonságban” – mondta. 2013-ban Helsinkiben még akként nyilatkozott, hogy történelmi tény a finnugor nyelvrokonság. (Kicsit aggódtam is, amikor Kínában járt, mi fog még kiderülni.) Úgy lehet ez, mint amikor az örökbe fogadott gyerek rájön, hogy valójában máshol vannak a rokonai. A finnugorok valószínűleg kiskorunkban adoptáltak, de most megtudtuk, hogy igaziból türkök vagyunk. Nyelvileg.

És itt kezd zavarossá válni a történet

Hogy mi a nyelvrokonság, és mi a genetikai. Mert miniszter úr azt jelentette be diadallal, hogy az Árpád-háziaknak nem is finnugor vér kering az ereiben. Amit eddig sem mondott senki, hiszen csak a nyelvek rokonságáról volt szó. De Kásler szerint az ő intézetének kell igazságot tennie a „régi türk-finnugor vitában”. Talán ezért nevezte ki az élére egy társasházkezelő cég tulajdonosát, bizonyára ért ehhez is. „Minden egészséges nemzetnek fontos a saját identitása. A skótoknak pl. a skótság” – így a miniszter. Szerencsére az intézmény körül skótságnak nyoma sincs: csak idén eddig 1,2 milliárdból gazdálkodhat, és készülnek megdobni még párszáz millióval.

Mint szinte mindent a Fidesz ideológiájában, ezt is a Jobbiktól lopták

Először Vona Gábor jelentette ki 2010-ben: „Nem vagyok finnugor!” (Nem is, csak a nyelve, de ilyen apróságokkal ő sem szőrözött.) Még a választási programjukba is beleírták, hogy az „elavult finnugor elméletek” helyett „keleti nyitás” kell. Akkor még kinevették, de ma ez zene a Fidesz füleinek. Az új bálvány keleti, harcias ellenfele a hanyatló nyugati birodalomnak, még Leó pápa sem tudta megfékezni. Hunok vagyunk, Attila leszármazottai, a vak is látja. Keresztények is, ha már ezt ígértük a bocsoknak, de amolyan szittyakeresztények. Szaporodnak is a településeken az Attila-emlékmű tervek, mint egykor a Wass Albert-szobrok.

Hogy mit szól a tudomány? Kit érdekel

A Magyar Idők tavaly megírta:

„a nemzet magasabb szempontjaiból nézve”

nem jogos „ezen makacskodás” a finnugor nyelvrokonság körül. Egy pöccintés, és az egész Akadémia hun volt, hun nem volt.

A cikk eredetileg a nepszava.hu-n jelent meg. A szerző külön a Városi Kurírnak írt előszavával és engedélyével közli.